Budapest Régiségei 24/3. (1977)

FÜGGELÉK - Matolcsi János: A budai királyi palota északi előudvarában feltárt XIV-XV. századi állatcsontok 179-198

A rokonszenvet keltő egyed jól fejlett, aduitus korú állat volt. A fajtához való tartozásának eldöntését bonyolult feladattá teszi az, hogy ötszáz év óta az egyes kutyafajták nagy változáson mentek keresztül. Mégis azt állapíthattuk meg, hogy a koponyalelet anatómiai és morfológiai jellegzetességei szerint a vizsla koponyájához áll legközelebb. Alaphosszának mérete 201 mm, teljes hosszúsága 226,7 mm, a koponya legnagyobb szélessége 123 mm. Ezek a méretek meghalajdák ugyan az összehasonlitásban felhasznált recens vizslakoponya ugyanolyan méreteit, de a homlokcsont formája, a járomnyulvány lehajló széle, a metszőfogak nagysága, alakja, a szájpadláscsont varrata, a hallódob elhelyeződése, kiterjedése, a nyakszirtcsont állása, az öreglyuk formája felettébb hasonlóak a mai vizsláéhoz. Az ásatásból kikerült macskacsontok korántsem nyújtanak annyi információt, mint az előbbiek, pedig két egyedet képviselnek. Egyik egyed az ép koponya varratainak és a tibia epiphysiseinek elcsontosodása alapján Ítélve 4 év körüli aduitus korú volt (229. kép), mig a másik végtagcsontjainak levált epiphysisei subadultus korra mutatnak. A koponya különösen becses archaeozoológiai lelet, mert hazánkban ebből a korból macskakoponyát még nem publikáltak. Ily módon a 73,4 mm bázishosszuságu koponya és a vele előkerült végtagcsontok elsőrendű jelentőségre tettek szert a XIV-XV. századi budai macskák tanulmányozásában. Állattenyésztéstörténeti és archaeozoológiai jelentőség szempontjából nem maradnak alul a házityuk feltárt csontleletei sem. Itt elsősorban a csontok nagy számát kell kiemelnünk, mivel a 211 tyukcsont alig kevesebb a budai várpalota 1956-1959 közötti ásatásánál előkerült XV. századi kiugróan nagy mennyiségénél. Csakhogy az akkori 228 darabból álló csontkollekció az összes csontleletek számának 36, 3 %-át tette ki, a mi leleteink között pedig arányuk nem éri el a 6 %-ot (lásd 1. táblázat). Az aránykülönbség nyilván az egyéb állatfajhoz tartozó csontok nagy számából adódik. Az egyedek számát tekintve azonban változik a sorrend, és miután a tyukcsontok a juh-kecske csoportnál több egyedet képviselnek, arányuk ilyen számítása 14, 2 %-ra módosítja gazdasági jelentőségüket. A tyukcsontok nagy mennyisége nem csupán a tyúkhús nagy mértékű fogyasztásának bizonyítékaként bir jelentőséggel, hanem azért is, mert a házityuk testalakulásának vizsgálatátpopulációs méretekben te szilehetővé. A humerus 57,0 - 72,8 mm, az ulna 61,0-72, 5 mm, a femur 62, 5-79, 6 mm, a tibiotarsus 88, 2-117, 7 mm, a tarsometatarsus 62,9-76,1 mm közötti hosszúsága e háziállatunk testnagyságának nagy változékonyságáról tanúskodik. Az említett csontok hosszúságának variációs tartománya valamivel szűkebb a korábban publikált XV. századi budavári csontokénál, az alsó és a felső határértékek pedig kis mértékben alacsonyabbak annál. Következésképpen a tyúkok kisebbek voltak. A határértékek alacsonyabb volta részben az eltérő ivararánynak lehet a következménye, miután a királyi vár északi előudvarának XIV-XV. századi rétegében kevesebb volt a kakas, mintáz összehasonlítás végett emiitett anyagban. Másrészt az egyedek 17,1 %-a juvenilis, 20 %-a subadultus, 62, 8 %-a aduitus korú volt. Mindezekkel együtt itt is meg kell említeni azt a korábbi véleményt, hogy az erős nagyságbeli különbségek az ivari dimorfizmuson túlmenően "az eltérő tartási és takarmányozási viszonyok következtében jöttek létre, esetleg azonban már a kezdődő fajtakialakulás jeleinek tekinthetők."

32 Magunk is azon a véleményen vagyunk, hogy itt a tenyésztői munka korai hatásával találkozunk, amely hatás az állatok testnagyságának, típusának különbözőségeiben nyilvánult meg. III. A vad allâtes ont ok értékelése A vadászott és a halászott állatok nagyobb szerepet játszottak a budai királyi palota lakóinak táplálkozásában, mint az a csontok 9,16 %-os részesedésből kitűnik. Erre elsősorban az a különbség világit rá, amely a csontok százalékos aránya és az egyedek aránya között áll fenn. Az egyedek 23,2 %-os részesedése közelebb áll a valóságoshoz, mert amig a háziállatok egy egyedére átlagosan 17,1 db csont jut, statisztikánkban a vadállatok egyedenként 5,7 db csonttal vannak nyilvántartva. Ez a különbség nyilván a ritkább vadállatcsontok szélesebb területén való "eloszlásából, szétszór ódásából, állatok általi széthurcolásából adódhat. A vad állat csont ok 48, 3 %-a négy emlősfajhoz tartozik, annak pedig több mint fele szar vascsontokból áll. A szarvas (Cervus elaphus L., 1758) vadászatának közvetlen bizonyítékai azok a ritka leletnek minősülő csontok, amelyeket a beléjük hatolt nyílhegyekkel együtt hozott felszínre a régész ásója (230.kép - 231. kép). A csontok viszonylag nagy számából ítélve a szarvas vadászata nem lehetett ritka gyakorlat, minthogy a királyi palota urai maradék nélkül élvezték a vadászatnak az előkelőségek számára fenntartott jogát. A ki185