Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Nagy Tibor: Kőfaragás és szobrászat Aquincumban 103-160

70. kép. Aesculapius és Hygieia domborműves táblája Óbudáról Dalle avec relief d'Esculape et Hygiée, trouvée à Óbuda ső testével a képsíkba fordulva, faragták ki az elhunytat. így látjuk Aicca sárisápi sírkövén és a legutóbb Ercsiből közölt sírtáblán. Az ülő alak egyik legkorábbi frontális ábrázolását Batta Vibi f. óbudai sírköve 102 tartotta fenn a II. sz. második harmadából (71. kép). A kőfaragó a súlyos ruházat mögé rejtette és az ölbe fektetett kezekkel kerülte meg a felső lábszárak rövidüléséből (skurz) adódó kőfaragói problémákat. A Vihar utcai Iuppiter-Iuno tábla faragója már biztosabb kézzel oldotta meg a nyitott lábtartásban ülő alakok fron­talitását. Különösen az ülő Iuppiter-alak megmintázása mondható sikerültnek. Gyengébb kivitelű munka a szinkretisztikus alvilági istenpárt ábrázoló másik dombormű (72. kép), ahol a Dis pater-Sarapis-Succellus vonásait viselő isten mereven oldalt kinyújtja lábát. A két darab a külön­böző kvalitásuk ellenére is egy műhelyben készült, sőt azt is valószínűnek tartjuk, hogy mindkettő raktári darab volt. A kézfejek faragása, a sceptrumot illetve paterát érintő hosszú mutatóujjak a Viktória-temető előbbiek folyamán már említett egyik háromalakos domborművén (31. kép) és egy Folyamőr utcai sírtáblán jelennek meg újból. 103 Az említett darabok műhelyével fennálló szoros kapcsolat a Vihar utcai táblák készí­tési idejét is megadja. Mindkettő a II. sz. végén, III. sz. elején készülhetett. Balkáni, thrákiai mintaképek után készült a Horgony utcai Dionysos és Ariadne dombormű, 104 amelynek korát az alsó szegélyen olvasható felirat is a III. sz. első harmadában határozza meg. Külön csoportba foglalhatók össze a nagyobb számban ismert Silvanus-domborművek, melyek a helyi parasztember viseletében, kerti kést és leveles ágat tartva ábrázolták az eraviszkusz terület egyik főistenét. Valamennyi aquincumi Silvanus-ábrázolás közül az aranyhegyi domborműves tábla 165 erőteljes, robusz­tus Silvanusa a legsikerültebb (73. kép). A kecskelábú görög Pán alakjában jelenik meg előttünk Silvanus 144

Next

/
Thumbnails
Contents