Budapest Régiségei 26. (1984)

TANULMÁNYOK - Gáboriné Csánk Vera: A Remete Felső-barlang és a "Dunántuli szeletien" 5-32

vagy Szeleta-kultúra —: a kora nem is lehetett más, mint a Würm 1—2 interstadiális. Ez már egyszerűen egy hagyományos „rendszer-kényszer" vagy „kényszer-rendszer" lett! A datálás nehézségei ott kezdődnek, hogy ezzel az iparral több lelőhelyen hidegjelző állatfajok kerülnek elő. Ezeket pedig nem lehet az enyhe, humidus, erdei klímájú interstadiálisba helyezni. Ezért ennek az iparnak egyes lelőhelyeit (ill. rétegüket) — kényszerűségből és vagylagosan —, a Würm 1—2 interstadiális kezdetére, vagy a Würm 2 „tundrái fázisára" helyezték. A tundrái fázisra —, mely gyakorlatilag nincs. Tehát, hogy minél közelebb legyen egy hideg periódushoz. Alá kell húznunk, hogy a fentieket a lelőhelyek rétegtani, faunisztikai revíziójánál erősen figyelembe kell venni. Akkor is, ha egy-egy lelőhely kronosztratigrafiáját továbbra sem sikerül megállapítani. Ez a régi ásatások módszerének következménye. A dunántúli iparnak ma a következő lelőhelyeit ismerjük: Jankovich-barlang, Kiskevélyi-barlang, Szelimbarlang, Csákvári sziklaüreg, Pilisszántói II, kő fülke, Bivak-barlang, a Remete Felső-barlang és Lovas. Mindegyik a Dunántúl ÉK-i szögletében, elég szűk körzetben helyezkedik el. Kivétel Lovas, mely a Balaton É-i felvidékén fekszik. Ide tartozik még a Dzeravá Skala Ny-Szlovákiában. Az ipar tipológiáját a következőkben összegezhetjük: Jellegzetesek a bifaciális, felületükön kagylósán retusált, többnyire plankonvex pointe foliacé-k, vagy „pointe à feuille"-ök. Ezek váltak elsősorban ismertté. Meghatározásuk azonban téves, és ezek a típusok a leggazdagabb lelőhelyen is az iparnak a 35%-át képezik. (Kb. 30 darab!) A bifaciálisok, melyek gyakran kis szakócákhoz hasonlítanak, valójában levél-kaparók (Racloir-biface) (Blattschaber), és nem hegyek. Középső paleolitikus karakterűek. Közelebbről: a bifaciálisok és a többi típusok is szilánkból készültek. Gyakori a facettait talon. Vértes L. szerint a Jankovich-barlangban 68%. Ez a jelleg nálunk a felső paleolitikumban gyakorlatilag nem fordul elő. Az eszközök bázisa gyakran nagyon vaskos. Alakjuk aszimetrikus, keresztmetszetük többnyire plankonvex. A hátoldal néha csak részben retusált, és a sima hátoldalon feltűnően erős a bulbe de percussion. Gyakoriak még az egyoldalon retusált, levél alakú kaparok, a „moustérien technikájú" eszközök. A bifaciálisok között előfordulnak szakócához hasonló darabok, vaskos demi-biface-ok —, de gyakran nagyon finoman retusált, vékony, a „levélhegyekhez" közelítő típusok is. Ezért az a gondolat is felmerült, hogy a fő lelőhelyen (a Jankovich-barlangban), a 6 m vastag rétegsorban, az ipar különböző fejlettségű fázisai összekeveredtek. Az erős rétegkeveredést teljesen elfogadjuk —, ezek a típusok azonban szerintünk egy ugyanazon ipar eszközei. Végül a bifaciálisokkal, fél-bifaciálisokkal együtt a face plan típusok, levalloisien szilánkok (facettait talonnal, bulbussal), moustérien kaparok, völgyeit eszközök, fogazott eszközök és különféle kaparótípusok ismertek. Ezek teszik ki az anyag nagyobbik részét. Az anyagot áttekintve ez az eszközkészlet középső paleolitikus jellegű. Egy középső paleolitikum bifaciálisokkal —, mint amilyen a Duna felső szakaszának vidékén található. G. Bosinski munkáját és a délnémet iparokat közvetlenül is ismerve állíthatjuk, hogy nincs egyetlen típus, amely az ottani „középeurópai micoquienben" és az Altmühl-csoportban ne találnánk* meg. A Jankovich-barlangban még a nagyon jellegzetes „Bockstein-kés" is előfordul (!) - az egyetlen darab a Kárpátmedencében —, kutatóink azonban eddig ezt a speciális eszközt észre sem vették. További problémát okozott az, hogy ezzel az iparral együtt (??) -, három lelőhelyen -, aurignacien csonteszközök kerültek elő. (Jankovich-barlang, Dzeravá Skala, Bivak-barlang.) Ezek többnyire hasított alpú hegyek, ún. „Olschewien hegyek", stb. Előre közölhetjük, hogy a három lelőhely közül az egyikben a csonteszközök rétegtani körülményei teljesen bizonytalanok —, a másik kettőben viszont más rétegben voltak, mint a kőeszközök. Mindenesetre az aurignacien csonthegyek és a „szeletien" kutatóinkat nagyon megzavarta —, és a datálást még inkább a Würm 1—2 interstadiális felé vitte. Lássuk ezután a lelőhelyek ásatási megfigyeléseit, a rétegtani-kronológiai adatait. Lovas különleges lelőhely. Itt a dolomit-fennsík természetes üregeiben okker-bányák gödrei kerültek elő. Az élénk vörös limonitos, hematitos agyagban több mint száz, csontból, agancsból készült szerszámot találtak. Óriásgím és jávorszarvas csontjaiból, agancsaiból készültek. Az egyik szerszámon geometrikus díszítés látható/

30 Ezekkel a speciális eszközökkel egy Jellegzetes dunántúli technikával készült levélhegy, vagy levélkaparót" találtak. A lelőhely civilizációját ez határozta meg. Szerintünk viszont ez a darab nem elég jellegzetes ahhoz, hogy feltétlenül a fenti ipartípushoz soroljuk. A datálás alapja az volt, hogy a faunában a Megaloceros dominál, — : „ezt a szarvasfajt Magyarországon eddig még nem ismerjük a W 1 /2 interstadiálisnál fiatalabb rétegekből"/

32 ^ Ennek alapján Vértes L. Lovas korát a Würm 1—2 interstadiális első harmadának a végére helyezte. A legújabb vizsgálatok szerint kiderült, hogy Lovason az összes Megalocerosnak tartott szarvas —: Alces (!). Az új meghatározás szerint a lovasi anyag kora a „Varbó fázis" —, tehát a Riss—Würm interglaciális jól ismert, utolsó, meleg periódusa lenne/

33 * Részünkről azonban nehezen tudjuk elképzelni — a mi területünk viszonylatában —, hogy a Riss—Würm végén okkerbányászat, valóságos kitermelés, ilyen kitűnően megmunkált csontszerszámok, geometrikus díszítés lett volna. Elképzelhető talán, hogy a bánya és a szerszámok sokkal fiatalabbak, esetleg posztglaciális korúak. Esetleg az is, hogy a szerszámok más korszakban kerültek ide. A kérdésben nem tudunk állást foglalni. A vita a paleontológusoké. Fentiek után azonban Lovast kiejthetjük a dunántúli iparok közül. Kronológiai szempontból hasonló a helyzet a Csákvári sziklaüreggel. Itt egyetlen szilánkot találtak, amely 16