Budapest Régiségei 23. (1973)
TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Adatok Zugló őskori településtörténetéhez : későbronzkori település a Budapest XIV. ker. Vízakna utcában 9-37
a Reinecke szerinti BCl periódusnál. Feltehető, hogy a Rákos menti telepet az i. e. XIV. sz. folyamán használhatták lakói. Végezetül tekintsük át röviden, hogy milyen történeti események közepette került sor a zuglói vidék későbronzkori megszállására, s kik voltak közelebbről a Vízakna utcai település lakói. Az elmúlt évek kutatásai megnyugtató mértékben tisztázták, hogy a középső bronzkor végén a Kárpát-medence legnagyobb részét új népcsoportok, a halomsíros kultúra népe vette birtokába. 65 Bár a foglalás kezdetét illetően akad némi nézetéltérés, ez azonban nem változtat a halomsíros hódítás lényegén. Véleményünk szerint hazánk területén a halomsíros kultúrának két különböző csoportja vetette meg a lábát. Elsősorban a Dunántúlon, valamint az Alföld déli részében a középső Duna-vidéki halomsíros kultúrából kiszakadt elemek hódítottak, míg az Alföld északi peremvidékén a Nyugat-Szlovákia felől behatoló Kárpát-medencei halomsíros kultúra népe telepedett meg. 66 Jelen esetben minket az utóbbi népesség leletegyüttesei érdekelnek, így vizsgáljuk meg közelebbről is az ezekkel összefüggő kérdéseket. A Kárpát-medencei kultúra kialakulása problematikájánál nem érdemes hosszasan elidőznünk, s csak annyit említünk meg csupán, hogy e kultúra etnogenezisében mindenekelőtt a magyarádi népesség játszott kiemelkedő szerepet, nem feledkezve meg természetesen az egyéb autochton bronzkori elemekről sem. 67 Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a Szlovákia területén még a BB periódus során meginduló halomsíros átalakulást a közép-európai halomsíros tömbből érkező csoportok indíthatták el. Valószínűleg az i. e. XV. sz. második felében már erőteljessé vált Kárpát-medencei halomsíros kultúra délkeleti irányú expanziójának első jeleit az Ipoly folyó térségében figyelhetjük meg. Az itt sűrűsödő halomsíros temetők tanúsítják, hogy e terjeszkedésben magas létszámú csoportok vettek részt, szisztematikusan betelepítve Közép-Szlovákia és Kelet-Magyarország jelentős részét. 68 A közép-szlovákiai törzsekből kirajzó csoportok útvonalát egészen a Tiszántúl belsejéig nyomon kísérhetjük. Az Ipoly mentén, majd a Duna északi partján haladva igen rövid idő alatt elözönlötték az észak-magyarországi hegyvidék alatti síkságot. A Duna bal partján dél felé vonuló csoport legdélibb leletegyütteseit éppen a főváros térségéből tartjuk számon. Feltehető, hogy a tömegesebb dél felé özönlésnek a vatyai kultúra még jó ideig gátat szabott a BB végére keltezhető invázió alkalmával, így a Galga völgy kelet felé terelte e csoportok útját. A Mogyoródi dombvidék kedvező terep volt megtelepedésük számára, így Aszód és Bag térségében jelentős települési központot alakítottak ki a BC periódusok során. 69 A felső Tisza-vidék felé való előnyomulásuk útja eléggé zavartalan lehetett, az izoláltan fellelhető késő-füzesabonyi csoportok idejében visszahúzódtak a nagyobb menedéket nyújtó északi hegyvidékre. Maklár, Mezőcsát, Tiszafüred, Detek, Halmaj, Tiszakeszi, valamint e halomsíros elemekből kikristályosodó egyeki kultúra (Egyek, Igrici, Muhi stb.) az egyre erőteljesebbé váló népcsoport zavartalan fejlődését dokumentálják. 70 Az Alföld sík vidékein szétözönlő halomsíros áradat mindvégig elkerülte — egy-két szórványos esettől eltekintve — a szomszédos északi hegyvidéket. Ennek részint gazdasági természetű okai vannak, hivatkozva e népesség síksághoz, alacsonyabb dombvidékhez igazodó, állattenyésztő életmódjára. Ugyanakkor nem szabad elfelednünk, hogy ezen a területen zsúfolódott össze az autochton bronzkori őslakosság egy része, az ebben az időben megerősödő pilinyi kultúra. 71 Ennyit röviden a Kárpát-medencei halomsíros kultúra hazánk területét érintő térfoglalásáról, s az ezzel kapcsolatos történeti eseményekről. Leleteink tanúsága szerint nem maradt mentes ezektől a főváros térsége sem. Jelentős koszideri típusú kincsek (Rákospalota, Solymár) jelzik, hogy a középső bronzkor végére helyezhető koszideri fázis idején számottevő autochton bronzkori népesség (Vatya-Magyarád) élt vidékünkön. Törzsi területüket védelmező földváraik karéja mögött sokáig ellent tudtak állni a jól felfegyverzett halomsíros hódítók ostromának. Az olyan együttesek, mint pl. a rákospalotai edénylelet e népcsoport széles körű kapcsolataira derítenek fényt, mindenekelőtt a vatyai és a magyarádi kultúra itt élő elemeinek szoros összefonódására. 72 A Dunántúl felől támadó középső Duna-vidéki csoportokat a földvárak néhány évtizedig még visszatarthatták (ezzel magyarázható, hogy a budai oldalon viszonylag fiatalabb jellegű halomsíros leleteket tartunk számon), a Kárpát-medencei halomsíros törzsek előtt viszont már kevesebb volt az akadály, hamarább is foglalták el a pesti oldal településre alkalmasabb vidékeit. A rákoskeresztúri szórványos sírleletek mellett mind az Egressy úti, mind a Vízakna úti telepmaradvány biztosan jelzik, hogy a pesti oldal 32
