Budapest Régiségei 21. (1964)

ANYAGKÖZLÉS - Gábori Miklós: Egy 200 éves adat Budapest régiségeiről 211-214

Amint látható, a lelet egy feltűnően gazdag, késő-római szarkofág, melyet leleteivel együtt a Valerianusérem datál, — tartalmát pedig a mellékelt metszet talán még jobban mutatja be, mint a fenti leírás. Valószínűleg női sír lehetett, és mellékletei többnyire könnyen meghatározhatók. — A 6. tárgy, „coralla et lapilli", bizonytalan ugyan, hogy ékköveket jelent-e, nem valószínű azonban, hogy közönséges kis kavicsokat a leltár megemlített volna. A 9., „malluvium cupreum" csupán formája miatt kaphatta a mosdó- ill. kézmosótál elnevezést. A 10. tárgy római kori fém mécses, mely a XVIII. századi latinságtól nyerte a „pro igne perpetuo" jelzőt. A vörös agyagtányér, éppúgy mint a másik edényke is, nyilvánvalóan terra sigillata. A „basiliscus" meghatározására ezen a helyen aligha vállalkozhatnánk —, a kép szerint itt éppen kakasszerű, stilizált állat (szobrocska ?), — mint ahogyan a fémből készült „vízi gyíkról" sem mondhatunk többet, mely esetleg delfint ábrázoló bronz-szobrocska lehetett. A réz tárgyak, mint a szarkofág veretei is, nyilván szintén bronzból voltak. A gazdag sírláda lelőhelyét pontosan meg lehet határozni. A leltárt megelőző rövid bevezetés már maga is jól rögzíthető támpontokat nyújt, — ezenkívül Miller, aki részletes topográfiai adatokat közölt Budáról, a 109. lapon a könyvéhez mellékelt acélmetszet térképre utalva a következőket írja: „ZZ. (jelzés a térképen) Szentháromság kápolna, melyet Cetto Jákob polgár és kereskedő az 1710. évben fogadalomból emelt. Éttől a szentélytől nem messze Dél felé, 200 lépés távolságra, az 1752. évben egy pogány családi temetkezési urna találtatott. . . " A kápolna ugyan ma már topográfiailag nem azonosítható, a térkép megjelölése azonban, s az előbbi helyrajzi adatok elegendőek a szarkofág helyének megállapításához. Támpontot ad Buda város allodiuma a királyi út közelében —, az „egykori fürdő" pedig római kori hypocaustum volt. A téglaégető kemencék Budán a későbbi Drasche-téglagyár helyén álltak —tehát pontosan: a mai Vasas-sporttelep, a II. ker. Pasaréti-út 11—13. sz. telkén. A lelőhely Aquincum tágabb környékének talán leggazdagabb római temetőjéről vált később ismertté, ahol nem egy hasonlóan gazdag sírt találtak.

1 A szép régészeti lelet nem maradt Magyarországon, hanem mint annak idején annyi más értékünk, műkincsünk, császári ajándék lett.

2 Grassalkovich Antal gróf, a bécsi udvari kamara akkori elnöke, amint tudomást szerzett az értékes régiségekről Pozsonyban, levelet írt a budai magisztrátusnak. Miller Ferdinánd közli könyvében a levelet, s a budaiak válaszát is. Grassalkovich közli a magisztrátussal —, megbízható forrásból megtudta, hogy „valamiféle örökmécsest" vagy „régi családi kincset" találtak valakinek a sírjában, s ezt jelenleg Budán őrzik. Véleménye szerint ez a ritkaság igen kedves lesz a felséges császárnak — és ha a magisztrátus úgy határoz, hogy felajánlja ajándékként, úgy legalábbis Pozsonyba el kell küldeni hozzá a költségek kiegyenlítése céljából —, és hogy saját maga nyújthassa át őket a felségeknek a budaiak nevében. — A levél egyébként 1755 végén kelt, hogy a leleteket addig hol őrizték, nem tudjuk. — A magisztrátus természetesen „nem tudott nem készséges lenni, hogy a legalázatosabb lekötelezettséggel és hódolattal át ne nyújtsa ezt a régiséget kegyelmességednek" — azzal, hogy őket a császár legmagasabb kegyeibe méltóztassék majd ajánlani. A válaszlevél közli Grassalkovichcsal, hogy „a rájuk pazarolt sok kegye után már nem is méltóak erre az újabb jóságára", — és a barokkos stílusban, szolgai alázat hangján írt levélhez csatolták a fenti leltárat és rajzot is. A leleteket pedig ládába zárva, lepecsételve Pozsonyba szállították. A budai magisztrátus levele a régiségek ügyében 1756. január 9-én kelt, és 20-án már Pozsonyból küldi köszönetét Grassalkovich, azzal a pár soros irattal együtt, melyet Bécsből Koch Ignác bárótól, a császári kamara titkárától kapott. — Miller ezeket is közli művében. Grassalkovich örömét fejezi ki a szép leletek felett, biztosítja a budai tanácsot hogy a császári fenség gondol rájuk, — Koch Ignác pedig gratulál a grófnak. Értesíti, hogy a régiségek a fenségeknek is nagyon tetszettek, de még nem döntötték el, hogy elfogadják-e. Ennyit tudunk a Pasaréti úti római leletről és vándorútjáról. Feltűnő azonban, hogy Miller Ferdinánd — akinek könyve a magyar eredet-mondától, Attilától kezdve egészen Mária Teréziáig, Buda egész történetéről szól — teljes hat oldalon foglalkozik ezzel a régészeti lelettel, képét is közli, — hisz egész műve sem nagy terjedelmű. Céltalan lenne személyével foglalkoznunk, de talán érdemes megemlítenünk egy másik, kéziratban maradt munkáját is, mely hasonló irányú érdeklődéséről tanúskodik. Ez Buda templomairól és szobrairól szól, s bizonyára éppúgy hasznos adatokat nyújthat várostörténészeink számára, mint ez az ismertebb.

3 — Miller jogász volt, ügyvéd, majd Buda város jegyzője —, élete végén azonban érdeklődése kiterjedt városunk története, műemlékei, régiségei felé is. A múzeumi tudományok iránti hajlamát úgy látszik fia, Miller Jakab is örökölte, aki később a Nemzeti Múzeum igazgatója volt. — Amikor tehát ezt a tudománytörténeti dokumentumot közöljük, egyúttal fővárosunk múltjának egyik régi kutatójáról is megemlékezünk. 1 Budapest Műemlékei. 1955. 13—35. — Szilágyi J. : Aquincum. 1956. 92. 2 Ugyanaz a sors érte tehát, mint a Torkos László által 1748-ban a győri kalendáriumban közölt, Győr és Komárom közt talált feliratos szarkofágot. L. Kanozsay M. : A Magyarországon megjelent első provinciális római régészeti tanulmány. Rég. Dolg. — Diss. Arch. 3 (1961) 61—69. 3 Miller Joh. Férd. : Histographia de Ecclesiarum... Sacellorum, Colossorum... in Libera Regia ac Metropolitana Civitate Budensi. Numero I. (Kézirat a MNM--ban, ill. az Orsz. Széchenyi Könyvtárban) 212