Budapest Régiségei 23. (1973)
ANYAGKÖZLÉSEK - R. Pető Mária: Rákoscsabai római kori fémlelet 121-127
65.1.17. Kocsialkatrész, pánt, egyik végén átfúrva; (Kocsikerék abroncs töredéke — a leltárkönyvben e szó után szereplő kérdőjelet nem érezhetjük indokoltnak.) H. 28 cm. Sz. 8,8 cm. 65.1.18. Kocsialkatrész, kerékagy tartozéka, alsó vagy felső marokvas, a szegecselés nyomával. H. 28 cm. Sz. 8,8 cm. 65.1.19. Sarló, alig hajló ívvel. (8. kép) H. 36 cm. 65.1.20. Egyélű, hosszú kés, nyelén 6 átfúrással és szeggel. H. 42,5 cm. A tárgyak több szempontból is érdekesek számunkra, egyrészt mint a limesen túl előkerült zárt római leletegyüttes, másrészt a benne előforduló mezőgazdasági eszközök, hazánk ókori agrártörténete szempontjából érdemelnek figyelmet. Minthogy a lelet beszolgáltatását hitelesítő ásatás nem követte, így történeti értékelése igen nagy nehézséget okoz. 1967 nyarán a helyszínen járva Oros Lászlótól megtudtuk, hogy a tárgyak pontosan hol kerültek elő, azon kívül a környékről származó több római kori leletről is értesültünk. Helyszíni szemlénk eredményeképpen ugyanerről a helyről előkerült kocsivasalást adtunk be a Budapesti Történeti Múzeumba 2 ; ez a tárgy vékony, derékszögben hajlott vaslemez, felül legömbölyített és csepp alakban átfúrt. A terület földrajzi adottságainak figyelembevétele is egy lépéssel közelebb vitt az eszközök értékeléséhez. A lelőhely a Rákospatak középső folyása mentén, a pataktól délre, a mai református templom kertje mellett, a Rákoscsabai és Péceli út kereszteződésénél található. (11. kép) A hely még ma is észrevehetően 2. kép. Lelőhelytérkép, ->-lal jelölve a ref. paróchia udvara, ill. az útépítés helye Fundortkarte, Hof der ref. Pfarre bzw. Stelle des Straßenbaues mit -> bezeichnet 65.1.21. Nagyméretű véső, egyik vége korongos kiképzésű, másik vége laposra kalapált. (9. kép) / - . W ; M. 18,5 cm. .-'"•'•/ </\ ' 'yi i\. 65.1.22. Levél alakú lándzsahegy, nagyméretű. (10. kép) H. 34 cm. Pedál sz. 6 cm. 65.1.23. Csuklós szerkezetű pánt. H. 38 cm. Sz. pedál 3,7 cm. 65.1.24. Lemezből kivágott pánt, mindkét végén lyukkal. H. 30 cm. Sz. 4,5 cm. 122