Budapest Régiségei 20. (1963)

ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga : 2. közlemény 395-425

Házityűk — Oallus domesticus L. A házityúk a középkor, de valószínűleg minden más korszak telepeinek leggyakoribb házimadara. Úgyszólván alig van olyan középkori telep a mérsékelt Övi Európában, amelyen ne fordulna elő. Az indiai eredetű házityúk

137 hazánkban először a La Tène-korszakban, a keltákkal jelenik meg. Legkorábbi házityúk-leletünk Szentendre—Cementárugyár La Tène-kori telepről való.

138 A hazai avar sírokban gyakoriak a házi tyúk-mellékletek. Ezek a mai magyar parlagi tyúk testnagyságának alig kétharmadát kitevő nagyságú állatokból származnak.

139 Hankó szerint honfoglaló őseink is hoztak be magukkal egy primitív tyúkfajtát, amelynek egyedei kb. 3/4 kilogramm súlyúak lehettek.

140 A hazai középkori tyúkok már nagyobbak voltak az avar koriaknál, mint azt csontméreteik is mutatják, a mai magyar parlagi tyúkok méreteit azonban nem érték el. A budai várpalotából előkerült tyúkcsontok nagyjából megegyeznek a többi hazai középkori lelőhelyen találtakkal, azonban a budai anyagban még az azonos századiaknál is erős nagyságbeli különbségeket találunk, amelyek túlmennek a szexuális dimorphizmus okozta megszokott kereteken, s valószínűleg az eltérő tartási és takarmányozási viszonyok következtében jöttek létre, esetleg azonban már a kezdődő fajtakialakulás jeleinek tekinthetők. MERETEK Os coracoides hossza (XV. sz.): 49, 51, 55,5, 61,5 Humerus hossza (XIII—XIV. sz.): (53,5; (XIV. sz.): 58, 58,5, 62,5, 62,5, 63, 64,5, 69,5 69,5, 74; (XIV—XV. sz.): 76; (XV. sz.): 59,5, 60, 61, 61, 63, 63,5, 63,5, 64, 64, 64, 65, 65, 65,5, 65,5, 66, 66,5, 67, 67, 68, 68,5, 69,5, 69,5, 70, 70,5, 70,5, 71, 7.1, 72, 73, 73, 73,5, 73,5, 73,5, 76, 76,5 Badins hossza (XV. sz.): 59, 66 Ulna hossza (XIII. sz.): 64,5, 68; (XIII—XIV. sz.): 72; (XIV. sz.): 67, 67; (XV. sz.): 61, 62, 62,5, 65,5, 67, 67,5, 68, 68,5, 71, 71, 72, 72, 72, 72,5; (török): 62,5 Metacarpus hossza (XIV. sz.): 36 Femur hossza (XIII—XIV. sz.): 67, 79, 80, 82, 87; (XIV. sz.): 69, kb. 70, 79, kb. 80; (XV. sz.): 67,5, 68, 68, 68, 68, 68,5, 68,5, 68,5, 69, 69,5, 69,5, 69,5, 70, 70, 70, 70, 70,5, 71, 71,5, kb. 72, 72,5, 72,5, 72,5, 73, 73, 73, 73,5, 73,5, 74, 75, 75,5, 75,5, kb. 77, 78,5, 78,5, 79, 80,5, 80,5, 81,5, 82, 83, kb. 83, 85; (török): 70 Tibia hossza (XIII—XIV. sz.): kb. 90, 107; (XV. sz.): 90, 93, 94, 94, 95, 97, 97, 97,5, 98, 98, 98,5, 98,5, 99,5, 99,5, 99,5, 100, 102, 102, 103, 107,5, 108, 112,5, kb. 114, 116, 116,5, kb. 120; (XV—XVI. sz.): 106; (XVI—XVII. sz.): 100; (török): 98,5 Metatarsus XIII. sz.: 65, 71, XIII-XIV. sz.: 73, 75,5, XIV. sz. 59, XV. sz.: ? 64, ? 69,5, 72, 72, ? 74, 77,5 66, 73,5, 76,5, ó* 3 6 ê S S — XVI—XVII. sz.: 79, 79,5, 80, 81, 82, 82, 80,5 VADALLATOK Bölény — Bison bonasus L. A két európai vadmarhafaj — az őstulok (Bos primigenius Boj.) és a bölény (Bison bonasus L.) — közül az előbbi volt rövidebb életű, utolsó példánya ugyanis 1627-ben pusztult el, az utóbbi azonban ma is él, bár a kihalás szélén áll. Kettőjük közül a fenti okból az utóbbiról tudunk többet, a leletek gyakorisága terén azonban a jégkorszak vége óta az őstulok vezet. Ez az oka 412