Budapest Régiségei 27. (1991)

SZEMLE - Póczy Klára: Gondolatok Rómer Flóris emléktáblájánál halálának 100. évfordulóján az Aquincumi Múzeumban 191-197

példa nélküli — jártában-keltében az ország távolabbi pontjain is felismerte az aquincumi eredetű darabokat, majd fáradságos munkával nyomozott a vidékre került, kastélyok bejáratát vagy falát díszítő emlékek származási helye iránt. E sokszor kalandos sorsú „leletek" útja a magyar műtárgy-gyűjtés külön fejezetébe kínálkozik. A római faragványok díszítőelemként való felhasználásának a divatja idején az aquincumi darabok gyakran vándoroltak főúri palotákba és vidéki udvarházakba. Az aquincumi terepmunkák és az országos gyűjtőutak során azt tapasztalta Rómer, hogy a régészeti emlékek megsemmisülésének legfőbb oka a tudatlanság, „a sok régi lim-lom" szemétre kerül, mert eredetét nem ismerve értékét sem becsülik! A széles tömegeket fel kell tehát világosítani a múlt jelentőségéről, meg kell tanítani az anyag felismerésére. E cél érdekében részletes tervet dolgozott ki. „Műrégészeti Kalauz" című első magyar (máig egyetlen!) régészeti kézikönyvét Rómer 1866-ban jelentette meg. „Ásatások és a leletek megőrzése" c. fejezetben írja: „Az őskori régészeti Kalauznak célja egyedül nem az, hogy a hazánkban véletlenül talált műdarabokra ráismerjünk és azokat meg is őrizzük, hanem, hogy némileg utasítást is adjon, miszerint az ásatásokat okszerűen vezessék, hogy azokból a tudománynak minél nagyobb haszna lehessen." Módszere roppant egyszerű: minden korszak jellegzetesebb leletfajtáiról rajzos ábrát és néhány soros jellemzést ad. A „Római műemlékek" c. fejezet (78-100. old.) példái nagy többséggel Aquincumból valók, s mutatják e változatos emlékanyag magas színvonalát. így például a 119. ábra íves falazat falfestménnyel, a 123. ábra mozaikokról, a 130. ábra hypocaustum-fűtésről készült. A 131. ábra téglasírokat mutat mellékletekkel, a 132-133. ábrák fémtárgyakról szólnak stb. ... A régészeti kézikönyv a vártnál lelkesebb fogadtatásra talált. Hatására országszerte közgyűjtemények és magángyűjtemények szerveződtek. A „Műrégészeti Kalauz" sikere nyomán 1867-ben az Országgyűlés megbízta Rómert egy régészeti kiállítási anyag összeállításával és „őrzésével", amit a magyar állam a Párizsi Világkiállításra küldene. Rómer a vitrinekbe kerülő tárgyak magyarázatául francia nyelvű katalógust szerkesztett. A római kort reprezentáló darabok többsége a főváros területéről való: Aquincum ekkor szerepel először külföldön. 1868-ban Rómer beszámolót készített a párizsi útról, s részvételéről a 2. Nemzetközi Ősrégészeti és Embertani Kongresszuson, amelyen előadást is tartott. A jelentésben felveti azokat az előnyöket, amivel egy Budapesten megrendezendő nemzetközi konferencia járna. „A szakemberekből álló népes gyülekezet" a hazai régészetet bekapcsolná a nemzetközi kutatásokba. 1869 első napjaiban (MTA Archaeologiai Bizottmányajanuár 5-i jegyőkönyvének 13. pontja) Rómer megrázóan ecseteli, amint „Óbudán vandál módon szétverték"... „az előkerült római épület maradványait, ill. a gyönyörű falfestményeket és stukkókat, amelyeket kiásatván, úttöltelékül használhattak". (A helyszín a mai Szentendrei-Búvár-Folyamőr-Meggyfa u. közötti terület; a több, mint száz évvel korábban előkerült ókori épület folytatását 1974-1984 között tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum régészei.) A romok mentése érdekében Rómer a beadványok sorozatát küldi az illetékes hatóságokhoz, követeli, hogy „jövőre az ily botrányos rombolások ne forduljanak elő." Még ez évben ugyanilyen kitartóan küzd az aquincumi aquaeductus bontásának leállításáért. Munkamódszerére jellemző, hogy a hivatalok gyors válaszát közzéteszi az Archeológiai Értesítőben, bátorítva, hasonló cselekvésre buzdítva a szakembereket. Egyidejűleg a szélesebb nyilvánosságot is tájékoztatja, a fővárosi romok védelmében kiadott hatékony intézkedések teljes szövegét pl. a Jókai által szerkesztett „Hon" c. folyóirat 1869. január 26-i számában is közlik Rómer kommentárjával. A szakemberek toborzásával, a nagyközönség befolyásolásával egyidőben a felső körök támogatását is igyekszik megnyerni a műemlék-ügy számára. Az Archeológiai Értesítőben 1869-ben Rudolf trónörökös óbudai látogatásáról számol be. A szövegből megtudjuk, milyen körültekintően készítették elő a kirándulás látnivalóit Rómer és Zsigmondy. „Mennyire érdeklik az ó-budai régiségek a királyi családot, abból is kitűnik, hogy tudtunkkal ez már a harmadik látogatás a római főváros területén. 1820-ban az uralkodó atyja szemléié az akkor még épebb állapotban feltűnő ókori városi romokat, melyek már a mai nap egyedül némely falmaradványokon láthatók.... Tavaly ápril hóban Ő Felsége jelen volt VETVRIA kősírja kiásásánál; május 8-án pedig a koronaherceg rándult ki a koronavárosba, hogy ottan őskori történelmi tanulása alkalmával tapasztalatilag megismerkedhessek a régi város maradványaival." Az 1869. év egyébként is jelentős az Aquincum-kutatás szempontjából. Rómer ugyanis „szorgalmazva Buda és Pest régiségeinek összegyűjtését", kéri, hogy „a főváros közgyűlései is ezen eszmét magukévá tevén... a begyűlendő tárgyak számára alkalmas helyiséget kijelöljenek és gondoskodjanak, hogy azok kellőleg számoztatván jegyzőkönyvbe iktattassanak." Az Aquincumi Múzeum létesítésének is ez a felhívás teremti meg az alapját. 1870-ben kiadták az első rendeletet a fővárosban előkerülő régiségek védelméről. „Ha valamely épület lebontása, vagy új épület alapzatának ásása közben régiségek, pl. kőkoporsó, emlékszerű faragványok, edények, fémek, kövületek, felírások stb. találtatnak, ezt a találó a főváros tanácsának azonnal bejelenteni és ennek intézkedését a talált tárgy érintetlenül hagyásával bevárni tartozik. A fővárosi tanács a nemzeti múzeum 17 igazgatóságát a jelentésről haladék nélkül értesíti." Az intézkedés jelzi a következetesen átgondolt terv megvalósíthatóságát. Ezért, Rómer még ebben az évben jó előre, telekkönyvi kimutatást készít Zsigmondy Gusztávval a Papföldön ásatás céljára felhasználható, illetve romkert kialakítására szánt területről, ami a Szentendrei út mindkét oldalát jelentette, az aquaeductustól keletre és nyugatra. (A HÉV-pálya ekkor természetesen még nem létezett...) Anélkül, hogy Rómerék megkezdett munkáját ismertük volna, 1960-ban 192