Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Nagy Tibor: Kőfaragás és szobrászat Aquincumban 103-160

származású vezető rétegének és hozzátartozóinak, valamint a megtollasodott libertus elemeknek dolgozott. Ezek a régebbi telepes családok még Hadrianus idejében is konzervatív módon ragaszkodtak a Domitianus—Traianus-kori egyszerű sírkőformához, amelyen a polgári kitüntetést jelző és e jelentésében még teljesen el nem homályosult koszorúval fontosnak ítélt társadalmi tevékenységüket kívánták kifejezésre juttatni. A katonaváros hagyományos formákat képviselő koszorús kövei mellett a II. sz. első évtizedeinek emlékanyagában határozottan elkülönül a katonai sírkövek új hangvételű és kidolgozásában is elég színvonalas csoportja, amely az eddig megtárgyalt műhelyekhez nem kapcsolható. Jellemző erre a csoportra az oszlop-, illetve pillérarchitektúrába foglalt mellékes mező, amelyet felül palmettás oromzat zár le, középen kis rozettával. Az ide sorolható egyik töredékes sírkő, a legio II adiutrix legkorábbi temetőjében került napvilágra.

46 A másik óbudai lelőhelyű darab is valószínűleg innen származik (14. kép).

47 Az utóbbi mellképes portréját tipikus Traianus-kori hajviselettel faragták ki; az elhunyt arcmása is a Traianus-kori portrék sorába illeszkedik. E sírkövek a legio II adiutrix idehelyezése után, Traianus uralkodásának második felében készültek. Mint említettük, nem kapcsolhatók a régebbi legioműhelyhez. Az emlékanyag arra mutat, hogy a canabae-ban 110 körül újabb műhely alakult meg. Lehetséges, hogy a nemrég érkezett Legio letelepült kézműves veteranusai alapították. Az új műhely formakincse részben egészen friss itáliai ösztönzésű. Sírköveinek keretelése ugyan összefüggést mutat azzal az ismételten megtárgyalt óbudai sztélével, amely az elhunyt mellképét a fülkearchitektúrán belül külön íves lezárásű belső architektúra-keretbe foglalta, felül pedig gazdag tagozású oromzattal zárta (Í5. kép).

48 Az elhunyt képmása alapján ez a sírkő valamivel korábbi, mint a nem sokkal 106 után megalakult új műhely, amely ezek szerint a belső fülkés kőemlék műhelygyakorlatától vehette át a mellképes, valamint a mellékjelenetes mezőket összekapcsoló oszloparchitektúrát. Az említett belső fülkés, szélisten-protómés sírkő viszont a legszorosabb kapcsolatban áll azzal a művészi színvonalú márványsztélével, amelyet az I. sz. végén, vagy a századforduló körüli években egy kitűnő képességű, valószínűleg felső itáliai vándormester készített (16. kép).

49 A szélisten-protómés sírkő faragója, gyengébb kvalitásai ellenére is, olyan szorosan csatlakozik az itáliai mester egyetlen ránk maradt művéhez, hogy jogosan felvethető, a szélisten-protómés sírkövet a vándormester egyik itteni tanítványa faragta. Ulpius Enubicus Intercisába került síremléke

50 is ebben a körben készült. Az itáliai mester felépítésben hibátlan, a részletek finom kidolgozásában bravúros technikai készségről tanúskodó alkotása különben nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is a mintakép erejével hatott a II. századi aquincumi, elsősorban a katonaságnak dolgozó kőfaragóműhelyekre. Jelentősége a borbolyai kövek I. századi mintaadó szerepéhez mérhető. A Flaus-kő faragásánál pl. már az ala műhely mintaképül vette az itáliai sírkő fülkés architektúráját, amelynek hagyománya érvényesül Attius Respectus Hadrianuskori sírkövén is. A Satto-kő faragója a koszorú szalagjainak játékos hullámvonalát próbálta utánozni — kevés sikerrel. Részletes elemzéssel kimutatható, hogy M. Furius Rufus koszorús sírkövénél (17. kép)

51 amely Traianus uralkodásának második felében készült, ugyancsak ez a nagyhatású itáliai sztélé szolgált 15. kép. Szélisten protomés fülkés sírkőtöredék Óbudáról Fragment d'une pierre funéraire avec niche et avec représentation des dieux de Vents, trouvé, à Óbuda 113