Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Gáboriné Csánk Vera: Az érdi középső-paleolit telep 9-50

A lelőhelynek különleges a geológiai-morfológiai helyzete. Az eddig ismert telepektől eltérően, nem barlangi és nem melegforrásnál keletkezett travertin lelőhely. A moustiéri kultúrának szabad ég alatti, völgyfőben kialakult vadásztanyája, éspedig egy régibb, vékonyabb alsó és egy felső rétegkomplexummal. További különlegessége, hogy nyíltszíni település ellenére az itt élt embercsoport barlangimedvevadász volt — a faunában, vadászzsákmányban ez az állatfaj dominál —, tehát a vadászati specializációja nem tért el a szokásos közép-európai lelőhelyekétől. Ennek ellenére —, és feltehetően többezer éves időtartam mellett

5 — mégsem átmeneti tanyahely, hanem egy visszatérő embercsoportnak a kultúra belső tartalmában is némi fejlődést mutató vadásztelepe. Speciális ezenkívül a lelőhely kultúrája, régészeti anyaga is. Teljesen eltér a Subalyuk-barlang, Tata és a hozzájuk kapcsolódó átmeneti telepnyomok műveltségétől. Technológiai-tipológiai szempontból egy más „fácies", csoport a hazai és közép-európai moustiériben, melynek keletkezése, eredetének körvonalai •egyelőre csak halványan rajzolódnak ki. A lelőhellyel kapcsolatban sajnos csupa specialitással állunk szemben —, mutatva a moustiéri kultúra rendkívül nagy területi variabilitását — és ez mind a régészeti-történeti, mind pedig a kronológiai vizsgálatnál számos új, nehezebben megoldható problémát vet fel. Nemcsak hazai, hanem sokkal tágabb viszonylatban is. A lelőhely rétegsora a Riss-Würm interglaciális végétől az utolsó eljegesedés végéig, egyes részein lerövidítve mutatja a würmi, különösen a korai-würmi eljegesedés egész menetét, a másik oldalon olyan települési megfigyelések állnak rendelkezésre, melyek közelebb vezethetnek a moustiéri életformájának egy zoológiai és régészeti, paleoetnográfiai, éspedig zárt, teljes egységen belüli vizsgálatához. A lelőhely publikációja komplex monográfiát igényel, mely felöleli a rokontudományok vizsgálatait is. Ezért e helyen kizárólag a régészeti anyag rövid értékelését tudjuk megadni, a kultúra összetételét és helyét a nagy moustiéri körben. A dolgozat nem tárgyalhatja a telep rétegtani viszonyait —, a döntően fontos adatokat sem — a paleontológiái vizsgálatok eredményeit, a topográfiai, egyben paleoetnográfiai megfigyeléseket és végül a pontos kormeghatározás eredményeit sem. A lelőhely feldolgozásának problémaköre — mint minden paleolitikus telep esetében — annyira szétágazó, hogy az eredményekről csak előzetes jelentést, a komplex munkából csak részletet, régészeti jellemzést adhatunk. 1. A lelőhely Érd-Parkváros (Ilkamajor) közelében, az érdi fennsíkon fekszik. Geomorfológiai szempontból a terület táblás-töréses szerkezetű, miocén-pleisztocén rétegek fedik. A régibb, többé-kevésbé összefüggő geológiai rétegsorokra kevés lösz települt, mely az utolsó eljegesedés alatt különböző klimatikus hatásoknak volt kitéve, így a felső rétegösszletek jól mutatják a Würm-eljegesedés egyes, helyenként hiányos vagy redukált, krioturbációs jelenségekkel, tundrapályákkal csonkított rétegképződési szakaszait. A fennsíkot ÉNY—DK irányú fő törésvonalak és ezekre merőlegesen fekvő újabb táblás törések szabdalják fel. A törésvonalak mentén völgyek alakultak ki, ezeknek irányát, hátravágódását az előbbi geológiai szerkezet határozza meg. A lelőhelyen széles, ma 15 m mély völgy húzódik a Duna irányába. Ebbe egyik oldalról két kisebb — az ásatások előtt rejtett — és sokkal sekélyebb oldalvölgy torkollt közvetlenül egymás mellett. (1. kép.) Torkolatuk a fővölgy fölött jelentős szintkülönbséggel DNY-i fekvésű. A rétegsorok D-i vagy közel D-i dőlést mutatnak, ezek a lelőhelytől kis távolságra egy természetes feltárásban jól láthatók. A törésvonal mentén kialakult völgyfők csupán 18—22 m hosszúságúak és DNY-i irányban szélesedő, mészkő-környezettel körülvett, szabálytalan alakú teknőt alkotnak. A paleolit lelőhely környékén a szarmata korú mészkőösszlet laza, porlós, mésziszapos anyaga alkalmas volt arra, hogy az ÉK—DNY irányú törésvonal mentén a lefutó víz 3—4 m mély völgyteknőket alakítson ki. Feltehető, hogy a paleolit lelőhelyhez hasonló kis völgyfők a közelben máshol is vannak, betemetődnek és talán éppúgy emberi települést takarnak, mint amilyet feltártunk. (2. kép.) Hangsúlyoznunk kell, hogy az érdi fennsík szarmata mészkőösszlete sehol sem mutat karsztos jelenségeket, vagy legalábbis nem olyan mértékben, hogy barlang képződésére gondolni lehetne. A terület geológiai szerkezete, kora egyszerűen kizárja, hogy itt barlang, fedett üreg, sziklaeresz képződött volna. A területen csak egészen kezdetleges karsztosodási jelenségek figyelhetők meg — pl. a völgytalpakon víznyelőkezdemények alakultak ki —, ezek azonban csak a rövid tartamú völgyfejlődési szakaszba tartoznak, és a kitöltés, rétegfelhalmozódás megindulásáig tartottak. A völgyfők fejlődése megállt, az oldalfalak ismételt omlásai néha vízállásokat hoztak létre (következményei ismét karsztos kezdemények), a rétegfelhalmozódás rohamos felgyorsulása azonban ezeknek a továbbfejlődését megakadályozta és lezárta. 10 I