Budapest Régiségei 20. (1963)

ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga : 2. közlemény 395-425

pedig egy 129,6 cm marmagasságú állatból származik. (Az utóbbi minden valószínűség szerint ökör.) E móretek beleesnek a korábbi várbeli ásatásokból előkerült szarvasmarhák marmagassága variációs szélességébe, amely 110 ós 135 cm között van.

44 Bivaly — Bos bubalis L. A házibivaly, amely a neolithikum melegebb klímája idején egy délkeleti faunahullámmal vadon már bekerült a Kárpát-medencébe,

45 eddig pontosan nem ismert dél-ázsiai domesztikációs helyéről Kisázsián át került be Európába.

46 Hazánk területére az avarok hozták be 560ban, és innen terjedt tovább Nyugat- és Délnyugat-Európa felé.

47 Előnyomulása azonban rendkívül lassú, a házibivaly németországi előfordulására vonatkozó első okleveles adat 874-ből való,

48 Franciaországban 1154-ben, Angliában pedig 1252-ben történik róla először említés.

49 A házibivaly-leletek Európában rendkívül ritkák, aminek oka az, hogy a mérsékeltövi Európa e melegkedvelő állatfaj előfordulási területének északnyugati részét alkotja, ahol a hűvös klíma miatt életfeltételei nem a legkedvezőbbek. Az irodalomban legrégebben ismeretes két bivalyszarvcsapot La Baume írta le Danzigból.

50 Miután igen régen előkerült leletek, datálásuk eléggé bizonytalan. La Baume a német lovagrend ottani uralmának idejéből származtatja őket, azonban a datálásra semmi bizonyítékot nem hoz fel. A másik európai lelőhely, ahonnan házibivalyokat írtak le, a Fekete-tenger partján fekvő Olbia görög gyarmatváros (i. sz. I—

V. század).

51 Hazánk területén kétségtelenül éltek az avarok óta bivalyok,

52 hiszen középkori forrásaink többhelyütt megemlékeznek róluk. így tudjuk pl., hogy II. Endre királyunk István szerb királynak lovakat, bölényeket és „szaracén" bivalyokat ajándékozott,

53 1412-ben pedig a Zsigmond királynál látogatóban volt Ulászló lengyel király bivalysajttól megbetegedett.

54 Sajnos a középkori oklevelek alátámasztására bivalyból származó középkori csontleletet hazánkban a legújabb várpalotai ásatásokig nem találtunk. A budai tehát az első hazai házibivaly-leletünk, de egyúttal az első középkori hiteles bivalylelet Európából. A lelettel másutt már bővebben foglalkoztunk,

55 így itt csak röviden ismertetjük. A lelet a XVI—

XVII. századból való. Pontos lelőhelye: a lőportorony előtti délkeleti ajtóküszöb felett 30 cm-rel; 515—1008—517—-1009. A lelet egy jobb oldali szarvcsap. Tövénél faragott, hegyének legvége letört. Distalis harmadán féldiónyi benyomódás van, amelyet nyilván egy mellette fekvő kavics okozott. Egyébként jó megtartású. Színe barnássárga. Egészében vaskos, eléggé rövid. Hosszanti irányban erősen barázdált, tövén csontgyöngyökből álló koszorú látható. Igen lapos, keresztmetszetében nagyjából egyenlőszárú háromszög alakú, amelynek két egyenlő, hosszabb oldala dorsalisan és caudalisan van, a harmadik, ezeknél jóval rövidebb oldal pedig orálisan fekszik. A három oldal közül az első és harmadik domború, a második viszont lapos, legfeljebb helyenként enyhén domborodó. A szarvcsap egész lefutásában egy síkban halad, s e síkból csupán a hegye hajlik ki, enyhén dorsalis irányban. A szarvcsapról erősen lapított, háromszögletű keresztmetszete és jellemző lefutása azonnal elárulja, hogy bivalyból származik. Fenti morfológiai jellemvonásai viszont az ázsiai bivalycsoporthoz tartozónak mutatják,

56 miután pedig az összes szubfosszilis és fosszilis vadbivalyleletnél gyengébb, házibivalynak kell tartanunk, miután a házi- ós vadbivaly közötti szinte egyetlen osteológiai különbség az, hogy az előbbi szarvcsapjai az utóbbiénál gyengébbek.

57 A szarvcsap tövén levő csontgyöngykoszorú és recens házibivalyteheneink szarvcsapjaihoz viszonyított vaskosabb volta pedig arra enged következtetni, hogy bika szarvcsapja. A túloldalon megadjuk a fenti szirvcsap méreteit, egy recens bivaly tehén, valamint egy a nagykanizsai várból újabban előkerült XV—

XVII. századi bivalybika (subadultus) szarvcsapjának méreteihez hasonlítva. Egyébként a budai várban és a Nagykanizsán talált szarvcsapleletek alakjukban ós lefutásukban a mai bivalyainkétól egyáltalán nem különböznek, ami arra vall, hogy mai bivalyfajtáink a középkor végére már —• legalábbis szarvállásukat illetően — kialakultak ós azóta lényegében nem változtak.

58 404