Budapest Régiségei 24/3. (1977)
FÜGGELÉK - Szakál Ernő: Megfigyelések, adatok és következtetések az 1974. évi szoborlelet értékeléséhez 199-210
A faragvány okban levő furatlyukak egy része is javításokról tanúskodik, igy a (75. 1. 5. Ltsz. ) (137-138. kép) mellvértes lovag kard keresztvasában, a (76.1.13. Ltsz. ) (147. kép) harisnyanadrágos lovagtorzó bal kézfejtöredékében és a jobb alkar csonkjában. (A (75.1.34. Ltsz.) (174-175. kép) szakállas herold jobb lábfején a törésfelületbe van a lyuk fúrva, ami arra utal, hogy a letört lábhegyet csappal rögzítették vissza. Furatlyukak vannak azoknak a fejeknek a sikban levágott koponyájában,melyekhez attribútumokat kell feltételeznünk, és azoknál a csipő-fegyveröveknél, amelyeknél az övek diszei applikációkként egészítették ki a kompozíciókat. A koponyákra faragott sikok minden esetben tiszták, korrózió és habarcsnyomoktól mentesek voltak, csakúgy, mint a csipőfegyverövek furatai az összetört (75.1. 23. Ltsz. ) (159. kép) sodronyinges lovag övfuratai kivételével. Az attribútumok rögzítéséhez készült furatok és illeszkedési felületek tisztaságából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nincsen bizonyítékunk arra a megállapításra, hogy a kompozíciókat kiegészítő attribútumok megvoltak; ezek nélkül pedig az egyes plasztikák aligha kaphattak funkciót. A cimer és sisakdisz is attribútum, ismertetőjel. Szobortöredékeink az élő heraldika korában készültek, és meglepő, hogy három cimerpajzson nincs cimerdisz, az egy sisakon sisakdisz. A szoboranyaggal együtt talált kettőskeresztes cimertöredékaz ujjak nyomainak tanúsága szerint egy szobor attribútuma volt. (149. kép). A (75.1. 64. Ltsz. ) töredék egy címerpajzsot tartó bal kéz, feltehetően a (75.1. 7. Ltsz. ) tarsolyos figuráé, A cimerpajzs teljesen üres, sem domborműves, sem festett cimerdisze nincsen. A töredékanyagból azonosíthatók voltak egy másik cimertartó herold töredékei, közöttük a bal térd és lábszárrészhez csatlakozó álló cimerpajzs egy része. Ez a cimerpajzs is üres, csakúgy, mint egy nagyobb méretű cimertartó alak mell előtt tartott címerpajzsa is. Ide sorolható az az irattekercset tartó kéz is (Ltsz. 75.1. 67. ) t melynek hosszú szalagja sem árul el semmit abból, ami azonosíthatóvá tenné. A lendületes mozgású festett herold (Ltsz. 75,1.29.) (167-168. kép) két kezével egy, az arcot teljesen eltakaró, szemréses, rojtózott szélű takaróval és levélmintás peremmel díszített sisakot emel a magasba, mely felül vízszintes sikban levágott. A hiányzó plasztikus sisakdisznek, az azonosító jelnek semmiféle nyoma nem maradt. Lehet, hogy nem is volt teljes a heraldikai kompozíció? És mi lehetett ennek az oka? Kérdőjelek tűntek fel a festésekkel kapcsolatban is, mert tudjuk, hogy a színek tobzódására talán egy korban sem volt oly nagy igény, mint a gótikában, és szobortorzóink legnagyobb része festetlen, vagy csak egyes részletek vannak a festéssel kiemelve, pl. a szemek pupilláinak kifestésével a nyers plasztikát életteljesebbé téve. A megmentett festésmaradványokból megállapítható, hogy a kisméretű egyházi szobrok a kis Madonna kivételével, teljesen festettek voltak, mégpedig olymódon, ahogyan az a faszobroknál általános, egy fehér színű krétaalapot készítve a színezés alá; a festés és aranyozás tehát legkevesebb kétrétegű. Egyértelműen felismerhető a színek kötőanyagának két típusa, az öltözékek és testrészek más-más festéstechnikája, a vizes és az olajemulziós kötőanyagok alkalmazása. Ugyanezt a (75.1.23. Ltsz. ) (159. kép) sodronyinges lovagnál is észleltük, ahol a vizes kötőanyagú drapériafestésre olajos kötőanyagú festékekkel készültek a ráfestett virágdíszek, és a (75.1.13.Ltsz.) (147. kép) harisnyanadrágos lovagtorzónál, ahol az átvető drapéria szegélye aranyzott volt. A festések teljes, nyomtalan elpusztulása is lehetséges akkor, hogyha a festékek kötőanyaga a mész volt, mert ezek nyomait a mészköveken kimutatni alig lehet, hogyha a pigmentek nem észlelhetők. Igy is megállapíthatjuk, hogy az egész szoboranyag mintegy 50 %-a festetlen, 35 %-a teljesen és Í5 %-a csak egyes részleteiben volt festett. Az eddig felsorolt megfigyelések mind hozzájárultak ahhoz, hogy a töredékeket egymással azonosítani tudjuk. Legfontosabb bizonyítékul azonban a törésfelület egybevágóságai, a faragványtöredékek kétségtelenül egyértelmű összetartozásai voltak felhasználhatók. Az eltemetődéskor és a későbbi terhelések alatt keletkezett töréseket főként az ásatás alatt lehetett megfigyelni, igy megállapitható volt az, hogy mely szobrok vagy torzók kerültek nagyobb egységben a földbe, megkülönböztetve azoktól, melyek már széttört és szétszóródott állapotban jutottak a feltárás helyére. Az eltemetődéskor keletkezett zuzódásokból, melyek az egymásradobáláskor keletkeztek, az egymással közvetlenül érintkezésbe került kőfelületeken, főként a plasztikusabban kiálló drapériarészleteken mindig a puhább kőanyag károsodott jobban. Az ilyen zuzódási felületek a puha kőanyagokból faragott formák kőlisztté omlását, és az érintett részek teljes elpusztulását jelentették, mert eltorzultak, alaktalanná váltak. 201
