Budapest Régiségei 27. (1991)

TANULMÁNYOK - Gábori Miklós: A paleolitikum utolsó szakasza Magyarországon 15-22

GÁBORI MIKLÓS A PALEOLITIKUM UTOLSÓ SZAKASZA MAGYARORSZÁGON A címben szereplő periódus alatt a Würm 2-3 interstadiálistól az utolsó stadiális végéig terjedő időszakot értjük, mely alatt területünkön részben még a fejlett szeletien, egészében pedig a gravettien csoportjai éltek. Egy más kronológiai keretben ide tartozna az aurignacien, és az egész szeletien komplexum is, ezek azonban a felső paleolitikum bevezető fázisába helyezendők, és alig lehetett valamilyen kapcsolatuk a késői paleolitikum civilizációjával, népességével. Az utóbbi tíz-tizenöt évben a gravettien kutatása terén számos kis ásatás folyt, a lelőhelyek száma megnőtt — a szeletiené egyáltalán nem —, de a rövid ásatási jelentésekből még nem alakult ki egy átfogó, új szintézis. Ugyanebben az időben azonban, mintegy kötelességszerűen, magam is többször összefoglaltam ezt az időszakot és problémáit, — ezek az észrevételek, új szempontok viszont a nyelvi izoláltság miatt csak a létező legszűkebb körben válhattak ismertté. Ebben a tanulmányban mindenesetre összegezésre és rövidségre törekszünk — nem lesz több, mint egy áttekintés —, és mivel a bonyolult magyarázatokat, a sztratigráfiai és tipológiai részleteket mellőzni kívánjuk, véleményeinket a megszokottnál kissé keményebb vonalakkal vázoljuk fel. A kronológiai keret A Würm tagolásában a hagyományos hármas beosztást használjuk — ezt tartjuk még a legmegfelelőbbnek —, de ez sem más, mint egy képlet. A Kárpátok medencéjében négyes beosztású Würm nincs. Könnyű lenne ezt a tagolást a nyugat-európaival paralellizálni, és elméletben lehet is. Területünkön ugyanis az „Altwürm" — tehát a préwürm vagy Würm ancien — erősebb, karakterisztikusabb, mint Nyugaton. Mindenesetre hidegebb és faunája sokkal jellegzetesebb, mint pl. a mediterrán övezeten. Ez a klímaperiódus tehát egyenlő lenne a nyugati Würm 1-gyel — a Kárpát-medence első hidegmaximuma a nyugati Würm 2-vel — és a további léptékeltérés logikusan következik. A négyes beosztás átvétele azonban csak utánzás lenne, és még annyira sem fedné a tényleges sztratigráfiai megfigyeléseket, mint az előbbi. A magyar medence, különösen a nyugati része, igen közel van az alpi eljegesedések területéhez, és a klimatikus változások — transzponálva őket az alacsony fekvésű medencére — többé-kevésbé azok fázisait követik. Ezek a megfigyelések, az egzakt paleobotanikai és paleontológiái adatok részletesen ismertek. Az utolsó interglaciálistól a Würm l-ig (Nyugaton = W 2) terjedő időszak sztratigráfiáját részletesen ismerjük. A vegetáció történetében öt, a fauna fejlődésében hat fázis állapítható meg: egy lassú átalakulás, átrétegződés az enyhe, majdnem mediterrán időszaktól a Würm 1. hideghullámáig. Jellemzésük most nem tartozik ide, alá kell húznunk azonban, hogy ezekre a fázisokra nem csak bizonyos fajok, hanem a vegetáció és a fauna bizonyos összetétele, társulása is jellemző. A Würm 1 tetőzése alatt a vegetációban a lomblevelűek teljesen hiányzanak; mindenütt a Pinus cembra uralkodik. Az alacsony területeken Larix-Picea erdők élnek (tajga) —, de a magyar Alföldön és a Dunától Ny-ra erdőtlen foltok alakulnak ki. A januári középhőmérséklet mínusz 10-15 °C, a júliusi plusz 10 °C — a csapadékmennyiség minimális, 400-500 mm —, a vegetációs periódus rövid, alig 3-4 hónap. Ugyanebben periódusban a barlangi medve aránya csökken — a mammut, a gyapjas orrszarvú, a hiéna, az oroszlán kevés vagy már nincs —, és jellemző fajok a Dicrostonyx, a Microtus gregalis, az Asinus hydruntinus, az Ovibos stb. Az utóbbi két faj egyébként biztos korjelző: a Würm 1 után többé már nem fordul elő a Kárpát-medencében. A Würm további lefolyását — összehasonlítva a korai Würm megfigyeléseivel — tulajdonképpen gyengén ismerjük. A Würm 1-2-ben enyhe, erdei klíma uralkodik — a kezdetén még hűvös, nedves —, ez azonban a fauna összetételében igen tág értelmű. Jellemző a barlangi medve erős dominanciája, a Cervidák (köztük az Alces), a Sus stb. Az erdők összetételében a Quercus, a Tilia, a Populus stb, játszanak szerepet, dús aljnövényzettel. Ez az enyhe erdei fauna azonban, a nagy mennyiségű paleontológiái anyag ellenére, elég indifferens. Tulajdonképpen egyik fajra sem mondható, hogy ez a Würm 1-2-re jellemző, és, összegezve: inkább azt tudjuk, hogy az interstadiálisban mi nem fordul elő. Az első interstadiális után hosszú, lassú lehűlés következik, majd a Würm 2 sztratigráfiailag sem a faunában, sem a löszszelvényekben nem állapítható meg, „eltűnik". Később ismerjük a rövid Ságvár interstadiálist, mely a Lascaux interstadiális megfelelője. Ez a kis oszcilláció azonban nem a faunában, hanem a löszszelvényekben figyelhető meg. Egy gyenge humusz horizont, amely sokkal keletebbre, pl. a Dnyeszternél is ismert. Ezután már a leghidegebb Würm 3, az utolsó stadiális következik — közvetlenül vagy nem? —, amikor a medencében helyenként tundrái területek alakulnak ki, és a fauna kifejezetten sarkköri jellegű. (Dominál a rén; Lagopus mutus 40 %, Lagopus lagopus 60 %, Dicrostonyx 70 %, rozsomák, stb.) Ez az ún. „Pilisszántó fázis", melynek még egy posztglaciális részét ismerjük. 75