Budapest Régiségei 30. (1993)
TÖRTÉNET, TOPOGRÁFIA = GESCHICHTE, TOPOGRAPHIE - Márity Erzsébet: Kronológiai problémák és városszerkezeti sajátosságok Aquincum polgárvárosában 137-147
kora a fürdő. S minthogy a polgárvárosnak alig több mint egyharmad része van csak feltárva, és ehhez is öt közfürdő tartozott, feltételezhető, hogy még továbbiak is előkerülnek. A fentiek alapján valószínűnek látszik, hogy a polgárvárosban a III. században 5-6000 főnyi lakossággal számolhatunk. A településtörténeti és építéstörténeti adatok összegyűjtésével a városkutatás áttekintésének azt a hiányát igyekeztünk megszüntetni, amit a több mint száz éve folyó ásatások adatainak különböző helyeken, szétszórtan történő publikálása okozott. Nem csak összegezésnek, hanem egyúttal a további urbanisztikai kutatás kiindulásának is szántuk ezt az összefoglalást, amelynek adatait e helyütt csak összerendeztük, csoportosítottuk, s egyelőre csak a legkézenfekvőbb következtetéseket vontuk le. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Jegyzetek 1. NAGY L. 1942,372; NAGY T. 1971,65; 1973,113 2. NAGY T. a település kezdetét Vespasianus korára teszi. A basilica helyén végzett kutatásai alapján a vicusnak két periódusát különbözteti meg: Flavius korit és Traianus-Hadrianus korit. NAGY T. 1971,66 PÓCZY-HAJNÓCZI 1971, 26 NAGY T. 1964,10 KÁBA 1963,30 NAGY L. 1941,191 NAGY T. 1964, 302; 1973, 113 NAGY L. 1937, 265 Kőépítkezés alatt nem csak a teljes egészében kőből készült épületeket értjük. Sokszor építettek kőalapra agyagfalat. Másfajta vegyesfalazást is feltételezhetünk, pl. faszerkezetű falakat. KuzsiNSZKY 1892,87 Időközben megjelent publikációjában Zsidi P. a következőket írja a városfalról: „E városfal kiterjedéséről és szerkezetéről a leletanyag részletes feldolgozása nélkül csupán óvatos megállapításokat tehetünk." ZSIDI 1991,161. AII-III. periódusok szétválasztására nem is vállalkozik, hanem együtt tárgyalja azokat, így egyelőre nyitvahagyva az általunk is felvetett kérdések némelyikét. 11. NAGY L. 1941,185; NAGY T. 1943,384; SZILÁGYI 1943,357 12. NAGY L. 1937,262 13. NAGY L. 1937,265 14. NAGY L. 1937,270 15. KUZSINSZKY 1932,7. ZSIDI 1984,367-392 16. KÁBA 1984,467 17. NAGY L. 1942,469 18. SZILÁGYI 1943,445 19. GARÁDY 1936; 183-187; PÓCZY 1976, 33; 1977, 21,1984, 473 20. NAGY L. 1942, 370; PÓCZY 1976,425; 425: PETŐ 1984,276 21. NAGY T. 1948,112 22. PÓCZY 1971,85-102 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. NAGY L. 1937, 25-60 GARÁDY 1936,88-96 MARTTY 1988,43 ZSIDI 1991,143-179 TÖMÖRKÉNY 1913, 282 SZILÁGYI 1955,409; WELLNER 1964,303 NAGY L. 1937,265 NAGY L. 1942,379-380 NAGY L. 1942,469; ZSIDI 1991,163 NAGY L. 1942, 376, 769 Nem bibliográfiai összeállításra törekedtünk, kizárólag azokat a publikációkat közöljük, ahol az ásatok kronológiai meghatározását adták az általuk feltárt épületeknek. NAGY L. 1937,262; 1941,191 NAGY T. 1964,9-54 NAGY L. 1937,263; NAGY T. 1964,30; NÉMETHHAJNÓCZI1976, 423 HAMPEL 1890, 51-74; SZILÁGYI 1950, 320 NAGY T. 1963,28 NAGY T. 1943,378 PÓCZY-HAJNÓCZI, 1970,23 NAGY T. 1943,389. NAGY t. 1943,383. SZILÁGYI 1950,311 CIL III 10441, KUZSINSZKY 1891,117 NAGY L. 1941,191 HAMPEL 1890,51-74 NAGY T. 1964, 302; NÉMETH-HAJNÓCZI 1976, 423 SZILÁGYI 1950,318 KUZSINSZKY 1889,78 KUZSINSZKY 1932,5-24; SZENTLÉLEKY 1959,173 PÓCZY-HAJNÓCZI 1971,26 KUZSINSZKY 1891,114 PÓCZY 1963, 29; PÓCZY-HAJNÓCZI 1971, 26 NAGY T. 1964, 9-54 141