Budapest Régiségei 30. (1993)

NÉPVÁNDORLÁSKOR = VÖLKERWANDERUNGSZEIT - Nagy Margit: Óbuda a népvándorlás korában 353-395

Az 5. századi helyi lakosság hagyatékának kiválasztása nem kis nehézséget jelent azokban az esetekben, amikor a tárgyak nem viselik a korszakváltásra jellemző formai és díszítésbeli sajátosságokat, hanem készítésüknél a korábbi hagyományokhoz és eljárásokhoz ragaszkodtak. A nehézségeket fokozza, hogy a kereszténység terjedése, valamint az általános elszegényedés miatt a legtöbb sír melléklet nélküli vagy igen kevés értékelhető leletet tartalmaz. Mégis Aquincum esetében az eddig ismert régészeti adatok arra mutatnak, hogy a későrómai temetők döntő többségét az 5. században már nem használták. A városban maradt gyér lakosság nyomai az 5. század első felében a katonavárosban a táborfalak mentén, egy-egy temetőkápolna környékén valamint a későrómai erőd déli falának közelében kerültek elő. A római kor és a koraközépkor közötti átmenet legjelentősebb és legjellemzőbb temetőjének sírjai a Szőlő utca vonalában, a Kiscelli utca - Kenyeres utca közti szakaszon kerültek elő. A temető egy ezideig ismeretlen méretű és rendeltetésű 2. századi római épület ÉNy-DK-i irányú, támpillérekkel megerősített falainak közelében, a 2-3. századi katonai táborból kivezető főút mellett létesült. A temető É-D-i metszetét egy 1949-ben kiásott csatornaárok szolgáltatta, melyben a sírokat 160 m hosszú szakaszon sikerült megfigyelni. A temető keleti oldalának részleteit 1964ben és 1970-ben tárták fel.

17 (3. térkép) A Szőlő utcai temető az eddig ismert sírok fekvése szerint öt kisebb, egymástól üres területtel elválasztott sírcsoportból állt, és a begyűjött leletek alapján arra kell gondolnunk, hogy a sírcsoportokat a 4. század végén - 5. század elején egyszerre nyitották meg. A sírcsoportok mindegyikében megtalálhatók a későrómai téglasírok és a valószínűleg fakoporsós, többnyire melléklet nélküli, keresztbetett kezű (keresztény) temetkezések. A legészakibb 1. csoport egyik téglasírjából későrómai mázas agyagkorsók és üveggyöngyökből-borostyánamulettből álló nyaklánc került elő. Egy másik téglasírban mohazöld üvegpohár és nagyobb üvegkorsó töredéke volt; a korsó-pohár együttes az elhunyt keresztény hitére utalhat. (3. kép, 2; III. tábla, 4) A féltojás formájú üvegpohár - valószínűleg a Fekete tenger északi partvidékén működő üvegipar készítményeinek hatására -, a 4. század végén és az 5. század elején a pannóniai későrómai és barbár leletegyüttesek egyik gyakori darabjává vált. A Kiscelli utcai és az Emese utcai temetők egyes sírjait a féltojás ill. kúp alakú üvegpoharak az 5. század első negyedéig keltezhetik.

19 A Szőlő utcai temető másik sírcsoportjának gazdag temetkezéseit az 1949-es csatornaárok metszette. A leletek közül egy besimított díszű, egyfülű, kiszélesedő talpú, fémes-szürkére fényezett felületű agyagkorsó (3. kép, 3; III. tábla, 2) és egy ezüstberakásos díszű bronzcsat (3. kép, 1 a-b; III. tábla, 3) került a múzeumba. Ugyanitt üvegpoharak előkerüléséről is maradt feljegyzés. A besimított korsó analógiáit a provincia későrómai üveg- és agyagedényei közül említhetjük (pl. Ságvár, 196. sír, Szántód - 4. századi érmeket tartalmazó téglasír), de a forma eredeti változatát a Fekete tenger vidéki gazdag hunkori leletegyüttesekben találjuk meg. A nyúlánk, kiszélesedő talpú korsótípust a keresi 1904-ben előkerült sírok anyagában későantik ezüstedények képviselik. A korsó közelében (valószínűleg ugyanabban a sírban) talált bronz csatkarika érdekessége a pont formájú ezüstberakás. A karikához tartozó díszes csatlemez elkallódhatott; formája és díszítése azonban már a karika alapján is megállapítható: a Szőlő utcai csat, a legjelentősebb darabok lelőhelyei után „Tiszaladánykercsi" típusúnak nevezett, félkorongos lemezű, vésett és poncolt díszű későantik csatok csoportjához tartozik. Az ezüstberakásos pontokkal díszített karikájú csatok legnagyobb számban a Kárpát medencéből és Lengyelország délkeleti részéből ismertek; néhány darab a Fekete tenger északi partvidékéről és a dalmáciai tengerpartról is előkerült. Az antik díszű csatok az 5. században már nemzetközivé vált női viselethez tartoztak, melyet elsősorban a germán nemesasszonyok tettek népszerűvé, s melynek fémből készült tartozékai a forma és díszítés szempontjából az antik ötvösség hagyományaihoz köthetők. Az 5. század közepén készült csatoknál az eredetileg pont formájú ezüstberakást egyszerű kör alakú poncolással helyettesítették.

22 Az 5. századi női viselet további jellegzetes darabjait, egy sokszögű, ún. polyédrikus csüngős arany fülbevalót és a ritkábban előforduló hasonló díszű hajtűt Óbudáról, közelebbről ismeretlen lelőhelyről a bécsi Kunsthistorisches Museum őrzi. (I. kép, 1-2) Ezek az arany ékszerek ugyan pontosabb kormeghatározásra nem alkalmasak, hiszen divatjuk az egész évszázadban, sőt még a következőben is szilárdan megmaradt, azonban jelzik, hogy a rendelkezésünkre álló óbudai koranépvándorlás kori leletanyag korántsem teljes; egy-egy magányos gazdag sír előkerülésével a jövőben is számolni lehet. Az 5. századi óbudai népesség új, talán a hunokkal együtt beköltözött csoportjára az egykori Schmidtgyújtemény három különleges formájú lemezfibulája utal. (IV. tábla) A csak fényképről ismert fibulák előkerülési körülményeiről semmit nem tudunk, így az óbudai lelőhely is csupán valószínű, de nem bizonyított. A fennmaradt fényképfelvételek szerint a bronzból öntött fibulák felületét világosabb, kissé már lekopott bevonat (ezüst- vagy ólomréteg) borította. Mindhárom darab érdekessége, hogy tű- és rugószerkezet nélkül készült; a tű - a legnagyobb fibula hátlapjáról készült fénykép szerint (TV. tábla, 1 b) - egyszerűen szétkalapált fejű szegeccsel volt rögzítve. A szegfej a két kisebb fibula fejlapján is látható. (IV. tábla, 2-3) A Schmidt-gyűjtemény fibulái a Kárpát medence hasonló korú ékszerei között pontos párhuzam nélkül állanak; formájuk és díszítésük idegen a későrómai vagy a germán fémművesség gyakorlatától. Alaposan 355