Budapest Régiségei 18. (1958)

JELENTÉSEK - Sz. Póczy Klára - Pekáry Tamás: Három metszet az aquincumi legiotábor északi védőrendszerében 529-534

töredék gladiátor vagy harcos ábrázolásával, vsz. rheinzaberni (55-1 —l).

11 Kis kopott reliefdíszes szigillatatöredék, dél-galliai (55-1-23). Drag. 38-as galléros peremű szigillata-töredék, dél-galliai (55-1-12).

12 Vékonyfalú, vörösre festett pohár oldaltöredéke, homokszemekkel beszórva (55-1-31). Hombár peremrésze, finoman iszapolt, rószaszínű (55-1-22).

13 Oldaltöredék, finoman iszapolt, belül rózsaszín, kívül firnisszel bevonva, egy csiszolt, egy sima csíkkal (55-1-3). Szürke urna oldaltöredéke, durva, rosszul iszapolt, belül textilnyomok (55-1-15). Fekete, vékonyfalú csuprok oldaltöredékei, szívalakú profilú peremmel, tojásdad edénytesttel(55-1-37 és 38). Fekete, vékonyfalú, durván iszapolt edény oldaltöredéke, kívül seprős dísszel (55— 1—40).

14 Rózsaszínű amphora oldaltöredéke, kívül erősen bordázott, érdes, csillámos felületű (55-1-20). Vas- és bronzdarabok, állati csontok. Az északi sáncárok leletei: Legalul, 480-485 cm mélységben jellegtelen szürke kerámiatöredékek, állatcsontok, és egy faragott márványlap, vsz. felirat sima kerettöredéke (55-1-110). Efölött, 480 cm mélységig : szürke füles kancsó darabjai (55-1-92). Behúzott peremű tál töredéke (55 - 1 - 96). Téglaszínű amphora füldarabja (55- 1 - 103). Rheinzaberni vagy westerndorfi szigillata töredéke, [mumm 5. kép. Metszet az É-i vallumrendszerröl futó állatalakkal (55 — 1 — 104). Fekete főzőfazék peremrésze (55 — 1 — 95). A leírt anyag a II—III. század fordulójára utal. Még feljebb, 345 cm mélységben : Vaskos töredékei (55 —1— 87 és 88). Falazótégla része bélyegtöredékkel (55-1-89).

16 Az eddigiek arra mutatnak, hogy a két sáncárok nem egyidejű, és hogy a délit a II. század közepe táján, az északit talán a III. század elején tömték be. A sáncárok keletkezésének idejére vonatkozóan szintén vannak támpontok. A mellékelt metszetrajzon is világosan látható, hogy nemcsak az érintetlen agyagtalajba vágták be ezeket, hanem átszelték megásásukkor a mai talajszint alatt 250—350 cm mélységben fennmaradt római kultúrréteget is. Ezt a réteget, amely a sáncárok terminus post quem-ét adja, a leletek a II. század elejére keltezik. Téglaszínű kancsó, enyhén kihajló perem fölé ívelő füllel, jól kiégetett durva agyagból (lt. sz. 54 — 19 — 2). Nagy amphora oldaltöredéke, laposan bordázott oldallal (54 — 19 — 15). Űn. Resatus-táltöredékek, fogaskarcolásos díszítéssel (54-19 — 1 és 4).

16 Drag. 37-es típusú szigillata utánzata, kopott festéssel (5419 —16).

17 Kis szigillata-töredék, amelynek máza biztosan nem I. századi (54 — 19 — 17). összefoglalókig megállapíthatjuk, hogy a két sáncárok egyike sem keletkezhetett az I. század végénél korábban. Előbb a délit készíthették el, amely a kőtörmelék hiánya miatt esetleg palánk- és földfalú táborhoz tartozott. Ezt az árkot néhány évtized múlva betömték, és talán csak ekkor ásták meg a mélyebb északit, amelyhez, a törmelékanyag tanúsága szerint, már minden bizonnyal kőből épült táborfal tartozott. A fal, illetőleg valószínűleg falak helyét a mélyre lenyúló újkori bolygatás (sírok) eltüntette. A második, északi sáncárok felhagyásának és betömésének idejét feltételesen a III. század első felére határozzuk meg, megjegyezve, hogy a betöltési anyag természetszerűleg csak terminus post quem-et nyújt. A terepviszonyok adta nehézségek ellenére 532