Budapest Régiségei 25. (1984)

MŰTÁRGYVÉDELEM - Bruder Katalin: Egy I. sz.-i aquincumi sisak restaurálása 451-452

BRUDER KATALIN EGY I.SZ.-I AQUINCUMI SISAK RESTAURÁLÁSA 1981 őszén a Flórián téri ásatásoknál egy római kori sisak került elő. A feltáró régész — figyelembevéve a ritka lelet állapotát, azonnal restaurátorhoz fordult. így a kiemelést nemcsak régészeti, hanem restaurátori szempontból is — a lehetőségekhez képest — a legjobban oldottuk meg 4. kép.* A sisakharang kétharmada beomlott állapotban volt, a tarkó- és az arc védelmére szolgáló lemezek darabokra törtek. Távolabb találták meg a sisak tetejét díszítő tolltartó oromdíszt. A tárgy felszedése során ügyelni kellett arra, hogy földnedves állapotát megőrizze, és a rátapadt homok és kavicsréteg ne cementálodhasson rá. Azonnal műhelybe szállítottuk és a földszennyeződés legnagyobb részét bő vízben letisztítottuk. A sisakharang két oldalán és a tarkórészen vékony lemezből kialakított és felforrasztott, illetve szegecselt csöves tolltartók helyezkedtek el. Mivel ezeket a föld tartotta a sisakharang oldalán, természetesnek kell vennünk, hogy a tisztítás során leváltak. Később kiegészítettük és visszaragasztottuk. Már az első tisztítás során kiderült, hogy az anyag nagyon erősen korrodált, repedezett és rideg. Egyértelműen világossá vált, hogy a sisakharang meglehetősen hiányos, és a töredékek egy részének helye nem meghatározható. A sisak nyakszirtvédőjéről röntgenfelvételt készíttettünk. Ennek célja volt az esetleg meglévő, de a korrózió által eltakart felirat felkutatása, valamint információszerzés a bronzanyag állapotáról. A röntgenfelvételen feliratra utaló nyomokat nem találtunk, viszont a vizsgált sisakrész korróziós térképe kirajzolódott. 11. kép. A sisak nyakszirtvédője és harangrésze egy darabból kidomborított.6. kép. A nyakszirtvédő átlagos vastagsága 1,6 mm, a harangrészé 0,5 és 1 mm között mozog. A röntgenfelvétel bizonysága szerint a nyakszirtvédőt számtalan repedés gyengíti, és sok helyen átkorrodált. Bár a harangrészről nem sikerült röntgenfelvételt készíttetni a vastagabb — erősebb részek vizsgálata és rossz állapota megerősítette azt a feltevést, hogy az anyag nemcsak teljesen átkristályosodott, hanem sok helyen át is lyukadt. 13. kép. A sisak felületét nem borította egyenletes, zománcszerű patina, ennek ellenére a régésszel egyetértésben arra az elhatározásra jutottunk, hogy a helyenként meglévő zöld patinát megóvjuk, illetve a zöld korróziós réteget igyekszünk a tárgyon megtartani. Egyrészt mert véleményünk szerint esztétikailag ez a legmegfelelőbb, mivel az égett, átkristályosodott anyag önmagában vöröseslila színű, kellemetlen megjelenése miatt kiállítási célokat nem szolgálhat, másrészt a különböző korróziós termékek teljes eltávolítása azt eredményezhetné, hogy a tárgy szempontjából meghatározó részek elvesztésével a rekonstrukció lehetetlenné válnék. Kétségtelen, hogy így egy nem nemes patinájú,korrodált anyag megóvása technikailag a legnehezebb és a legkockázatosabb, mégis a tárgy bemutathatósága érdekében ezt az utat kellett választanunk. A töredékeken az első lemosás után még jócskán maradt rákövesedett homok, illetve korróziós termékekkel átitatott föld és kavics. Ennek a letisztítását mechanikusan végeztük, összekötve a vastag korrózió felesleges részének eltávolításával. E műveletet egy kissé megkönynyítette egy enyhe nátrium-hexamatafoszfátos mosás alkalmazása. Természetesen ezt a munkafolyamatot igen nagy körültekintéssel és óvatossággal kellett elvégezni az anyag nagyfokú törékenysége miatt. A mechanikus tisztítást követte a desztillált vízben való többszöri kifőzés. 9. kép. A sisak valószínűleg még hajlékony fémes állapotában, a földbekerülésekor eltorzult. Harangrésze benyomódott, némileg oldalirányban is deformálódott, és ebben a helyzetben korrodálódott. Ez a töredékek összeállításánál nem kevés gondot okozott. Legfeltűnőbb nyoma a harang tarkórészénél látható, ahol nem lehetett a torzulást helyreigazítani a töredékek épségének megőrzése mellett. A sisakharang alsó része egy darabban került elő, de a homlokpánt jobboldalánál, a fül részére kialakított kivágásnál eltörött, és úgy torzult, hogy a törési felületek között megközelítőleg egy centiméteres harántirányú hézag keletkezett. A törési felületek összeragasztását úgy sikerült megoldani, hogy azokat fokozatosan egymáshoz húztuk. Mivel a ragasztásnak nagy feszítést kellett megtartania, a tárgy belső oldalán üvegpaplan darabbal megerősített UHU-plus rögzítést alkalmaztunk. Attól függően, hogy egyes ragasztásoknak milyen statikai jelentőségük van, más-más epoxi alapú műgyantát, illetve az előbb említett UHU plust használtuk. A sisakharang töredékeinek összeválogatását, ragasztását követte a kiegészítés. A hiányzó részek megmintázása plasztilinből történt. 14. kép. A harangot díszítő „szemöldökvonalat" a töredékeken megtalálható domborítás-indítások alapján és segítségével alakítottuk ki. Sajnos éppen ezek a díszített részek mentek leginkább tönkre, mivel a bronzanyag már a sisak feldomborításánál elvékonyodott, s ebből az amúgy is vékony anyagból kalapálták ki a plasztikus díszítő és statikailag erősítő, merevítő íveket. A végleges forma megmintázása után az eredeti felületeket öntapadó csíkokkal fedtük be, hogy a szilikon ne érintkezzék vele. Ennek az volt a célja, hogy a negatív levételekor ez az erősen tapadó, minden apró részletbe beférkőző anyag ne károsíthassa a bronz felszínét. A forma készítéséhez kenhető szilikon mutatkozott a legmegfelelőbbnek. Több, vékony rétegben hordtuk fel a 451