Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Nagy Tibor: Kőfaragás és szobrászat Aquincumban 103-160

sírdíszítmény különálló csoportja alakult ki a makedóniai Strymon folyó völgyében, melynek kapcsán a kutatás

6y jogosan számol nyugati, Itália felől érkezett ösztönzésekkel. A polgárváros területén a kőfaragóművesség — a katonai teleppel ellentétben —, nem tekinthetett vissza I. századi előzményekre. A városi jogokat még nélkülöző vicus Aranyhegyi árok menti korai temetőjében előkerült legkorábbi sírkövek a legio-műhely II. sz. eleji gyakorlatát őrző helyi műhely készítményei. E csoport legszebb képviselője T. Plotius Pampilus, a legio II adiutrix Traianus parthusok elleni háborújában elhunyt katonájának jelképes sírköve, kenotaphiuma (29. kép)

70

, amely arányaiban, a koszorúszalag rajzában szorosan kapcsolódik Valerius Fidus legalább 10 évvel korábbi koszorús sírkövéhez. Kemény faragásával és arányainál fogva Pampilus kenotaphiuma azonban nem illeszthető be a legio-műhely egyidős koszorús sírkövei sorába. A Satto- és a Bebius-kő tanúsága szerint az utóbbi műhely ekkor már arányaiban jóval nyúlánkabb és lapos faragású koszorús köveket készített. A későbbi polgárváros területén, a II. sz. első évtizedében, talán a legio X Gemina betelepült veteran usai közreműködésével alakult meg az a műhely, amely a legio-műhely akkori gyakorlatát meghonosította és amely még egy évtizedig konzervatívan ragaszkodott a koszorús sírkő kora traianusi formájához. Ez a polgárvárosi műhely készíthette T. Magius Clemens, kiszolgált katona, egyszerű tabula ansatás sírfeliratát (titulus).

11 Ugyanakkor a helyi, bennszülött vezető réteg családjainak is dolgozott.

72 Új fejezetet nyitott a helyi kőfaragásban Baei[ ] Fronto veteranus nem sokkal 124 után készült nagyméretű sírköve (30. kép).

73 A töredékében is jelentős darab a szelisten-protómés óbudai kőemléken keresztül a már többször idézett itáliai mester alkotásához csatlakozik. A Fronto-kő segítségével alkothatunk magunknak fogalmat arról, milyen lehetett a szelisten-protómés, valamint az ettől függő Traianus-kori legio-műhely mellképfülkés nagyméretű sírköveinek elveszett feliratos és ezt követő alsó képsávja. A Frontosírkő legalsó képsávjában — ahol az itáliai mester sírkövén a kantharost megragadó griffeket találjuk —, a hasonló gondolatkört kifejező dionysosi jelenetet faragták ki, mely sajnos csak nyomaiban maradt fenn. Az itáliai mester szőlőindás oszlopai a leegyszerűsítést kedvelő másolóknak szinte felkínálták a feliratos mező növényindás keretelését. Amit azonban a Fronto-kő faragója a feliratot keretelő indadísz hallatlanul finom rajzával nyújt, az a növényindás keretelésnek aquincumi környezetben eddig egészen egyedülálló művészi színvonalú teljesítménye. A mellképes fülke és az alatta húzódó sokalakos képsáv aránya a szelisten-protómés és a hatása alatt dolgozó legio-műhely készítményeivel azonos. A szelisten-protómés sírkő közvetlen hagyományozása érvényesült az áldozati jelenet széles álló tartásban faragott szolgafiúján, a baljával oldalt kitett pálcával. A szelisten-protómés sírkő lándzsát tartó meztelen lovászlegényét másolta itt át a Fronto-sírkő. Az utóbbi mellképes fülkéje pillérjén kifaragott csavart testű delfint is olt látjuk a szelistenprotómés sírkő oromzatán, ahol még a századforduló körül kijelölt szerepüket játsszák. Az M. Baei[ ] Fronto sírkő mellképe töredékességében is a szelisten-protómés kő mellképének részletekbe menő hű másodpéldánya. A két sírkövet 20—25 év választja el egymástól. Időrendi akadálya tehát nem volna, hogy e két átlagon felüli domborműves kőemléket azonos mester korábbi és későbbi munkáinak tartsuk. Az alakok reliefkezelését tekintve azonban valószínűbb, hogy a Fronto-kő a szelisten-protómés kő mesterének műhelyében tanult helyi kézműves alkotása. Az utóbbi acanabae legjobb kőfaragó hagyományait közvetítette a későbbi műhelyeknek. Ebben jelölhető ki fontos szerepe. A Fronto-kővel lazább kapcsolatban állónak látjuk a Nemzeti Múzeum valószínűleg óbudai lelőhelyü domborműves töredékét,

74 amelyen a letört mellképes mező alatt két sávban elrendezett halotti lakomajelenetet faragtak ki. A töredék lapos indájú keretdísze a collegium-kövek 50—60-as éveinek indadíszével tart rokonságot. A felső képsáv sajátos csavart orsós dísze egyszerűbb formában Claudia Iustina II. sz. közepe táján készült sírkövén

75 ismétlődik. Ez utóbbi sírkövön a felső testével jobbra forduló, bal játszó lábát kissé hátra húzó, arányaiban a polykleitosi kánont idéző szolgafiú alakja elválaszthatatlan attól a délnyugat-pannóniai—noricumi kultúráramlattól, amely az Antoninusok korában a katonai körszínház meztelen Apollon szobrát, és a mitologikus tárgyú domborműveket közvetítette hozzánk. A Nemzeti Múzeum idézett töredékes sírkövén az állatküzdelmet mutató frízszalag a Viktoria téglagyár egyik mellképes táblájához (31. kép) vezet.

76 Ez utóbbi az amphitheatrális játékadással való kapcsolata miatt nem lehet korábbi a II. sz. 50—60-as éveinél. A Viktória táglagyári domborművön, amelynek áldozati jelenetsávja a Baei Fronto kő hasonló kompozíciójához csatlakozik, valamint a mitológiai domborműveken jelennek meg első ízben feltámasztott lábú szolgafiúk, Attisok. A mitologikus domborművekkel egy műhelyben készült 164. évi nádorkerti oltáron

77 sem véletlenül találjuk meg az ugyancsak feltámasztott lábú Victoria alakját. 120