Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: A középkori építészet munkaszervezetének kérdéséhez 313-363

(1. alább), a legény- és mesterbér 5—7,5 g, a középérték tehát 6,25 g színezüstnek felel meg. Néhány adat az európai árak közül, szintén ezüstgrammokban : 1 hl búza == 20,88 g, egy kg búzakenyér — = 0,77 g, 1 kg disznóhús = 1,25 g. A munkaidő hosszát nem lehet a számadásból megállapítani. Ez rendszerint nem is volt mereven, órára megszabva a középkorban, többnyire olyan általánosságokban határozták meg — mint pl. a soproni városi tanács egy 1455-i határozatában a kőművesekre és ácsokra vonatkozóan •—-, hogy hajnaltól sötétedésig tart, s még hozzátették, hogy a munkahelyről étkezés címén sem lehet eltávozni, 72 dénár büntetés (mintegy 3 napi legénybér) terhe alatt.

62 Egy 1460-i soproni munkabérszabályzat már pontosabb. Eszerint a nyári építkezési idény tartama alatt az építőmunkásoknak reggel hat óra előtt már a munkahelyükön kell lenniök, s onnan csak este hét után távozhatnak el.

63 Tehát kb. 13 óra volt a munkaidő nyáron. Amint említettük, bizonyos kőfaragók — a többséggel ellentétben — nem időbért, hanem teljesítménybért kaptak munkájukért. A nagyobb gondot kívánó darabok megmunkálására szerződést kötöttek, s ilyenkor a megfelelő tételeknél rendszerint fel is tünteti a számadás, hogy ezek ,,in pacto" készültek. Április 25-től augusztus l-ig hetente 5 gyámkövet készítettek el, hetente 2 aranyforintért, a munkát a jelek szerint két kőfaragólegény végezte. Ugyanez időszak alatt hetente 6—7 quadert faragott ki ugyancsak két kőfaragólegény heti 1 forintért. Május 16-án pedig szerződést kötöttek a boltívek feletti falazásra, egy ölnyi (clahter = Klafter) falazásért 1 forintnyi bér járt. Október 16-ig 107 öl lett kész. Nem világos, hogy ezt a munkát hányan végezték, az egyik héten ugyan öt legényt említ a számadás a boltívek feletti falazással kapcsolatban, ezek azonban ekkor a szokásos hetibért kapták. Az itt fő vonásaiban felrajzolt munkaszervezethez szervezettségben, belső differenciáltságban ós méretekben hasonló, eddigi adatok alapján nem ismeretes a középkori magyarországi építőiparban. A nagyszabású, organikus munkakooperációk, amelyek egy-egy nagy középkori építkezés, templom, vár mellett létrejöttek, amelyeknek jóformán minden mozgásában, lüktetésében egységes akarat fejeződik ki, s magasfokú mesterségbeli tudás és nagyvonalú művészi elgondolások kitermelői és végrehajtói egyben — a középkorban minden mesterségnél és minden iparágnál tökéletesebb munkaszervezést valósítottak meg. A feladatok nagyobbak és hosszabb lejáratúak voltak, mint más iparágaknál, évszázadokig érlelődő tapasztalatok és hagyományok csúcsosodtak ki a gótika építőműhelyeiben. A céhes ipar kis, törpe műhelyeihez képest, ahol a mester néhány segédjével dolgozott — valóságos óriásoknak tűnnek. A pozsonyi királyi építőműhelyben nem kevesebb, mint 25-féle munkás ós alkalmazott szerepelt, s a szervezet legkisebb kiterjedése alkalmával 152, legnagyobb kiterjedésében pedig 288 embert foglalkoztatott. A stabil, állandó létszám 220—240 körül mozgott. Hogy ezt a számot tudjuk valamihez mérni, elég csak arra utalni, hogy lent, a vár alatt elterülő Pozsony városában — amely akkor Magyarország harmadik-negyedik legnagyobb királyi városa volt — ugyanekkor, 1434-ben az összes polgári háztartások száma 888, s az adózó iparosmesterek száma, akik mintegy ötven iparágat képviseltek, összesen 181 volt! A kézműves legényekkel együtt — a kontárokat, fél-iparosokat nem számítva — sem volt több az iparosnépesség 250—260 főnél, s még így sem éri el a vár építőszervezetének létszámát. Az ország fővárosában, Budán 1437-ben mintegy 400 iparosmester működött 60—70 iparágban.

64