Budapest Régiségei 21. (1964)

ANYAGKÖZLÉS - Czagány István: A középkori körtetagos profiltípus emlékei a budai Vár területén 267-285

CZAGÁNY ISTVÁN A KÖZÉPKORI KÖRTETAGOS PROFILTÍPUS EMLÉKEI A BUDAI VÁR TERÜLETÉN Tanulmányunk a budavári gótika 1959-ben megkezdett építészettörténeti, formatani vizsgálatának folytatása. Módszerében immár nem kíván semmi újat mondani, csupán tartalmával kísérli meg, egy morfológiailag zárt egységet alkotó emlékanyag feldolgozását. E sorok írója a Budapest Régiségei XIX. kötetében publikálta „egyetlen gótikus városunk" egyik tekintélyes stílusegységbe tartozó anyagának — a grafikus stílus emlékeinek — formatani feldolgozását.

1 Ugyanebben a cikkben megpróbálta a budavári gótika stílusszerkezeti tagozódását is felvázolni. Eszerint, a helyi gótika — megfigyeléseink jelenlegi állásánál — négy stílusra volna osztható, mégpedig hengeres stílusra, körtetagos profiltípusra, grafikus stílusra és pálcás stílusra. A grafikus stílus említett vizsgálata után most a körtetagos profíltípus emlékeinek ismertetésére kerül a sor. Amennyire elkülönülnek a budai Vár faragott kőemlékanyagából a grafikus stílus alkotásai, legalább annyira kiemelkednek a körtetagos profiltípus emlékei is. Bár ez a típus korántsem rendelkezik olyan formatisztasággal, mint a grafikus stílus — mert rendszerint a hengeres-, grafikus- vagy pálcás-stílus elemeivel keveredve jelentkezik —, művészettörténeti jelentősége mégis, vagy talán éppen ezért sokkal nagyobb. Ugyanis a másik három stílus fontosabb fejlődési állomásait is megtaláljuk berne, sőt bizonyos értelemben véve azt mondhatnánk, hogy azok eredményeit csupán korszakonként rendszerezi ez a típus kiemelkedő körtetagozataival. Két fő gyüjtőtípusa van, az egyik a „vezérkörtetagozatos profil", ahol a körtetag a szimmetriatengelyt vagy tengelyeket szolgáltatja, és a „körtemotívumos profil", amelyben a körtetag belesimul a többi tagozatok közé. Maga a „körtetagos profiltípus" elnevezés csak az említett két fő gyűjtőtípus összefoglalására szolgál. A kifejezés használatának létjogosultságát a fogalma alá tartozó profilok befoglaló síkjából minden esetben domborúan kiemelkedő körtetag indokolja. Ez a tagozat különbözteti meg legjobban az ilyen profilokat a grafikus stílusoktól, amelyek mindig a befoglaló síkból homorúan bemélyített lemez- és horonymotívumokból állanak. Nem szorul külön bizonyításra, hogy a „körtetagos profiltípus" a hengeres stílusból fejlődik ki a XIII. század második felében. Hiszen maga a körtetag is, az egyik pontján ék alakúan hegyessé váló vezérhengertagozat két oldali kitüremléséből keletkezik. A kibontakozás első állomását a Mária Magdolna-templom ún. „Möller oszlop"-a, vagyis az első templom déli kapukeretkő lábazatának profilos maradványa és a Nagyboldogasszony-templom Béla-toronyalja keleti boltozathevederének profilja szolgáltatja (1. kép). Mindkettőnél a derékszögben elhelyezkedő profil sarkára, 45°-os helyzetű tengellyel állított és ék alakúan hegyesre faragott vezérhenger látható. Az előbbi 1257—1276 között,

2 az utóbbi 1255—1269 között keletkezett,

3 tehát a körtetag kiformálódásának kezdete a XIII. század 50—70-es évtizedeire tehető. Mindkét esetben a hengeres stílus úgynevezett „sarkantyús profiT'-jának tagozatai között, a középszimmetriatengelyt tűzi ki a vezérhenger ék alakú hegye. 1 Czagány I. : A középkori grafikus stílus emlékei a budai Várnegyed területén. Bud. Rég. XIX (1959) 35—56. * 2 Horler M.—Pogány F. : Budapest műemlékei. I. 1955. 366. Entz G.—Csemegi J. : A Kapisztrán téri Mária Magdolna-templom. — Az úgynevezett „Möller-oszlop" feltárására vonatkozóan, Szőnyi O. : Leletek a budai Helyőrségi-templomban. História. II. évf. 7—8. sz. 1929. Hasonló „sarkantyús profil"-ú kapubélletkő maradt fenn a margitszigeti, domonkos apácakolostor templomhajója, észak felé nyíló kisajtójának káváin is, amelyek az 1251-ben felszentelt templom első építési periódusú emlékei közül valók. Lásd: Lux G. : Szent Margitsziget török-hódoltság előtti építészeti emlékei. Magyar Építőművészet. 1942. december. 306., 307. 3 Csemegi J. : A budavári Főtemplom középkori építéstörténete. Budapest. 1955. alapján, Horler—Pogány i. m. 432. 267