Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84

A pesti oldalon a legjelentősebb későváli leletegyüttes kétségtelenül az angyalföldi aranykincs. Az aranytárgyak gondos analízise alapján a két leletet nem keltezhetjük a H B periódus végénél, esetleg a H C legelejénél későbbre. Ezzel szemben a kincsnek olyan tárgyai is vannak, amelyek a fenti időpontnál korábbi összefüggésűek. Mindenekelőtt az aranyedények érdemelnek figyelmet. Ezek sajátos típusaik révén számos problémát vetnek fel. Feltűnő, hogy eltérnek az urnasíros korszak jól ismert fémedény formáitól, csupán a rajtuk levő stíluselemek — a díszítés és a fülképzés — kötik ezeket a fenti körhöz. A gyöngysorszerűen körbefutó, trébelt díszítésmód gyökerei mélyen visszanyúlnak a bronzkorba. Igen fontos időrendi tényező az egyik csésze fülképzése. Ez a H B periódus első felére keltezett hajdúböszörményi kincslelet üstjének fülére emlékeztet.

151 Az aranycsésze gerezdes díszítése a későbbi korok görög edényeit idézi, ennek ellenére nem keltezhetjük a leletet az említett időszaknál későbbre. Igen érdekes az egyik leletben levő kis madáralak-szerű aranytöredék. Ez tulajdonképpen edény fogórészéhez tartozott, mielőtt letört. A fülképzésnek ez a módja az itáliai proto-villanova kultúrához vezet. A Coste del Maranóban előkerült kincsleletben találkozunk ilyen jellegű csészével és fülkiképzéssel.

152 Az angyalföldi kincs nagy, füles gombjai ugyancsak szervesen illeszkednek a szóban forgó korszakhoz, amely nagyjából a fiatalabb urnasíros szakasznak felel meg. Szinte külön csoportként kezelhetők a H C periódusba átnyúló leletek, bár zárt leletegyütteseik alig különíthetők el. Ezek közül, talán a Bécsi úti, s a Nagy Tibor által Békásmegyerről említett kalendenbergi leletegyüttes emelhető ki. Jelentőséget kell tulajdonítanunk a Csepel-Szabadkikötő közelében talált, gerezdes, urna alakú edénynek, amelyet a füzesabonyi, HC jellegű csontvázas sírok egyikéből származó, hasonló edénnyel azonosítanak. A Csepel-Szabadkikötőnél előkerült lelet a füzesabonyin keresztül kapcsolódik az Alföld területén legutóbb elkülönített csoporthoz (Ároktő—Dongóhalom, Füzesabony, Tiszakeszi, Pusztaszikszó, Mezőcsát stb.). Ez csontvázas temetkezési rítusával eltér urnasíros környezetétől. Úgy tűnik, hogy a keleti, feltehetően sztyeppevidéki elemeket magábafoglaló csoport a főváros területére is átcsapott kalandozásai során.

153 Talán ennek a korszaknak maradványa a Tompa és Nagy Tibor által ismertetett lágymányosi csontzabla is.

154 Az említett leletek már nem párhuzamosíthatok az urnasíros kultúra H B-re eső szakaszával, hanem belenyúlnak a H C periódusba, amelyben egyúttal a váli kultúra végét is kereshetjük. Összefoglalva a relatív időrenddel kapcsolatban elmondottakat, a későbronzkort követő urnasíros szakaszt két egymást követő periódusra, a Vál I és Il-re tagolhatjuk. A két fázis nagyjából a régibb, illetőleg a fiatalabb urnasíros kultúrának felel meg. A Vál I szakasz a régibb urnasíros korszaknak csak a második felét öleli fel. A Reinecke szerinti beosztásnak megfelelően ezt a H A2 periódussal párhuzamosíthatjuk. Bizonyos jelenségek arra engednek következtetni, hogy a HA—B átmeneti fázisa, s talán még a H B legeleje is, ehhez a korszakhoz kapcsolható. A Dunántúlon ez az átmenet a fiatalabb urnasíros szakaszba nem rajzolódik ki olyan élesen, mint másutt, és sok esetben alig tudjuk egymástól elválasztani a Vál I és a Vál II típusú leletcsoportokat. Az átmeneti szakasz együtteseiben a két fázis leletei keverednek egymással. A Vál I formák közül több igen sokáig él még a H B típusok mellett. A nagyjából a fiatalabb urnasíros kultúrával egykorú, és a H B periódussal párhuzamosítható Vál II fázis időtartamának hossza még nem áll világosan előttünk. Egyes jelenségek már a H C periódussal való bizonyos fokú egykorúságra utalnak. Az abszolút időrend kérdésében is a Dunántúlhoz kapcsolódik a főváros térsége. így a helyi urnasíros korszakra alkalmazható időrendi számadatok az egész dunántúli terület kronológiai besorolásából adódnak. A középső bronzkor végső szakasza, az ún. koszideri horizont elsősorban a görögországi analógiák alapján keltezhető kb. az i. e. XV. sz.-ra. Az ezt követő, pontosan meghatározható történeti esemény az első urnasíros csoportok megjelenése a főváros térségében. Ez legkorábban az i. e. XII. sz. végére, inkább a XI. sz. elejére rögzíthető. Ugyancsak a XI. sz. a váli kultúra kialakulásának az ideje. Nagyjából ekkor kerültek föld alá a legelső sírok Neszmélyen és Hetényben, valamivel később, a század második felében a főváros térségében is. A kultúra virágkora már a következő évszázadok idejére esik. A két váli korszak közötti átmeneti fázist nagyjából az Í. e. X. sz. második felében kereshetjük. Ebben az időszakban kezd a főváros térségének váli népessége rohamosan növekedni. A kultúra java fejlődési szakasza kiterjed még a IX. és a VIII. sz.-ra is. Ennek a századnak a vége, majd a következő eleje már a kultúra önállósága megszűnésének időszaka. Ez nagyjából egybesik a keleti, talán sztyeppevidéki lovas népcsoportok megjelenésével Budapest területén. 69 t