Budapest Régiségei 19. (1959)

TANULMÁNYOK - Jankovich Miklós: Buda-környék plébániáinak középkori kialakulása és a királyi kápolnák intézménye 57-98

már mint kegyúr, meghatározott egyházi kiváltságok birtokába lép. A zsinat a lelkészek behelyezésénél a kegyúr részére a presentatió jogát biztosítja megyéspüspöki kinevezés mellett, ezzel kiszélesíti a kegyúri egyházak felett a megyéspüspök joghatóságát és anyagi vonatkozásban is új korlátokat szab azáltal, hogy az egyház jövedelméből a kegyúrnak csupán a tizedet hagyja meg.

26 A királyi ecclesia propria a jus patronatus magyarországi kialakulásánál a közjogba belépő sajátosságainál fogva más fejlődési irányt vesz, mint a magánföldesúri jogviszonyba ágyazott nemzetségi egyházak. Míg a királyi egyházak a királyság és a Kúria közötti államjogi jellegű megállapodások változtató hatásainak inkább ki voltak téve és beilleszkedtek az új rendszerbe, a nemzetségi egyházak „patronatus" elnevezés alatt továbbra is konzerválják az intézmény magánjogi jellegét, mélyrehatóbb átalakulásuk csak a reformáció idején következik be.

27 A wormsi és laterani zsinat határozatainak közjogi kihatása elsősorban az uralkodók és az egyház közti jogviszony rendszerében nyilvánul meg, ez nálunk a királyi kegyúri jogban nyer kifejezést. IV. Béla egy 1263. évi oklevelében magát „universarum ecclesiarum regni patronus"-nak mondja, V. István pedig 1271-ben ezt „super omnes ecclesias cathédrales specialissimus ius patronatus"-szal fejezi ki.

28 Az invesztitúra eddigi gyakorlatával szemben, amelyben a fejedelem a tőle kinevezett főpapra a pásztorbot és gyűrű átnyújtása val ruházta át a velejáró javadalommal együtt a főpapi móltóságot és joghatóságot, a király, mint egyházának kegyura, a főpapok behelyezésénél csupán a presentatió, a bemutatás jogát gyakorolja. Kegyúri jogköre kiterjedt az egyház főpásztorain keresztül az ország minden egyházi intézményére és ugyancsak a magánkegyurakra is, azok átruházása királyi jóváhagyást igényelt.

29 A királyt mint az egyház kegyurát megillette továbbá „vigesima", a püspökök tized jövedelmének huszadrésze, erre vonatkozóan II. Endrének egy 1231. évi oklevele következő szavakkal emlékezik meg: „Praeter vigesimam, quam reges ab antiquo habeant", ugyancsak V. Istvánnak 1270. évi oklevele : „totam vicesimam decimarum in totó Comitatu Soproniensi nobis obvenientem".

30 A királyi tizedrészesedés szintén a kegyuraság kialakulását megelőző időkre nyúlik vissza, II. Béla 1138-ban a dömösi egyháznak adományozza a váci püspökség királyi huszadát.

31 A főpapok belehelyezésénél gyakorolt presentatió joga, valamint az ország tizedbevételéből megillető részesedés a kegyúri intézmény két alapvető alkotóelemét tükrözi. A király kegyúri joga azonban a magánkegyuraság jogkörére is kiterjedt. A királyi alapítású egyházak mint apátságok, prépostságok ós királyi kápolnák a király közvetlen kegyurasága alatt állottak, ezeknél a presentatió jogát ugyanúgy gyakorolta, mint az ország főpapjai felett, vagy pedig a magánkegyurak az egyházaik papsága felett. A király ós a kegyuraságához tartozó lelkészek között fennállott kapcsolat külsőségeiben is kifejezésre jut, bármilyen egyházi tisztet is töltöttek be, a király őket „capellanus noster" címmel illeti. II. Béla már 1138-ban is a királyi alapítású titeli káptalan kanonokját „capellanum nostrum nomine Laurencii canonicus de Thitil"nek nevezi,

32 ugyancsak 1389-ben Zsigmond a béli apátot nevezi káplánjának.

33 Erre a címzésre későbbi korokból is számos példát sorolhatunk fel, annak gyakorlatát a magánkegyuraságoknál is megtaláljuk. A királyi egyházak fenntartásáról, akár javadalmazás, akár pedig birtok juttatás révén, a király gondoskodott, a kegyúri intézmény szelleméből adódik tehát, hogy azok tizedjövedelméből a király is részesült. Erre vonatkozóan bizonyságot azonban határozott formában a fennmaradt oklevelek nem szolgáltatnak, egyedül a királyi kápolnák eladományozásáról beszámoló közlések mutatnak ilyen irányba. A királyi kápolnák helyzetének közelebbi vizsgálatánál olyan jelenségekkel találjuk magunkat szemben, amelyek az egyéb királyi egyházak viszonyaitól eltérést mutatnak. Amíg a királyi alapítású apátságok, prépostságok és monostorok egyházaik területének egyúttal földesurai is, a királyi kápolnák a javadalmazásnak ebből a formájából nem részesülnek, azokat kivétel nélkül a királyi birtokok területein találjuk meg. Viszonyaik sok tekintetben rokon vonásokat mutatnak a nemzetségi monostorokkal és egyházakkal, ez elsősorban az anyagi vonatkozások mellett azokban a kapcsolatokban nyilvánul meg, amelyek a nemzetség tagjait a nemzetségi egyházakhoz, a királyi házat a kápolnákhoz fűzte. A királyi kápolnák lelkészeinek jövedelmi viszonyai a megyéspüspöki plébániáknál fennállott állapotokhoz képest lényeges eltérést mutatnak, tizedbevételeiket nem osztják meg az egyházaik fenntartójával, a bevételek minden neméből teljes 61