Budapest Régiségei 28. (1991)

SZEMLE - Szonntagh Jenő: Újabb adatok az aquincumi orgona légnyomásszabályozó szerkezetéhez 283-293

ban került elő (1. kép 3). A félgömb formájú harang víz alatti része ugyanis korrózió következtében olyan erősen meggyengült, hogy a pincébe zuhanás alkalmával darabokra tört és csak a római korban többnyire víz alatt lévő gyűrűszerű része maradt meg viszonylag épen. Williams a tanulmányt „igen meggyőzőnek" tartja és ennek értelmében az aquincumi orgonát következetesen valódi hidrauliszként említi . A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy az aquincumi orgona pnigeuszának, azaz légnyomásszabályzó és tároló berendezésének csak az alsó, gyűrűhöz hasonló része maradt fenn épen. Ennek a gyűrűnek az alsó pereme lekerekített végződésű (mind a két képen, amelyek Nagy Lajos könyvéből származnak, és a jelen cikkben az 1. és 2. képen szerepelnek, ezt a gyűrűt fordítva fényképezték le), és ez az a rész, amely alá Vitruvius szerint „körülbelül három ujjnyi magas kis tuskókat teszünk, melyek a légsűrítő-üst [pnigeusz] szája és a víztartó láda (!) feneke közt szabad teret hoznak létre." A gyűrű felső pereme (az 1. és 2. képen az alsó) egyenetlen törési felület, amely korrózió és az esés következtében előállott ütés eredménye. A két kép gondos összehasonlítása útján bebizonyítható, hogy a két kerek tárgy egy és ugyanaz. A közelmúltban Minárovics János a fentebb ismertetett munkától függetlenül hasonló végleges következtetésre (valódi hidraulisz) jutott azzal a különbséggel, hogy ő az előző bekezdésben leírt és az 1. és 2. képen látható „kerek" tárgyakat két különböző alkatrésznek véli. Az egyiket — a tárló fényképén láthatót (1. kép 1) — Minárovics teljes félgömb alakúnak (és nem gyűrűszerűnek) látja, a 1. kép 2. bronzedényszáját pedig egy második, az előbbinél jóval nagyobb fémtárgynak ítéli. Ez utóbbi Nagy könyvében 24 cmes átmérővel szerepel. Ezt a méretet Minárovics gyanútlanul átvette és — nagyon logikusan — arra következtetett, hogy az egy magas víztartó bronzedény felső pereme. Szerinte ebben az edényben lehetett a kisebb méretű — a Nagy-féle tárló fényképének bizonyos ismert méreteiből számolva 14 cm-es — pnigeusz elhelyezve. Bár ez a két kerek bronztestet feltételező (és az Aquincumi Múzeumban modell formájában már ki is állított ) elmélet igen vonzó, lényegében Nagy Lajosnak vagy munkatársainak tévedésén alapul (lásd később) és számos gyenge pontja van: 1. A tárlónak az alsó középső részén (1. kép) látható kerek fémtárgy nem egy félgömb alakú harang, hanem egy gyűrűalakú felfordított alsó rész. Ez a fényképen igen jól látszik: a) A pnigeusz római kori korróziója és magasról való leesése okozta cikcakkos törési vonal a gyűrű és a tárló felszíne között világosan látható a kb. 9 órának megfelelő helyzettől egészen 1 óráig. b) Az 1. képen látható fényképen az árnyékok és az összes fém felszínek (kivéve néhány fehér fényvisszaverődést) sötétek, miért lenne tehát a „pnigeusz" belső felülete fehér? A pnigeusz megmaradt gyűrűjének különböző árnyalatú árnyéka a kb. 10 órától 4 óráig terjedő szakaszon látható. c) Teljesen érthetetlen lenne, hogy a többnyire vízben levő pnigeusz teljesen épen (korrózió nélkül) megmaradt volna, míg a másik bronztárgy (1. kép 2) elkorrodálódott volna a víz alatt (ha vízzel volt töltve), ahol a fenti korróziós kísérletek értelmében — és a korróziós szakirodalom szerint is — a valószínű kimaródás csaknem elhanyagolhatónak tekinthető. 2. A 2. képen látható „bronzedényszáj"-jal kapcsolatban a következőket jegyezzük meg: A) Nagy könyvének 28. ábráján (ami megfelel a mi 2. képünknek) ennek a gyűrűnek (Nagy edényszájnak nevezte) az átmérője 24 cm-nek, az oldalfal magassága pedig 3,5 cm-nek van megadva. Ha a falmagasságot az átmérőbe behelyezzük, akkor az körülbelül négyszer fér bele. 4x3,5 cm = 14 cm, és nem 24 cm. Ez annyit jelent, hogy a publikácóban szereplő 24 cm feltételezésünk szerint hibás adat, helyesen 14 cm. Pontosabban, Minárovics szerint — és szerintünk is — az 1. kép alján látható kerek tárgy átmérője 14,5 cm. Mivel pedig a második képen látható gyűrű átmérőjének is 14 (vagy 14,5) cm-nek kell lennie a fentiekben felhozott érvek következtében, tehát a „két" kerek test átmérője azonos, vagyis a két darab nem különálló, hanem ugyanaz az alkatrész. B) Az 1/3-os lépték a 28. ábrán szintén hibás. Ha az 1/3-os léptékkel számoljuk az oldalfal magasságát, akkor az legalább 4.7 cm lenne 3.5 helyett (a parallaxis okozta torzításról nem is beszélve, ami az odalfalat még valamivel magasabbá tenné). C) Ha a „kisebbik" kerek tárgyat (amelyről az egész könyvben nincs szó) Nagy a tárlóba helyezte, miért nem tette ugyanezt a „nagyobbik" kerek tárggyal is? Ugyanitt említhetjük meg, hogy a tárlóban látható alkatrészeket Nagy Lajos könyvében gondosan és kivétel nélkül felsorolja. A pnigeusz-gyűrűről viszont sehol sincs említés. Miért hagyta volna ki? D) Gondosan összehasonlítva a két fényképet (1. kép 1-2) hamar meg lehet győződni, hogy a két fényképen a kerek tárgy törési felülete, valamint a falmagasság és átmérő aránya ugyanaz. A fenti bizonyítékok alapján tehát vitán felül áll, hogy a 2. képen látható gyűrű és az 1. kép tárlójában lévő — valóságban gyűrűalakú tárgy — egy és ugyanaz: a 14.5 cm átmérőjű gyűrűszerű fémtest, amely az aquincumi orgona pnigeuszának az alsó, 3.5 cm magas maradványa. 3. A víztartály kérdését természetesen a fentebb részletezett érvek nem oldják meg. Véleményünk szerint ugyanúgy, ahogy az aquincumi orgona szélszekrényének faanyaga bronzlemezekkel volt bevonva, elképzelhető, hogy a víztartály ugyancsak fémlemezzel bevont fából volt. A szokásos érv, hogy Vitruvius és HeCA ron mindketten bronz víztartályról írtak (Vitruvius egyébként, mint azt előbb idéztük is, egy helyen „ládádnak nevezi a víztartályt!), megdönthető azzal az érvvel, hogy az anyagokra vonatkozó leírások még ugyanannál a szerzőnél is változóak, hát még külön285