Budapest Régiségei 25. (1984)

ÁSATÁSOK, LELETMENTÉSEK, MŰEMLÉKVÉDELEM - Kocsis László: A "városi" régészet problémái Óbudán 503-506

KOCS/S LÁSZLÓ A „VÁROSI" RÉGÉSZET PROBLÉMÁI ÓBUDÁN A városiasodás előrehaladása újabb feladatok elé állítja egyrészt a tervezőket és az építőket, másrészt pedig a régészetet és így a műemlékvédelmet is. Az utóbbi tíz-tizenöt esztendő mélyreható változásokat idézett elő az építőiparban, ahol a hatékonyság érdekében egyre korszerűbb technológiákat és gépeket vonultatnak fel. Ez mindenképpen a kivitelezés idejének rohamos csökkenését váltotta ki. Ennek a folyamatnak nap mint nap tanúi lehetünk: egyik hétről a másikra a régi városnegyedek szanált és lebontott épületeinek a helyén, vagy az addig még beépítetlen területeken gombamód szaporodnak a lakóházak, óvodák, iskolák, áruházak, gyárak stb. Ezzel az építőiparban rohamosan gyorsuló ütemmel a régészet csak üggyel-bajjal képes lépést tartani. A megnövekedett követelmények hatására itt is egy változási folyamat kezdődött el. Egyre inkább különválik a „mezei" és a „városi" régészet.

1 Az adott körülmények mindkét ásatási területen másféle ásatási technikát követelnek meg. Míg az egyik helyen a régi, sok alkalommal kipróbált és bevált ásatási módszerrel lehet dolgozni, és van idő az egyéni tudományos eredmény megalapozására és ellenőrzésére a helyszínen, addig a másik helyen a rövid határidős leletmentések nem adnak lehetőséget és időt a tudomáV nyos eredmény helyességének számtalan ellenőrzésére. Köztudott az a tény, hogy egy adott terület régészeti feltárása egyszeri és megismételhetetlen folyamat, ezért a dokumentálás minél hatékonyabb módszereit kell kidolgozni. Főleg a városi régészetben létfontosságú az, hogy a feltáró, de a feldolgozó munkában is egyre nagyobb mértékben alkalmazzák a technikai lehetőségeket.

2 E rövid bevezetővel a régészeti terepmunka új problémáira szeretném felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy régészeti közleményeinkben mennyire kevés a feltárás technikájával foglalkozó munka. Ezt a hiányt igyekszem pótolni azzal, hogy a városi régészet egyik problémájáról írok. A városok és általában a települések beépítettsége az utóbbi időben jelentősen megnövekedett, így régészeti kutatásokra alkalmas szabad terület is nagyon kevés maradt. Ezzel szemben a korábban előkerült terepjelenségek és a leletanyag kiértékelése során rengeteg új, még megoldatlan kérdésre keressük a választ. Néha egy kutatóárok kiásása is számtalan problémát megoldhatna, ha lehetőség lenne annak feltárására. Dolgozatomban egy ilyen probléma megoldására kerestem az egyik lehetséges választ. A talajmechanikai vizsgálatoknál használt fúróberendezést hoztuk segítségül, hogy a vizsgálat céljaira kiemelt földmintát régészeti megfigyelésre hasznosítsuk. A fúróállvány kb. 20 m

2-es területet foglal el, és a megbolygatott felületet csak a fúrófej által kivágott furat, amit munka után el lehet tüntetni. A fúrás és a mintavétel gyakorlatilag tíz-tizenkét óra alatt elvégezhető. Ez attól függ, mennyire kötött a talaj és hogy milyen mélységre kell lefúrni. Ma fúrást olyan helyen végeztük el, ahol már ismert volt a rétegződés. Ennek a területnek a rétegviszonyai 1978-ban, az aquincumi légiós tábor via principálisának kutatásakor váltak ismertté.

3 Azért volt szükség ilyen terület kiválasztására, mert még nem tudtuk, hogy a régészeti rétegmegfigyelésre egyedül alkalmas koronafúró hogyan fogja forgása közben megbontani a földmagban a réteghatárokat. A koronafúró egy henger alakú test, ami forgása közben a földben lefelé haladva, üreges belsejében a kivágott földmagot tárolja, amit bizonyos időközönként a fúrófejjel együtt kiemelnek. A mintavétel a koronafúró által felszínre hozott földmagból történik, egy erre a célra kialakított mintavevő készülékkel. Ismervén az óbudai régészeti topográfiai adottságokat tudjuk azt, hogy kb. milyen mélységből kerülhet még elő régészeti leletanyag és így a kézi fúróberendezést hasznátuk fel a mintavétel céljaira.

4 Ezen a területen — a Vörösvári út és a régi Föld utca között - a via principalis Ny-i oldalán az előző feltárások tanúságai alapján az I. cohors laktanyáját ill. annak romjait feltételeztük. A fúrással tehát egy feltételezett rétegsort próbáltunk ellenőrizni, ami újkori feltöltésből ill. középkori rétegből, római kori planírozásból, majd egy római épület omladékából, padlórétegéből és végül a bolygatatlan talajból állt volna. A fúrást egy 0 200 mm-es koronafúróval végeztük 1980 októberében. A mintavétel folyamatosan történt úgy, hogy a koronafúró által 10 cm-ként felvett földpogácsából egy 0 100 mm-es mintavevővel emeltük ki a kívánt mintát. A földmintát azután egy hosszában végigvágott 0 100 mm-es PVC-csőbe toltuk ki. A nedves, törmelékes föld egy idő után kiszáradt és így szétporladt volna, ezért rögzíteni kellett. A rögzítést 3%-os acetonos paraloid oldattal végeztük el.

5 A fúrófejet 4,20 m mélységig az őshumusz aljáig forgattuk le. A fúrással felszínre hozott földminta a feltételezett rétegződést igazolta. (1. kép) A fúróállvány felállítása után egy kb. 50X70 cm-es és 1 m mélységű kutatóárkot ástunk a fúrás helyén, hogy ellenőrizzük a területet, van-e valamilyen közmű, nehogy azt megrongáljuk. Miután a kutatóárokban ilyent nem találtunk, elindítottuk a fúrófejet. Sajnos az első kísérletre ez nem sikerült, ugyanis 110 cm mélységben egy újkori falba ütköztünk. A fal földbe rakott kövein keresztül csak hosszas munkával lehetett volna átforgatni a fúrófejet, ezért úgy döntöttünk, hogy néhány lépésnyivel K-re újból próbálkozunk. A kutatóárok kiásása után már akadálytalanul végeztük munkánkat. 160 cm mélységig 19. sz.-i törmelékes földbe fúrtunk, míg 160— 170 cm közötti mintánkban már humuszos, törmelékes 503