Budapest Régiségei 20. (1963)

TANULMÁNYOK - P. Brestyánszky Ilona: A pest-budai ötvösség a XIX. században : a budapesti templomok kincstárai alapján 201-219

átlagszínvonalát mutatja, a felépítés kevés változtatással ismétlődik, a test legtöbbször bordázott, a talp, nódusz és fedél takarékosan alkalmazott díszítményei teszik változatossá a nagyon jó arányú sémát. Ugyané templomban őrzött fogadalmi tárgyai, az ezüstből trébelt lábak, jellegtelen művek. Egy darabon a budai hitelesítő bélyeg 1830-as évszámot tüntet fel, a másik kettő is ugyanekkor vagy a század közepén készülhetett. A máriaremetei kegytemplomban is található mesterünktől egy hasonló, ezüstből trébelt jellegtelen láb, amely a budai hitelesítő bélyeg évszáma szerint 1834-ben készült. A budai Szt. Anna-templom is őriz két ilyen kisigényű alkotást mesterünk kezétől. 9 A két ezüstből trébelt, szentképre való korona egyike háromleveles stilizált virágdísszel és imitált drágakő sorral ékes, a másik sima. Ugyancsak a század közepén készülhettek. A budai Szt. Anna-templom tulajdonában van Gretschl Józsefnek egy jeles, későbieder­meier stílusú műve, az 1841-ben trébelt ezüst szentségmutató. 10 A monstrancia ovális talpa gyöngysoros díszű, szára baluszteres, ovális szentségházát elliptikus dicskorona övezi, tetején kereszttel. A szentségház körül trébelt lemez szőlőindákkal, búzakalászokkal és felhőgomolyokkal. Talpperemén beütött 1841-es budai hitelesítő bélyeg, Kőszeghy 355. sz. Gretschl-mesterjegye és olvashatatlan ellenőrző betű. A sugárkorona hátoldalán beütött budai hitelesítő bélyeg és Kőszeghy 354. sz. mester jegye. A monstrancia az empire hagyományokhoz ragaszkodó mester művészetének neobarokkba áthajló utolsó szakaszát képviseli. A Bócsikapu téri ev. templom szakirodalmunkban eddig ismeretlen kelyhe 1847-ben készült a Gretschl-műhelyben. Formaadásában és díszítményeiben a neorokokó stílus képviselője, de a kupakosár álló levélsorában még az empire díszítőhagyományok élnek tovább. Az össz­benyomás nem egységes, e mű mestere valószínűleg az ifjú Gretschl József, aki a legújabb stílus­törekvéseket követte. A budai születósíí ifjabb Gretschl József a Budapesti Történeti Múzeum Újkori Osztályán őrzött legénykönyv adatai szerint 18 éves korában, miután két tanulóévét Hilbinger ékszerésznél kitöltötte s rajzbeli tudását megfelelőnek tartották, 1848. július 1-én fel­szabadult mint aranyműves. Az ezüstművességet atyjánál tanulta 1843-tól 48-ig, és az 50-es években társult apjával. 11 A Bécsikapu téri ev. templom aranyozott ezüstkelyhónek tagolt talpa karéjos, bordákkal osztott, a bordák közötti mezőkben neorokokó kagylósdíszű keretben, poncolt alapon szőlőtő, búzakéve és két virágszál. Nódusza bordázott, öntött, orsó idomú, kupájának kosara poncolt, stilizált állólevélsorral. Talpperemén beütve 1847-es budai hitelesítő bélyeg, Kőszeghy 354—355. sz. jegye és a téglalap alakú mezőben „Budán" felirat. A budaújlaki templom egy 1857-ben készült füstölőt őriz, amely ugyancsak a Gretschl­műhelyben készült. Formaadása a késői évszám ellenére a század első évtizedeinek hagyományát őrzi. Valószínű, hogy ekkor készült és 1857-ben került megvételre. Ez esetben az idősebb Gretschl József művének tekinthető. Az ezüstből trébelt váza idomú füstölő kerek, tagolt talpát préselt palmettasor díszíti, testének alján három keresztből álló sor, szájpereme profilált. Az ovális szemekből alkotott lánc felerősítésére három kettős szárnymotívum szolgál. Teteje tagolt, bolto­zatos, két sor téglalap alakú áttöréssel. Kengyel alakú füles tető, testén beütött budai hitelesítő bélyeg, 1857-es évszámmal ós Kőszeghy 354. sz. jegyével. A máriaremetei kegytemplomban két ezüstből trébelt fogadalmi tárgyára bukkantunk, az egyik térdelő nőt ábrázol, a lemez alján beütött 1859-es budai hitelesítő bélyeggel és Kőszeghy 354. sz. jegyével. Ugyanitt található Gretschl Eduárd ezüstből trébelt fogadalmi ajándéka, egy térden felül elvágott helyzetben ábrázolt láb. A függesztőkarikán beütve 1864-es évszámmal jelölt budai városjegy, G. évbetű és G. E. mesterjegy. Gretschl Eduárd a Budapesti Történeti Múzeum Újkori Osztályán őrzött legénykönyv adatai szerint Budán született, atyjánál, Gretschl Józsefnél tanult és 1850. június 22-én szabadult fel. 12 Szakirodalmunk eddig csak az egykori Pekár-gyűjteményben őrzött neorokokó díszű poharát ismerte. 13 A máriaremetei fogadalmi tárgy igénytelen alkotás, mesterünk művészetébe betekintést nem nyújt, 204

Next

/
Thumbnails
Contents