Budapest Régiségei 29. (1992)

MŰTÁRGYVÉDELEM - Tóth Attila: A Budapesti Történeti Múzeum középkori kőtárának helyzete 259-268

17. kép. Ez a kőrakás az Újvilág-kerti fészer (L. 1. kép) háta mögött található! Abb. 17. Dieser Steinhaufen befindet sich hinter dem Schuppen in Újvilág-kert (s. Abb. 1.). Ennek következménye a raktárak túlzsúfoltsága, és az, hogy lelőhely szerint nincs elkülönítve. Feldolgozó mun­ka csak többszörös, nagymennyiségű kő megmozgatásá­val végezhető. A helyhiány megszüntetésére több kísérletet tett a mú­zeum vezetése. Először az Országház és Úri utcák közötti épületegyüttes (ma a Magyar Tudományos Akadémia fió­kintézményeié) került szóba. Háború utáni helyreállítási és átalakítási tervei a múzeum költségein készültek el. Mindezek ellenére 1963-64-ben az ott tárolt kőanyagun­kat kénytelenek voltunk elszállítani. 20 Következett az Öntőház utcai tervezet, melyet húsz éve készíttetett intézményünk, 21 de kivitelezését éppen felettes hatóságunk akadályozta meg. 22 Ugyanígy járt az utolsó, a „Török-kert"-be tervezett épület is. Itt a pinceszerű raktárhelyiség ellen tiltakozott felettes hatóságunk. 23 Áthidaló megoldásként szóba került egy budafoki 800 m 2-es föld alatti tárolóhely bérlése. E sziklába vájt pince­sor feltehetően a gótikus szoborlelet kőanyagának bánya­talpába vágódott. Rajtunk kívülálló okok miatt azonban e lehetőség is füstbe ment. Az egyes raktárakban elhelyezett anyagról pontos lel­tári és lelőhelyi kimutatás nem készült. A helyszínen elhelyezett lelőhelyi mutatók többnyire megsemmisültek. A feldolgozottság csak kis mennyiségére jellemző a kő­anyagnak. (Felmérés, rajz, fotó csak a publikálásra vagy a kiállításra került kőanyagról van.) A revíziónál gondot okoz, hogy a középkori leletek folyamatosan együtt leltá­rozódnak, külön kőleltárkönyv csak a kezdeti időből van. Az azonosításnál gondot okoz, hogy a tárgyleírás alapján néha nem azonosítható a lelet. A helyhiány és mostoha körülmények miatt a raktári munka csak korlátozott mértékű. Megkezdődött a kőem­lékek lehetőség szerinti átcsoportosítása. Az eddig Ibolya utcában tárolt „régi pálos anyag" 24 került végleges leltáro­zásra. Tisztítás és fotózás után az Úri u. 29. alatti pince Dexion -Salgó polcaira került. Ide gyűjtjük a háború óta lezajlott budaszentlőrinci ásatások kőanyagát (Nagy Emese, Zolnay László, Bencze Zoltán ásatásai). E revíziós munkát összekapcsoljuk a LAPIDARIUM HUNGARICUM - Horler Miklós által irányított - idevonatkozó munkálataival. Ezen átcsoportosításon kívül helyszűke miatt csak arra lesz még módunk, hogy egy kevésbé zsúfolt pincében (Úri u. 32.) az óbudai prépostsági templom és a királynéi vár eddig megmentett kőanyagát egybegyűjtsük (16. kép), A kőanyag konzerválása is várat magára. Szakember és megfelelő restaurátorműhely hiányában ez a probléma is megoldatlan. A „Török-kerti" tervben 2255 m 2 bepolcoz­ható alapterületű raktár mellett 312 m 2 alapterület volt beütemezve „ restaurátor, illetve konzervátor műhely la­borokkal, előkészítő', kutató szobák" elhelyezésére. 25 így minden bizonnyal Közép-Európa egyik legmodernebb kő­raktárát alakíthattuk volna ki. Összegezve: a raktárak nagy része hozzáférhetetlen, tanulmányozhatatlan, zsúfolt, műtárgyvédelmi szempon­toknak nem megfelelő! Ezért a kőtári gyűjtemény Ger­lóczy Károly által körvonalazott feladatkört csak igen kis részben tudja teljesíteni.* 266

Next

/
Thumbnails
Contents