Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: A középkori építészet munkaszervezetének kérdéséhez 313-363

SZŰCS JENŐ A KÖZÉPKORI ÉPÍTÉSZET MUNKASZERVEZETÉNEK KÉRDÉSÉHEZ Az építőművészet történetének kutatói számára nem lehet közömbös az a kérdés, hogy kik, hányan, a társulásnak és a munka organizációjának milyen formái közt hozták létre az épületeket, amelyek évszázadokon át, néma köveikbe zártan megőrizték az emberi munka teremtő erejét, fantáziáját. Ebben a vonatkozásban az archeológia és a művészettörténet a középkori magyar építészet vizsgálata során mégis többnyire kénytelen beérni általánosságokkal, vázlatszerű megállapításokkal, feltevésekkel. Maguk a fennmaradt vagy rekonstruálható épületek, a szerkesztési módszerek, stílusjegyek, kőfaragójelek stb. ugyanis csak bizonyos pontokon engednek bepillantást egy-egy építményt létrehozó munkaszervezet hajdani bonyolult össztevékenységébe, s csak írásos források segítségével lehet mélyebbre hatolni. Ilyenek pedig elvetve maradtak korunkra — főleg a legértékesebbek és legbeszédesebbek, a nagyobb építkezések számadásai —, s ha fennmaradtak is, nagyrészt ismeretlenül rejtőznek levéltárainkban, mert egyfelől a történettudomány máig sem gondolt e gazdaság-, ipar-, várostörténet szempontjából is rendkívül becses forrásanyag felkutatására és összegyűjtésére, másfelől a művészettörténet megelégedett az ismert, csekély számú publikált adattal, s külföldi analógiákkal. Annyi mindenesetre már ma is kétségtelen, hogy — akárcsak egész Európában — _ Magyarországon sem a céhszervezet volt az építőmunka uralkodó szervezete a középkorban. | A céhek hatásköre aligha terjedt túl a város falain, s azokon belül is a kisebb építkezéseken. Az uralkodók, az egyház, a feudális nagyurak és a gazdagodó városok egyre nagyobb szabású építési vállalkozásokat kezdeményeztek a XIV. század óta, ezek pedig nagyobb létszámú, tökéletesebben organizált munkaszervezeteket igényeltek. Németországban a kora-középkori kolostori építőműhelyek mintájára a XII—XIIL században alakult építőpáholyok, majd a gótika korában egész építőpáholy-rendszerek látták el e feladatokat,

1 Magyarországon is a XIV. század végétől, amikor országszerte megélénkült az építtető tevékenység — s ebben maga a király, Zsigmond járt élen a XV. század elején kezdeményezett híres budai palotaépítkezésével

2 — egyre nagyobb munkaszervezetek, építőműhelyek vállalják el a munkálatokat. Hogy a Magyarországon e korszakban működött építőszervezetek beletartoztak-e a páholyszervezetbe, erősen vitatott kérdés, s véglegesen, általános érvénnyel csak további —- az eddigieknél szélesebb forrásanyagon nyugvó — kutatások dönthetik el.

3 A már eddig publikált anyagban elsősorban a városok kiadott számadáskönyvei nyújtanak érdekes adatokat az építkezésekre, itt azonban általában városi épületeken végzett, vagy erődítési jellegű, kisebb méretű, rövidebb lejáratú munkálatokkal találkozunk.

4 A Mohács előtti korszakot illetően mindeddig viszonylag a legteljesebb képet nyújtja egy nagyobb építkezés műhelyének szerkezetére vonatkozóan az eperjesi Szent Miklós-templom építéséről vezetett, s Iványi Béla által közzétett számadási napló.

5 A számadást a város jegyzője 1502 márciusától 1503 végéig vezette, s csatlakozik hozzá egy sor a templom továbbépítésére vonatkozó feljegyzés, a városi számadáskönyvekből, 1504—1515-ből. Az építőműhely szerkezetében, hierarchikus felépítésében sok tekintetben megegyezik a nyugati építőpáholyokéval, s a jelek arra mutatnak, hogy más nagyobb magyarországi építkezéseken is hasonló jellegű műhelyek dolgoztak.

6 Az alábbiakban megkíséreljük egy lényeges ponton tovább bővíteni az építőmunka magyarországi középkori szervezetére vonatkozó korábbi ismereteket. Tárgyalásunk alapját egy — az eperjesinél mintegy hetven évvel korábbi — építési számadás képezi. Jelentősége nemcsak abban 313