Budapest Régiségei 28. (1991)

SZEMLE - Minárovics János: Miért volt az aquincumi tűzoltóság orgonája víziorgona? 261-282

MINAROVICS JÁNOS MIÉRT VOLT AZ AQUINCUMI TŰZOLTÓSÁG ORGONÁJA VÍZIORGONA? Az aquincumi orgonának gazdag irodalma van. Közülük alapvető munka az orgona bronz alkatrészeit feltáró Nagy Lajosnak „Az aquincumi orgona" c. könyve. A szakértők véleménye erősen megoszlik abban a kérdésben, hogy az orgona légszabályozása vízzel történt-e. Ezért szükségesnek véljük a magunk részéről ismertetni érveinket, melyek a víziorgona működési elve mellett szólnak s melyeket részben már Szilágyi János is közzétett.

3 Kutatástörténeti áttekintés A hangszer i. sz. 228-ban került az aquincumi tűzoltók birtokába. Ugyanis, amikor Nagy Lajos 1931-ben egy leletmentő ásatás során rábukkant az ókor mai napig egyetlen ismert orgonájának maradványaira, legelőször egy ajándékozási bronztáblát talált meg (167 x 95 x 1 mm) (1. kép). A tábla szövege: G(aius) Iul(ius) Viatorinus dec(urio) col(oniae) Aq(uinci) aedilicius praef(ectus) coll(egii) cent(onariorum) hydram coll(egio) s(upra) s(cripto) de suo d(onum) d(at) Modesto et Probo co(n)s(ulibus) Gaius Iulius Viatorinus, Aquincum (colonia rangú) város tanácsnoka, egykori aedilis (rendőrparancsnokféle), a tűzoltóság parancsnoka (praefectus collegii centonariorum) orgonát a saját pénzéből ajándékoz a fent nevezett társulatnak Modestus és Probus konzulsága idején (I. sz. 228-ban). A felirat szerint tehát egy „hydra"-t kapott a tűzoltóság. Erről azt írja Nagy Lajos: „Ez az elnevezés még eddig nem fordult elő. Eredeti neve vÔpctuAxÇ, mely előfordul Philonnál, megtaláljuk Heronnál és Athenaiosnál. Innen származik latin neve is: hydraulis, melyet először Cicero használ (Tusc. III. 43.). Előfordul hydraulia alakban is (Sérv. Bucol. VII. 21.). Az op — 7«vov szó zeneeszközre vonatkoztatva már Platónnál szerepel, s mellette v8pca)\i£ melléknévi szerepet kap ÎJÔpœuXiKov 7

óp7avov pl. Heronnál. Ez a görög elnevezés elterjed a római birodalomban is: hydraulicum orgánum. A későbbi császárkorban a hydraulicum-ot gyakran elhagyják, s az orgánum egyedül jelzi az orgonát, akárcsak a görög vidéken az Óp-yavov. Ez utóbbi a pneumatikus orgonát jelenti legtöbbször, de víziorgonára is értelmezik." A víziorgona működéséről részletes leírást kapunk Vítruviustól, aki a „De architectura" c. művének VIII. fejezetében ismerteti a hangszert, valamint az alexandriai Heron tói a „Pneumatica" c. művének I. könyvéből a XLII. fejezetben. A mai orgonák ősét az alexandriai Ktesibios szerkesztette az i. e. III. szd-ban, melyben a víznek szélnyomás-szabályozó szerepe volt. Ugyancsak Ktesibios konstruálta az első tűzoltófecskendő elődjét, a vízemelőszivattyút, melyet Vitruvius „machina Ctesibii"-nek nevez (2. kép 1). Ez a szerkezet két hengeres, szelepekkel ellátott nyomószivattyú volt. A szerkezet leírását a feltaláló minden bizonnyal rajzokkal is dokumentálta, de az eredeti mű elpusztult. A Ktesibios által leírt nyomószivattyúval megegyező példányt három méter mélyen, egy forrás alján találtak Silchesterben (2. kép 2). A maradványon jól kivehető, hogy egy 520 mm magas, 330 x 230 mm széles tölgyfatömbbe két ólomhengert ágyaztak be. Ezek belső átmérője 76,2 mm, hosszuk pedig 610 mm volt. Itt is jól megfigyelhető a gyűjtőtér, ahol az elvezető cső, a szelepek és a hengereket összekötő csövek találkoznak. Ez a gyűjtőtér a légüst ősének tekinthető, ami részben folyadékkal, részben levegővel töltött edény. Ktesibios nyomószivattyúja képezte az alapját a Heron-féle fecskendőnek is. Heron a víziorgonával kapcsolatos leírásában utalt arra, hogy a víziorgona fújtatója és a tűzoltófecskendő hengere, valamint a dugattyú azonos eljárással készültek (2. kép 3). A tűzoltófecskendő fontos alkatrésze a nyomólégüst, amelybe a dugattyú, vagy dugattyúk benyomják a vizet (3. kép 1). A zártrendszerű légüstben kialakuló levegőpárna biztosítja, hogy a víz egyenletes sugárban — és ne szakaszosan — távozzon a nyomónyüáson át. Az orgonánál pontosan fordított a helyzet, mivel ott a víz biztosítja a levegő folyamatos, nem lökésszerű áramlását a szélládába és sípokhoz. A víz a légnyomást szabályozza, de nem zárt, hanem nyitott rendszerben, a felesleges levegő ugyanis buborékok formájában eltávozik. Mivel az ókori orgona fújtatója lényegében ugyanolyan dugattyús szivattyú, mint a tűzoltófecskendőé, ezért a tűzoltó szakemberek figyelme is a víziorgona fújtatószerkezete felé irányul. Nagy Lajos ismerteti Heron orgonaleírásának részletét (3. kép 2) : „Az aß70 egy kis bronz oltár (oltáralakú tartály) (ßiöixurxoc), melyben víz áll. A vízben foglal helyet egy felfordított félgömb alakú tölcsér eJ/nd, melynek pnigeus (im-yeus) a neve és a folyadék áteresztésére nyílásai vannak az (alsó) pereme és a (víztartó oltár) feneke között. A (légsűrítőüst vagy pnigeus) felső részéből két cső áll ki az oltáron túlra. Az egyik közülük T\X^\L az oltár külső oldala felé hajlik és a szivattyú cilinderébe (TTOÍJLC) torkollik vijcm, mely alul nyitott és a dugattyú befogadására simára van kidolgozva. Ebbe a dugattyú p<r (e|xßo\euc) gondosan illik, hogy légmentesen zárjon. A dugattyúra egy nagyon erős rudat erősítenek ru. Ehhez pedig egy másik rudat v(J> (emelőkart), úgy, hogy ez a v-nál egy szeg körül forog. 261