Budapest Régiségei 30. (1993)

VISSZAPILLANTÁS = RÜCKBLICK - Hajnóczi J. Gyula: Jeunesse et patrimonie interstudex, 1966-1972 407-419

gével íratott ki a főváros építészeti és közlekedési tervpályázatot Aquincum környezetrendezésére, helyettes főigazgatói minőségében járult hozzá a múzeumépület korszerűsítéséhez, új kiállítás megrendezéséhez. A Budapesti Műszaki Egyetem Vezetősége ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy oktatófilmet készítsen a műegyetem audi-vizuális csoportja az antik városról, és többek között egy nagyméretű makettet (építészettörténeti tananyagként) a polgárváros centrumáról. A két intézmény tehát közösen pártfogolta, támogatta és védte azokat az elképzeléseket, amelyeket a régész meg az építész, a polgárváros didaktikus célzatú újjáteremtése érdekében kigondoltak, s megtetézte mindezt azzal, amiről itt éppen szó esik, az INTERSTUDEX támogatásával. Póczy Klára, örökölve édesapjának műszaki érzékét (bár a húga lett építészmérnök), az átlagrégész mentalitásánál nagyvonalúbban állt a dolgokhoz, mivel az épületmaradványokban is látott fantáziát, ami nem volt véletlen, mert archeológiai érdeklődését e témakör kötötte le, kezdve a murális művészetektől, a falfestészettől, a településtörténeten keresztül, a kimondott mérnöki létesítmények feldolgozásáig, amit számos publikációja meg könyve igazol. >f

Aquincum-mentő" közös tervünkbe az 50-es évek végén kezdtünk bele, s 1959-re fogalmazódott meg. Számtalan felterjesztés, előzetes költségvetés stb. tartozott hozzá, s egy összefoglaló indoklása a Műemlékvédelem 1960. évfolyamában jelent meg. A cél az volt, hogy a 2. világháború óta teljesen szétzilálódott, elhanyagolt és napról-napra tovább pusztuló romterületet újra műemlékké alakítsuk. A feladatot a már fent leírt segítséggel 1963-ban el is kezdhettük; az első részeredményeket - külön a régész szemszögéből, külön az építész oldaláról - 1970-ben az Acta Technica Hung, lapjain publikáltuk. Az aquincumi műemléki terv egyik mellékágaként írtuk meg ugyanakkor közösen a „Római-kori fürdők Budán" című könyvünket, amit a Képzőművészeti Alap Kiadó jelentetett meg 1960-ban. 1959-ben az aquaeductus vízicastellumának még látható maradványait vizsgálva a Római fürdő tövében (a mai campinget átszelő patak partján) folytattuk első közös leletmentésünket. Nyári vakáció lévén segítettek a felmérésben és ott lubickoltatták lábukat a patakban Klára fia, Ádám és fiam, Péter, és ott voltak az INTERSTUDEX első évében az egyetemisták között, hogy azután mindketten másfajta műszakiként folytassák szakmai pályájukat. A felsorolt tényezők, helyesebben fenti előzmények mellett is szükséges volt még az INTERSTUDEX beindításához egy Sancho Pansa, Istvánfi Gyula, meg egy Don Quijote, aki szélmalomharcot vívott, az OMF meg a chartáskodás ellenében a város túlfelén, abban reménykedve, hogy az innenső oldalon többre viszi. Természetesen Istvánfi Gyula szerepe jelentősebb volt csak a tréfa kedvéért rangsoroltatott így -, hiszen a közvetlen szervezés, lebonyolítás gondja-baja rá hárult, s később meg az állandó táborhely létesítményeinek a megtervezése is. Az INTERSTUDEX-re emlékezve a szabatos eljárás az volna, ha a műegyetemi, az intézeti, a múzeumi irattárak anyagából (1. kép), meg a Régészeti Füzetek közléseiből meríteném az anyagot, ehelyett azonban mindenekelőtt a saját és a hajdani résztvevők emlékezése volt a forrásom. Ami azonban elegendő ahhoz, hogy megelevenedjék ennek a hangulatos, ugyanakkor hasznos kezdeményezésnek eredményessége és méginkább a légköre. A résztvevők teljes listáját is - szorgalmas kutatómunkával - össze lehetett volna állítani, de a közlendő csorba névsorok is jól érzékeltetik, hogy a szereplők - mai karrierjük ismeretében - hova is jutottak Aquincum kies mezejéről. E pongyolaság természetesen megkívánja, hogy azoktól, akiket nem említettünk, bocsánatot kell kérnünk. 1966 Nos, a Nemzetközi Egyetemista Asatótábor - magyarul így -, 1966 nyarán tevékenykedett első ízben. A szervezéssel kapcsolatban fontosnak látszik, hogy a házigazda magyar csapat 12 főből állt, harmadévet végzett hallgatók vehettek részt és a csapatkapitányságot mindenkor az évfolyam-első vállalhatta. A magyar építészmérnök-hallgatók mellett jugoszláv, lengyel, bolgár, csehszlovákiai, német és francia kollégáik dolgoztak itt serényen, 6-6 fős csapattal. A táborvezető Istvánfi Gyula volt, a résztvevők között ott volt Hajcsi Fr., Köves S., Zimonyi L., Hulyák A. A feladat a nyugati városrész DK-i körzetének kutatása volt. Tervásatásról lévén szó, a terep szakszerűen előkészíttetett: azaz É-D-i tájolású 10 x 10 m-es négyzethálós keretrendszer került kitűzésre. Ezen belül ún. meander-módszer tette lehetővé a kiásott föld gördülékeny eltalicskázását, valamint az előkerültek szisztematikus figyelését, rajzban való rögzítését (2. kép). A „meander" úgy állt elő, hogy a 10 x 10 m-es hálózatot 1 m-es érintetlenül hagyott sáv keretezte egységenként, miáltal a mezők között 2 m széles út maradt szabadon és a kiásandó blokkok 8x8 m-esek lettek - kiindulásként. Ugyanakkor a blokk közepén 4x4 m-es, ugyancsak bolygatatlan „sziget" maradt meg, amit 2 m széles „híd" kötött az úthálózathoz. Ezzel tanúfalak is maradtak, az egyes brigádok fokozatosan és egységesen mélyíthették a szintet blokkonként. „Prefabrikált" manuálé-lapokon kellett az előkerült állapotot rögzíteni, alaprajzban és metszetekben, méretezéssel együtt (3. kép). A további elképzelés az volt, hogy hordozható négylábú állványra erősített kamerával, orthogonális fényképek készülnek távkioldóval, így az ásatás meghatározott minden fázisáról rétegfotósorozat állt volna elő, de anyagiak, eszközök hiányában ez a terv csak terv maradt. A munka előrehaladtával azután először a szigeteket bontották el a deliquensek, azután a hidakat is úgy, hogy a földeltávolítás lehetősége megmaradjon. A résztvevők az első két évben a műegyetemi kollégiumokban laktak. A helyszínen erre a célra készült, egységekből összeállítható „palló-stoa" került felállí408