Budapest Régiségei 28. (1991)

ANYAGKÖZLÉSEK - Marosi-Soós Ágnes: Korabronzkori leletek a budai Várhegyről 83-89

MAROSI-SOÓS ÁGNES KORABRONZKORI LELETEK A BUDAI VÁRHEGYRŐL A budavári palota északi előudvaránál a középkori rétegek alatt, a 13. századi házfalak között a márgás altalajig bontva nagy kiterjedésű, többrétegű bronzkori telepnyomokat találtunk. Ásatási területünk az 19421952 között kiásott 5 bronzkori gödörnél, melyet a Várhegy déli lejtőinéi bontottak ki, jóval északabbra, a Várhegy magaslatán a mai palota „A" épülete előtti részen a Ny-i várfalig terjedt. Ezen a területen 19721981 között a telepjelenségek jelentős része a középső-bronzkori vatyai kultúra leleteit tartalmazta. Ennek a 10 évnek az összesített őskori maradványait ábrázoljuk 1. számú térképünkön, 72 lelőhellyel. 14 objektum tartalmazott későbronzkori cserepeket, melyek az urnasíros kultúrába sorolhatók. A 30. számú lelőhely pedig korabronzkori (1. kép). Az első összefoglalást 1904-ből ismerjük a főváros és vidékének őskoráról. Három évtizeddel később Tompa összefoglalásában a bronzkori Tabánból, Lenke-útról, Békásmegyerről, Káposztásmegyerről, a Gellérthegyről és Lágymányosról ismertet jelentős új ásatásokból származó anyagot. 1942-ben nagyobbik összefoglalásában már a főváros területén kívül a közvetlen környékét is figyelemmel kísérte, kibővítve a lelőhelyek sorát; Szigetszentmiklós, Lágymányos-BEAC-pálya, Soroksári út, Pestszenterzsébet, Kamaraerdő, Csepel mellett Százhalombattát is felsorolja. Harminc évvel később újabb összefoglalás jelent meg Budapest őskoráról. Nagy T. már a főváros területén belül a Duna mindkét partját lakottnak tekinti a bronzkor ill. az i. e. II. évezred idején Békásmegyertől a Csepel sziget lelőhelyeiig. Hangsúllyal említi a folyami átkelőhelyeket és a szárazföldi útvonalakat ellenőrző és természettől fogvájói védett magaslatokat, így a budai Várhegyet, mely a korabronzkortól lakott volt és párhuzamként Budafokot említi, mint folyó menti magaslati telepet. A középső bronzkori sűrűn előforduló lelőhelyek adták Budapest leggazdagabb régészeti anyagát. A Mező utcai lágymányosi telep rétegsora adta a kultúra belső időrendjét. A magaslati telepek a vatyai kultúra kifejlett és késői szakaszában lakottak. Nagy T. kivételként említette a budai Várhegyet, amely végig lakott lehetett. A bronzkor legjelentősebb temetői között említi a kelenföldi, zuglói, soroksári mellett a Széntendre—Pannónia telepen feltárt sírokat. A Vatyai kultúra korai fázisú lakottságra utalnak a budai Várhegyen talált mészbetétes edénytöredékek. Az 1973-as őstörténeti összefoglalás a későbronzkor idejére csak a Tabán feltárt teleprészletét, leleteit említi, a Várhegy lakottságát nem feltételezi. Újabb feltárásaink bizonyítják, hogy a későbronzkor embere is megtelepedett ezen a földrajzilag oly fontos magaslati területen. Az 1972 utáni őskori budavári feltárásokról előzetes beszámolót készítettünk, melyben az 1974-75. évi telepjelenségekről számoltunk be, a több helyen felbukkanó középső bronzkori vatyai kultúrába tartozó gödrök ép edényeiről, 1-2 jellegzetes csont- és kőszerszámról. Korabronzkori leletekről Összesítő térképünkön a 30. számot kapta az a lelőhely, amely a Budavári Palota „A" épületének Ny-i homlokzata előtt az épület D-i sarkától 12 méterre, a gótikus szobrok lelőhelyétől délre került feltárásra (2. kép 1). Elnevezése — a 74/12. és 13. számú gödörtől nyugatra — jelzi, hogy középkori rétegektől bolygatva, a sziklafelszínig kibontva az őskori beásást, kevés megfigyelésre volt módunk. A gödöranyag cserepeinek leltározása során sikerült egy szép füles korsót összeállítani, restaurálni. Az edény nagyrévi típusú egyfülü korsó, kettős csonkakúp alakú, megnyúlt nyakán a perem alól kiinduló szalagfül helyezkedik el, amely a nyak aljára ível. A vállát körbefutó vájat díszíti. Felülete simított, szürkésbarna színű (Méretei: m: 34,5 cm, pá: 18 cm, fá: 8,5 cm. Ltsz.: BTM RO 82.1.120.) (2. kép 2). Hasonló edényt ismerünk Budafokról. A gödörből előkerült edénytöredékek párhuzamait találtuk meg Százhalombattán, melyek felszíni gyűjtésből származtak a már ismert, közvetlenül a Duna partján fekvő erődített telepről. Ezek is korabronzkoriak, mint a budai Várhegyről ismertetettek (3. kép) (Ltsz.: 82.1.117.). 1974 novemberében a 12. és 13. számú gödörtől nyugatra fekvő beásásból az ép edényen kívül előkerült egy nagy edény fele is. Szürke színű egyfülü edény, alja hiányzik, hasi része gömbölyű, vállán vízszintes árkolás fut körbe, ívelt nyakán szalagfül helyezkedik el a kihajló pereme alatt (Pá: 13 cm, a fél edény m: 22 cm. Ltsz.: BTM RO 82.1.119.) (2. kép 3). A korabronzkori gödör állatcsontanyagát Vörös István határozta meg: 12 db szarvasmarha 4 db sertés 3 db kiskérődző (juh, kecske) 1 db kutyakoponya csonttöredék 1 db nem meghatározható 21 db állatcsont. (Ltsz.: 82.1.118.) Az állatcsontok által képviselt fajták aránya megfelel a hasonló korú bronzkori telepeken előforduló ál83