Budapest Régiségei 19. (1959)

ANYAGKÖZLÉSEK - Kozák Károly: A Budapesti Történeti Múzeum-Vármúzeum vasnyelű szakállas puskája 205-211

KOZÁK KÁROLY A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÜZEUM-VÁRMÜZEUM VASNYELŰ SZAKÁLLAS PUSKÁJA A budai vár 1952. évi ásatási munkái során számos régészeti lelet került elő, amelyet a Vármúzeum őriz. Ezek közül fegyvertörténeti szempontból különös figyelmet érdemel egy vasnyelű szakállas puska, amely a Ny-i palotaudvarban, a gyilokjáró felső rétegéből került elő

1 (7. kép 4). Az említett vasnyelű szakállas puska a Vármúzeum legrégibb kézi tűzfegyvere, amely a XIV—

XV. században kialakult puskákat követte időben, kissé fejlettebb szerkezettel. A legrégibb kézi tűzfegyverekről, puskákról hazánkban először a XIV. század végén XV. század elején írt oklevelekből értesülünk. Ezekről a fegyverekről jó képet nyerhetünk az 1396 és 1405 között készített, a göttingeni Egyetemi Könyvtár 63. sz. kódexében ábrázolt, villára támasztott, fanyelű puska rajzáról, amelyet egy harcos éppen tüzes vassal süt el (1. kép). Ezekre a kézi tűzfegyverekre a XV. század elején, a esőtorkolat közelében alul egy vas nyúlványt kovácsoltak — erről nevezik ezeket a fegyvereket szakállas puskáknak —, hogy az elsütéskor fellépő visszaható erőt a bástyafalra, lőrósbe vagy állványra helyezve felfogja. E puskáknál a cső végén kiképzett hüvelybe erősítették a fanyelet.

2 Bizonyára sok hiba adódott ez első próbálkozásból. A vászon segítségével eredetileg jól beékelt nyél, a fa kiszáradása vagy a puska várfalra való fektetése következtében gyakran meglazulhatott, a rögzítésre szolgáló vasszegnél, a nyél meggyengítése következtében — különösen gyakori igénybevétel és gondatlan kezelés esetén — könnyen ki is törhetett. Ugyancsak hasonló hibákat idézhetett elő a rövidre készített, nyél beerősítésére szolgáló hüvely is, amelynek mélysége több esetben alig éri el a 25—30 mm-t, ugyanakkor a nyél átmérője sem nagyobb a hosszúsági méretnél. Ebből is kitűnik, hogy gyakran egyáltalán nem lehetett tartós egy ilyen nyél beerősítése. A fanyéllel kapcsolatos hibák vethették fel a változtatás szükségességét, amely aztán a fanyelet felváltó vasnyél kialakulásával be is következett. Addigra azonban már más szerkezeti változások is történtek, amelyek a lövés biztonságát és pontosságát lényegesen növelték. A Vármúzeumban őrzött vasnyelű szakállas puska két főrészből áll, a csőből és a nyélből. A cső torkolata felé arányosan vékonyodik, majd a csőtorkolatnál hengeres, gyűrűs tagba megy át. Itt egy célgömb volt, a cső végén pedig, a nyélnél, az irányzéktőke beerősítésére szolgáló beütött mélyedést láthatjuk (3. kép). Ez előtt egy kör alakú mesterbólyeg van, előtte pedig, fent, a cső jobb oldalán a gyújtónyílás, amely kúpos felporzóserpenyővé bővül. A gyújtónyílástól a csőtorkolat irányában két-két bevésett horony díszíti a csövet. A csőtorkolattól 185 mm-re egy kétlépcsős, erős szakállt kovácsoltak a cső aljára (7. kép 4). A nyél az irányzék mögött laposra kovácsolva csatlakozik a csőhöz. A cső hengeres végén két ferde lemunkálás alkotja az átmenetet a nyéllel. A nyél a cső végétől ívesen aláhajlik, majd kissé felfelé tartó vonalat követ. A nyél vége letörött, amit a törésfelület ós az összehasonlításul közölt ép szakállas puska vasnyele világosan bizonyít (7. kép 5). A cső közelében a nyélen két kör alakú nyílást találunk, amelyeken a vasnyelet egykor borító fa nyélrészt erősítették fel a nyílásokon átütött szegek segítségével. Lehetséges, hogy az egyik nyílás kanócos lakatszerkezet felerősítésére szolgált, de erre egyelőre biztos adatunk még nincs, csak a cső felső, jobb oldalán elhelyezkedő, kúpos felporzóserpenyővé bővült gyújtónyílás helyzete alapján következtetünk arra. Ugyanis a nagyméretű, kúpos felporzóserpenyőben a puska elsütéséhez szükséges lőport a feltételezett kanócos lakatszerkezet kakasa jól elérhette és meggyújthatta. A XV. század végén a külföldi szakirodalom már említ kanócos lakatszerkezeteket,

3 s nálunk 1499-ben egy „lőfegyver205