Budapest Régiségei 20. (1963)

TANULMÁNYOK - Alföldy Géza: Aquincum vallási életének története 47-69

suk nem fakadt személyes belső igényből,

41 és inkább csak azok tették meg, akiknek ez kötelességük volt, vagy akik érdekeik megvalósításának útját látták benne. Nem érvényesíthetők azonban ezek a megállapítások azokra a társadalmi rétegekre, amelyek körében az oltárállítás szokása csak kevéssé vagy egyáltalán nem terjedt el. Elsősorban a városi lakosság szegényebb szabad elemeiről van szó, azaz főleg a bennszülöttek tömegeiről. Az oltárok hiányát náluk az a tény indokolta, hogy a romanizáció Aquincumban és környékén az őslakosság körében csak viszonylag későn, Traianus korában indult meg.

42 Ez bizonyos területeken közvetlen és gyors hatást gyakorolt a bennszülöttekre, elsősorban politikai, valamint gazdasági és társadalmi téren, a szellemi életben viszont csak később éreztette hatását. Igaz ugyan, hogy bizonyos változások ezen a területen is történtek a korai időkben; így kétségtelen, hogy az őslakosság a csontvázas temetkezésről a hamvasztásosra a romanizáció hatása alatt tért át.

43 Egészében véve azonban a mindig konzervatív természetű vallási képzetek szívósan tartották magukat a régi formák között. A bennszülöttek széles tömegeinél alig terjedt el a római kultuszforma, azaz a maradandó kőemlék állításával járó votum, és maguknak a római isteneknek a tisztelete. Ósi isteneik, mint Teutates, Sedatus, Ciniaemus, Minitra stb. még a III. században is éltek, ha nem is változatlanul.

44 A bennszülöttek közül a markomann háborúk előtti időkben csak a leginkább romanizált és egyszersmind az államéletben legjobban érdekeltté tett arisztokrácia vette át a római kultuszformát és a római isteneket is, amelyeket saját isteneivel azonosaknak ismert fel. A törzsi vezetőréteg azonban, amely minden eszközzel rómainak igyekezett magát feltüntetni, azt is megtanulta a rómaiaktól, hogy a vallás fő célja az állam szolgálata. így többé-kevésbé magába szívta a vallás külsőséges, hivatalos felfogását is. Mindez természetesen hosszú fejlődés eredménye volt, amelynek áttekintése egyelőre meg csak fő állomásain keresztül lehetséges. Augustus korától Domitianus koráig Aquincumból egyetlen fogadalmi feliratunk sincs. A római vallás ezekben az időkben még nemigen vert gyökeret a város területén. Nem is volt erre igazi lehetőség, mert azok az idegenek, akik a domitianusi háborúk előtt nagyobb számban idekerültek, közelebbről az auxiliáris katonák, maguk is jóformán teljesen romanizálatlan elemek voltak.

45 A bennszülöttek vallásos élete ezekben az időkben még mindig teljesen a régi keretek között mozgott, amint társadalmi-gazdasági életük is. A változás a domitianusi háborúkkal következett be. Miután Aquincum 89-ben legióstábor lett,

46 sok romanizált elem került ide, és ugyanakkor a település jelentőségének megnövekedése szükségessé tette az őslakosság helyzetének rendezését. Az I—

II. század fordulóján meginduló romanizáció magával hozta a római vallás elterjedését. Bizonyára jelentős előrelépést hozott magával az a körülmény, hogy 106-ban Pannóniát kettéosztották, és Pannónia inferior fővárosa Aquincum lett.

47 Ez annyit jelentett, hogy Aquincum lett a tartományi császárkultusz központja is.

48 Ezt a tisztséget legalábbis a m arkomann háborúk előtt elsősorban a bennszülött arisztokrácia tagjai töltötték be,

49 akik a császárkultusz aktív végzésével közelebb kerültek a római valláshoz. További átalakulást idézett elő a polgárváros municipális rangra emelése 124-ben. Ez különböző hivatalos kultuszintézmények bevezetésével járt. Ezek nemcsak lehetőséget adtak a hivatalos államvallás gyakorlására, hanem legalábbis a vezetőrétegek számára ezt kötelezővé is tették. Ezután a vallásos élet nagyjából egyenes vonalban fejlődött a II. század közepéig. Csak közvetlenül a markomann háborúkat megelőző időkben mutatkoztak olyan jelenségek, amelyek már a jövő fejlődés árnyékát vetítették előre, így a Nemesis-kultusz és főleg a Mithras-vallás megjelenése. II Az aquincumi fogadalmi feliratok száma a markomann háborúk után ugrásszerűen megnőtt. Az egész leletanyagnak mintegy kétharmad része a II. század utolsó és a III. század első harmadából származik. Ez a körülmény, amely önmagában is a vallásos élet nagy átalakulására enged következtetni, lehetővé teszi a markomann háborúk utáni rendkívül jelentős változások megfigyelését. Erre annál is inkább fennáll a lehetőség, mivel a feliratok most már nem csak egy viszonylag szűk vezetőréteg vallási viszonyait tükrözik közvetlenül vissza, hanem az egész társadalomét. 51