Budapest Régiségei 26. (1984)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Nagy Emese: Katalin H. Gyürky: Das mittelalterliche Dominikanerkloster in Buda. Budapest, 1981. 377-378

nyos bázisáról tanúskodik. Sajnálatos, hogy a jegyzetek közül néhány — valószínűleg nyomdai figyelmetlenség miatt — nem a megfelelő szövegrészhez került; ennek következtében a jegyzetanyagban csúszás van. Röviden összefoglalva, az olvasó ismét egy szép kiállítású, tartalmas Zolnay könyvet mondhat magáénak, amely egyben a szerző több mint három évtizede megindult budai régészeti munkájának összefoglalása az „elődök s a kortárs régészek-történészek eredményeibe" ágyazva. MagyarKároly Katalin H. Gyürky: Das mittelalteriche Dominikanerkloster in Buda „Fontes Archaeologjci Hungáriáé". Akadémiai Kiadó, Budapest 1981. 2021.182 kép, 34 tábla A budavári domonkos kolostor — a Miklós torony, a templom félköríves román ablakokkal áttört egyik fala és a bástyafalak között előreugró sokszögű szentélye — a Várnegyed egyik legjelentősebb műemléke volt már az új feltárások megkezdése előtti időben is. A templom területén 1906-ban a Halászbástya építésekor végeztek nagyarányú feltárásokat, melynek során felszínre került többek között egy sor sírkő, melyek a Horváth Henriktől berendezett és az ezerkilencszázharmincas években megnyitott Halászbástya Kőtár egyik legjelentősebb anyagcsoportját képezték. Ugyanitt került bemutatásra a templom sokszögű szentélyének falpillére s néhány egyéb gótikus építészeti töredék is. Nem csoda tehát, ha a kolostor maradványai fölé emelt újabbkori épület pusztulása után többek érdeklődése fordult e terület felé. A teljes régészeti feltárás elvégzésére azonban csak a Hilton Szálló felépítése előtti időszakban nyílt lehetősége H. Gyürky Katalinnak, aki 1962-től közel 15 éves munkával hozta felszínre a kolostor maradványait s dolgozta fel eredményeit a „Fontes Archaeologici Hungáriáé" sorozat 1981. évi kötetében. A mások által korábban végzett kutatásokat csak ott használta fel — kellő kritikával — ahol ez feltétlenül szükséges volt. H. Gyürky Katalin ásatási publikációja a kezdeti előkészítő munkáktól és az ásatás módszertani kérdéseitől kezdve részletesen ismerteti és értékeli a feltárás eredményeit, majd a tárgyi és történeti anyag összevetésével, s bőséges külföldi anyag bevonásával vonja le végső következtetéseit. Az egész munka folyamán következetesen érvényesül az a bevezetőjében is hangsúlyozott elsődleges szempont, hogy a feldolgozás mindég a régészeti leletanyagból indul ki és a régészeti feltárás eredményeit hitelesíti, magyarázza és bővíti a rendelkezésre álló történeti, várostörténeti adatokkal. Hangsúlyozza, hogy munkája során nem törekszik a teljes történeti anyag közlésére, hanem abból — nagyon helyesen — csak azt használja fel, ami mondanivalójának hitelesítéséhez, kutatási eredményeinek meggyőző igazolásához szükséges. A kül- és belföldi domonkos kolostorok analógiáit nem csak a budavári kolostor egyes épületrészei rendeltetésének, korának, kapcsolatainak meghatározása miatt tárgyalja, hanem azért is, hogy széleskörű kitekintést nyújtson az általános domonkos szokásokra, melyek ugyancsak sok szempontból befolyásolták általában és Budán is a kolostor telepítések helyét, épületeik alakulását. Utal arra a szerepváltásra, ami a kezdeti térítő tevékenység után inkább az oktatás és szellemi tevékenység felé tereli a rend tagjait, s ennek a változásnak a tükröződését is kimutatja magának a kolostornak az alaprajzán. A budavári domonkos kolostor ásatási feldolgozása jelentős új adatokkal bővítette Buda várostörténetére, s főként annak legkorábbi periódusára vonatkozó ismereteinket. A kolostor épületei alatt u.is az ásató egy korai, feltehetően még a tatárjárás előtti település házmaradványait találta meg. A későbbi vári utcarendszertől terjesen elütő elhelyezkedésű házak megtalált maradványai kőből készültek, de az ásatás adataiból arra lehetett következtetni, hogy a házak felépítménye fából volt, ami valószínűleg a tatárjárás alatt terjesen leégett. A házakhoz tartozó leletanyag nagy része importárukból állott. A tatárjárás után visszatért lakók vagy régi házaikat javították ki, vagy a romokon újat építettek, s tovább használták azokat. Mindez azonban még a tulajdonképpeni városépítést megelőzően történt (hasonló korú település nyomait találta meg utóbb Zolnay László a Várhegy déli felében). E korai település a szerző megállapításai szerint a Víziváros felől húzódott a Várhegy oldalába, s központját a mai Csalogány-, Iskola- és Medve utca táján, fontos kereskedelmi útvonalak találkozási pontjába helyezi. Ennek az összefüggő településnek a fejlődését vágta ketté a tatárjárás utáni várhegyi városalapítás, s az utóbbinak fallal való körülvétele; így fejlődött ki a település alsó részéből a Szent Péter külváros, míg a városfalakon belüli rész beolvadt az új városba. Ennek a településnek a régi lakóiból került ki a szerző szerint a Mária-Magdolna plébániatemplomhoz tartozó magyar lakosság egy része. A magyarok területére települt a domonkosok első kolostora is, valószínűleg még a városalapítás előtt, azaz mielőtt a németek feltelepültek volna a Várhegyre. Az bizonyos, hogy 1254-ben már állt a kolostor, mert ekkor a rendi nagykáptalan ülését már itt tartották. Az ásatás felszínre hozta a legkorábbi — kisméretű — kolostor maradványait, és bebizonyosodott, hogy a kolostor temploma, ül. hajója 2 építési periódust rejt magában. A templom korai, 13. sz.-i újjáépítéséről, ül. a gyors átépítés okáról a szerzőnek több elképzelése is van: elképzelhetőnek tartja, hogy a domonkosok megkapták a korábbi település templomát (ami azonos lehet a Nagyboldogasszony templom elődeként említett, Máriának szentelt királyi kápolnával), hisz - mint ezt példákkal illusztrálja — a legkorábbi domonkos alapításoknál a szerzetesek soha nem építenek maguknak templomot, hanem meglevő templomokat vesznek át. Elképzelhetőnek tartja azonban azt a változatot is, hogy a tatárjárás előtt megkezdett és félbeszakadt templomépítést folytatják később, a veszély elmúltával. Az átépítés okának harmadik magyarázata, hogy az eredetileg nem a szigorú 377