Budapest Régiségei 27. (1991)

Póczy Klára - Szirmai Krisztina: Dr. Szilágyi János (1907-1988) ; Bibliográfia : Szilágyi János megjelent művei 3-11

Dr. SZILAGYI JÁNOS (1907-1988) 1907. október 17-én Debrecenben született. Tanulmányait a híres ddebreceni kollégiumban, majd az itteni egyetemen végezte. 1933-ban latin-történelem szakos diplomát kapott és még ebben az évben Budapesten Alföldi Andrásnál doktorált. 1947-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen római hadtörténetből magántanári címet szerzett. 1953-ban tudományos munkássága elismeréseként megkapta a történettudományok kandidátusi fokozatát. Szűkebb kutatási területe a római hadtörténet volt, amihez több oldalról különféle módszerekkel nyúlt, mint pl. a téglabélyegek feloldása és magyarázata, feliratok megfejtése és értékelése, katonai objektumok feltárása és az eredmények összekapcsolása. Nemzetközi hírnevet hozott számára a pannóniai bélyeges téglák rendszerezése, amely munka még 1935-ben jelent meg a Dissertationes Pannonicae sorozatban. Ez a mű máig érvényes kéziönyv maradt, annak ellenére, hogy az elmúlt fél évszázad folyamán éppen a limes-kutatás erőteljes felfutása következtében a téglabélyegek mennyisége tetemesen gyarapodott. Az 1942-ben megjelent „Budapest története" c. monográfiában Szilágyi János írta az „Aquincum helyőrségei" c. fejezetet, s ez a dolgozat voltaképpen Pannónia hadrendjének az első összefoglalása. Az alaptémát kisebb cikkekkel és két nagyobb tanulmánnyal egészítette ki „Roman garrisons stationed at the Northern Pannonian Quad frontier sector of the Empire", valamint „Adatok a belső pannóniai városok katonai jelentőségéhez" címen. Előzőben a 2. századra vonatkozó, utóbbiban a 4. századra utaló ismereteket összegezte. Szilágyi János 1935-től 1971-ig — nyugdíjba meneteléig — a Budapesti Történeti Múzeumban (korábbi nevén a Fővárosi Múzeumokban) dolgozott. A szóban forgó időszakot a nagy leletmentések — kis tervásatások címmel jellemezhetnők. Közvetlenül a 2. világháború előtt és után hatalmas építkezések indultak Óbudán az aquincumi légióstábor és katonaváros helyén. Ezzel magyarázható, hogy Sz. J. évenként több kisebbnagyobb lélegzetű feltárást irányított itt 35 éven át! Közülük a legjelentősebb eredményt — és nemzetközi elismerést — az aquincumi helytartói palota ásatása hozta. A kutatás két szakaszban 1941-43 és 1950-56 években folyt az épület romterületén. A publikációk is több részletben jelentek meg a Budapest Régiségeiben. Szilágyi felismerte az épület eredeti funkcióját, tisztázta az alaprajzát, kifejtette a történetét. Az óbudai ásatások fő célja 1950-1970 között az aquincumi légióstábor lokalizálása és feltárása, valamint periódusainak a szétválasztása lett volna. A sűrűn lakott modern városrészben azonban még tervásatásokkal sem lehetett megoldani ezt a feladatot. Eredményt csupán 1973 után az ún. óbudai szanálásokhoz kapcsolódó régészeti munkák hoztak, amihez közvetve Sz. J. is hozzájárult korábbi munkásságával. Ugyanis alapvető érdeme, hogy mindig gyorsan, rövid időn belül tette közzé ásatási eredményeit, s ezeket az adatokat jól tudta hasznosítani az Óbudán 1971-1988 között ásató régész-csapat. A Budapest Régiségeiben és az Archaeológiai Értesítőben jelentek meg előzetes jelentései az óbudai, illetve az aquincumi ásatásokról. S a Budapesti Történeti Múzeum Adattára őrzi ma több tucatnyi kis jegyzetfüzetét, noteszét, amelyekben saját számára egyéni kódrendszerével rögzítette ásatási megfigyeléseit. Mind tudományos értékű összefoglaló műveinek, mind a népszerűsítő kategóriába sorolható kiadványainak a fő erénye, hogy saját ásatási tapasztalataira épül mondandójuk. 3