Budapest Régiségei 20. (1963)

ANYAGKÖZLÉSEK - Holl Imre: Középkori cserépedények a budai Várpalotából 335-394

hogy a palackformát korsóvá változtassa a száj csücskösre nyomásával és fül felrakásával. Bizonyosnak tartjuk, hogy megoldását az ekkor már hazánkban is ismert bécsi kancsók ösztönözték. Ezeknél ugyanúgy, mint a budai példányon, a fül nem a kiöntő ellentétes oldalán, hanem annak irányára mindig keresztben elhelyezve fordul elő, a jobb kézzel való öntés megkönnyítésére. (Az edénytest gyors simítása már a peremtől a has aljáig terjed, ez is arra mutat, hogy a század végén készülhetett.) Mint edénytípus, a palackforma —- az eddigi kutatások szerint — helyi fejlődés eredménye; alakuló formája már a IX. századi nyugati szláv kerámiában is megtalálható. Ezeket pedig a kutatók a Duna-vidéki későrómai avar—szláv műhelyekből származtatják.

7 A hetedik edénytípus, a kancsó, valószínűleg csak a század végén jelentkezik a palotában. A gótikus jellegű edónyforma, a bordás tagolású perem, a változatos mintájú festés — mind már a XIV. század felé mutat. A palotából előkerült példányok (40. gödör, 4, 6 — 7. kép) mind töredékek, de formájuk rekonstruálható a Dísz téri kút egyező ép példányai

8 alapján. A forma kifejlődésének egyik korábbi — talán a század első feléből származó — példája Pilinről ismert.

9 A budaiaknál zömökebb edény testét a peremtől talpáig vörös, párhuzamos sávozású festés díszíti; a vállra bekarcolt fésűs hullám vonaldísz a korábbi díszítésmód talán legutolsó alkalmazása. A pilini és a budai kancsók festése a minták kifejlődésének útját is jól mutatja. Először — a palackokon is megjelenő — párhuzamos sávokat alkalmaznak. Később két sáv között kettős körök — közben pettyekkel — jelennek meg, majd a kör-minta felezését (ami jóval könnyebben festhető a teljes köröknél) alkalmazzák a két sáv között. Végül a XIV. században, a korábbi rozettamotívum feladásával, az értelmetlenné vált pettyekből fogazás lesz. VÖRÖS ÉS BARNA KERÁMIA Amíg a vidéki lelőhelyek anyagában ebben az időben a vörös és barna színű edényanyag rendszerint igen jelentős, a budai királyi vár területén —- de a polgárvárosban is —• az ilyen színűre égő agyagból készült edények nagyon ritkán fordulnak elő. Ezt csak avval magyarázhatjuk, hogy az ilyen agyaggal dolgozó fazekasok kereskedelmi körzetéből Buda ebben az időben még kiesik és így az itteni piacra ritkábban hozzák termékeiket. A XIII. századi leletegyüttesekben alig néhány fazék fordul elő vörösesbarna színű, homokkal soványított agyagból. Formailag és díszítésükben közel állanak a fehér fazekakhoz -— jelezve a különböző műhelyek szoros kölcsönhatásait —, de teljesen egyező típusokat nem találtunk. A belsejükben látható nyomok szerint ezek is kézikorongon, hurkatechnikával készültek, külső felületük azonban jól elsimított. Egyszerű, legömbölyített perem csak egy fazéknál található, a többinél a kettős tagolású perem fejlett változatait alkalmazták a fedő felfekvéséhez igazodva. Egy előkerült fedő az általános tölcséres formát képviseli, szélesebb, durván formált gombbal (69. kép 3). Az edények díszítése egyszerű bekarcolt hullámvonal, vagy gyakrabban a csigavonalban körülfutó egyenes vonal, mégpedig a vállon, vagy a nyaktól a has aljáig (69. kép 1—-2). Valószínűleg már a század végén készültek azok a vörös cserép edények (kancsók?), amelyeknél a fazekas kívül-belül fehér engobot használt és külső felületüket vörös fólkörmintás festéssel díszítette (69. kép 4). Külsőleg ezek az ismertetett festett fehér kancsókhoz hasonlíthattak, s így a budai piacon is könnyebben találtak vevőre. Csak a vásárlók igényéhez való igazodás

10 indíthatta a készítőt az ilyen bonyolultabb munkafolyamat végzésére. OSZTRÁK FAZEKASÁRU Az eddig feldolgozott leletanyag szerint a XIII. század második felében az osztrák, elsősorban a bécsi fazekasműhelyek áruja már jelentős mértékben szerepel a hazai piacon. Százalékarány és a használt kerámiaféleségek változatossága tekintetében a királyi udvartartás és a városi polgárság háztartásában a legjelentősebb. Egyes leletekből azonban már arra is következtethetünk, hogy több helyen a falusi jobbágyság háztartásában is megjelenik,

11 természetesen ekkor még jóval szerényebb mértékben, mint a XV. század második felében. A budai palota anyagában az osztrák edényféleségek közül a leggyakoribbak a redukált tűzben szürkére égetett főzőfazekak. Az eltérő technika mellett jól megkülönbözteti a magyar 340