Budapest Régiségei 32. (1998)

NAGY LAJOS EMLÉKEZETE, 1897-1997 : KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS - Zsidi Paula: 100 éve született Nagy Lajos 21-26

ZSIDIPAULA 100 ÉVE SZÜLETETT NAGY LAJOS Az Aquincumi Múzeum homlokzatán emléktáblák őrzik mindazon kutatók, tudósok arcvonásait, akik tevékenységükkel maradandóan hozzájárultak Aquincum kutatásához, és ezen keresztül Magyarország ókori régészetéhez. A kőből vagy bronzból megformált, tisztes korú fők sorából kiválik egy fiatal arc, Nagy Lajosé. Élete alig fél évszázadot foglalt magában. Halálakor - több más megbízatás mellett - a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem címzetes nyilvános rendes tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Budapest Székesfőváros Múzeumainak központi igazgatója volt. Töretlen tudományos és hivatali karriert mondhatott magáénak, amelyet megalapozott szakmai tekintélyének köszönhetett. Múzeumirányító és tudományszervező tevékenysége mellett azonban sohasem feledkezett meg magáról a tudomány műveléséről. A Budapesti Történeti Múzeum egykori főigazgatójának tiszteletére az Aquincumi Múzeum munkatársai hajdani kollégájuk születésének 100. évfordulójáról kiállítással és tudományos ülésszakkal emlékeztek meg. A kiállítás anyaga, valamint az emlékülés programja számos olyan tudományos kérdést érintett, amely szorosan kapcsolódott Nagy Lajos tevékenységéhez és munkásságához. Ezért a megemlékezés során e munkásságnak csak egyes, máig meghatározó elemeit emeljük ki. Tudatosan kialakított kutatási program keretében Nagy Lajos vázolta elsőként a több topográfiai egységből álló római kori város, Aquincum szerkezetének körvonalát. Irányításával és részben közreműködésével 1923 és 1945 között több mint 200 ásatásról, illetve leletmentésről tudósítanak a Budapest Régiségei kötetei. A kortársak közül sokan a szerencsének tulajdonították azt, hogy olyan gazdag és lényeges leletek kerültek elő ásatásai során. Fortuna azonban többnyire nem pazarolja kegyeit érdemtelenekre. Nagy Lajos az új adatokat új módon, új szemléletben dolgozta fel, melyet a Budapest Régiségeiben, az általa megindított ásatási jelentés-sorozatban meg is határozott. Ez egyúttal - ma is aktuális - kutatási programnak tekinthető: „Fő célunk volt Aquincum topographiájának és történetének tüzetesebb megismerése. A régi rendszeres ásatások és a véletlenül felszínre került épületeknek s maradványoknak egy nagy térképen való lerögzítése után már körülbelül adva is volt az a keret, melyet egyrészt kitölteni, másrészt minden irányban bővíteni kellett az újabb kutatásoknak. így fokozatosan elérkeztünk a város határainak pontos megállapításáig, útjainak kijelöléséig s a temetők helyrajzi fekvésének tudatáig. A katonai és polgári város területén belül az egyes épületek feltárása, a keresztező utcák kijelölése a városképet magát fogják adni. De ezen belül fontos az is, hogy a település korát s a különböző korszakok emlékeit is megállapítsuk s egymástól szétválasszuk, mert csak így jutunk el a város fejlődéstörténetének megismeréséhez." (BudRég 12. 1937. 261-262.) Ebben a szellemben, a feltárások eredményeit tágabb összefüggésbe helyezve indította meg a várostörténeti kutatásokat, melyeknek része volt - a korabeli városrendezéssel is összekapcsolódó - műemlékvédelmi munkássága is Ez utóbbit dicséri a Flórián téri katonai fürdő bővítése, valamint az ókeresztény cella trichora, az Eskü téri erőd és a katonai amfiteátrum első műemléki bemutatása. Ennek a munkának ma is látható, a modern városszerkezetet ma is meghatározó eredményeit láthattuk az emlék-kiállítás tablóin. Érdeklődése azonban nem korlátozódott a főváros római kori elődjének kutatására. Bár figyelmének középpontjában elsősorban Aquincum és a római kor régészete állt, több osés népvándorlás kori, valamint középkori emlék feltárása is fűződik a nevéhez. Kutatásai átnyúltak Budapest határán. Az Aquincum környéki limes kiépítésének kutatásához kapcsolódva tucatnyi ásatást végzett Szentendre és a főváros között, a Duna mindkét partján. (2. kép) Ezt példázta az emlékkiállításon a leányfalui őrtoronyból származó néhány tárgy. 1941-ben megkapta Budapest Székesfőváros Múzeumainak központi igazgatói állását, s ettől kezdve több figyelmet szentelt múzeumvezetői, tudományszervezői munkájának. Jelentős érdeme volt abban, hogy a második vüágháború idején a múzeum értékeinek nagy része megmenekült a pusztulástól. Egyik utolsó, kézzel írott feljegyzéstöredéke is ezzel a tevékenységével áll összefüggésben. A tíz évre előirányzott programtervezet a múzeum ostrom utáni rongálásainak felszámolását és legfontosabb szakmai feladatait sorolja fel. A tervezet a Kiscelli kastélyban és a Károlyi palotában elhelyezett Fővárosi Képtár helyreállítási munkáin kívül tartalmazta a középkori és a római kori emlékek új kiállítási lehetőségeit is. Ennek kapcsán ismét tervbe került az Aquincumi Múzeum kibővítése, valamint körbekerítése. Az ásatások zömét végző Fővárosi Régészeti Intézet tervei között már szerepelt az Aquincumi Múzeum területén „egységes konzerválóműhely és fotólaboratórium felállítása, több szoba berendezése kutatómunkák részére..." Korai, 1946-ban bekövetkezett halála is közrejátszott abban, hogy a program nem valósult meg, pontjai azonban útmutatóul szolgálhatnak az utódok számára. Éppen ilyen meghatározó, máig ható tudományos hagyatéka is. A „Budapest története" című kötet számára írt tanulmányait, monografikus jellegű összefoglalásait ma is szinte Bibliánknak tekintjük. Ebben nemcsak a feltárt leleteket értelmezte, hanem azok alapján a még föld alatt rejtőzőkre is körültekintően következtetett. Ezzel kijelölte a további kutatás irányát, programot adott az utána következő generációk számára. S az utána következő generációk több feltételezését igazolták. Csupán az aquincumi topográfia területén, ahol új eredményekkel szolgáltak az utóbbi évtizedek ásatásai, több ponton váltak adatokká a sejtései. Az aquincumi legiotábor 21