Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Nagy Tibor: Az aquincumi ún. festőlakás 149-189

súlyozó sávok különböző nagyságú, négyszögű mezőkre osztanak. A keskeny, sávos keretdekoráció mintegy rátapad az alapfelületre, felosztva, de egyúttal keretbe is foglalva a felületet. A sávos keretelés egy pillanatra sem hagy kétséget afelől, hogy a fehér alapszínű háttér a síkszerű, kétdimenziós alapsík funkcióját játssza, amely hátrafelé, mélységben való perspektivikus ábrázolást nem enged meg. A dekoráció elemei vagy a zárt alapfelületen vagy előtte jelenhetnek meg. A háttér és az ábrázolás — vagy más szavakkal : az alapsík és a képsík — egymáshoz való viszonyát a festőlakás fehéralapú festészetében talán sehol sem tanulmányozhatjuk olyan világosan, mint a 2. sz. helyiség leveles zöld ágon lebegő madár-alakjánál (színes melléklet). A madár oldalt és hátra kitett, valamint perspektivikus rövidüléssel festett bal lába azt a benyomást kelti, mintha a madár a hátrafelé nyitott és mélyülő levegős térbe lépne. Ebben az esetben azt várnánk, hogy a háromnegyed nézetben ábrázolt columbida bal oldali mellrésze, amely a madárábrázolás legmélyebben fekvő pontja, elmosódó kontúrokkal és az alaphoz hangolt színezéssel szinte beleolvad a háttérbe. Ezzel szemben viszont azt találjuk, hogy festőnk a madárnak éppen ezt a szemlélőtől legtávolabb eső részét határozott, vastag fekete kontúrvonallal élesen elválasztotta a háttértől s ezáltal mintegy a zárt alapsík előtt kialakított térbe állította. A háttér teljesen azonos felfogásával találkozunk a keskeny kandeláberes oldalmezőkben is (23. kép). A növénykandeláber hosszú, függőleges, zöld szára két oldalt világosabb tónusú, sárgásbarnával közelíti meg a háttér alapszínét. De itt sem olvad azzal össze, hanem a találkozásnál hegyes ecsettel finoman meghúzott sötétebb árnyalatú, sárgásbarna vonallal határolódik el ismét egészen élesen a háttér alapszínétől. A kissé síkszerú és lapos kidolgozása ellenére is testszerűen jelzett kandeláber tehát itt is a zárt alapsík előtt magasodik fel. Az egymás fölött váltakozva vörös és zöld színben festett leveles ágak jellemző módon a kandeláber előoldalából ágaznak ki kétoldalt, az alapsík előtt és azzal párhuzamosan elhelyezett képsíkban. Éppen ezért nem is rendelkeznek külön kontúrral, hanem egészen lineáris, dekoratív módon vannak festve. Az alap- és képsíknak a fehér alapszínű szobák festésével teljesen azonos felfogását találjuk a 8. sz. helyiség feketealapii kandeláber-töredékén. A háttér ezen a töredéken ugyancsak mint lezáró felület érvényesül. A kandeláber növényszára, valamint a finoman megrajzolt levelek éles, fehér színű kontúrjai a növényi ornamens egészét és részleteit is határozott körvonalakkal elhatárolják az alapsíktól. A reliefszerű plaszticitással megfestett karcsú kandeláber a zárt alapsik elé állítva s az előtt teret alkotó funkcióban emelkedik fel indaszerűen széthajló, leveles ágaival együtt (34. kép). ; : Az aquincumi lakóház falfestményeinek első csoportja, amint a falfelület beosztásában, a színskálában és a belső ornamentika elemeiben kimutatható, a háttér és az ornamentális festés egymáshoz való viszonyában is a Flavius-kori egyszerű, architektúramentes dekoratív falfestészet hagyományait követi. Az ornamensek festési módjának vizsgálata a föntebbieknek mintegy ellenőrzéséül szolgálhat. A 2. sz. szoba festészetét az egyes ornamensek különböző színű kisebb foltokban való felrakása jellemzi, amely minden gondosság ellenére is már önmagában kizárja a belső részletek aprólékos kidolgozását. Foltokban festett harang alakú kehelylevelekből tevődnek össze a középmező füzérei (19—-20. kép). Ha közelebbről nézünk egy ilyen virágfüzért, akkor csak üres, a háttértől és egymástól egyformán elhatárolt színes felületeket, egymásmellé helyezett színfoltokat látunk, amelyek összetartozása szervetlennek, majdnem önkényesnek tűnik. Amikor azonban megfelelő távolságból vesszük szemügyre a girlandokat, akkor az eddig elhatárolt színfoltok az öt különböző szín ellentétére és harmóniájára építő levél-girland szépen ívelődő és dekoratív ornamensévé tevődnek össze. Füzéreinken a felrakott színek említett két jellegzetessége azonban a füzérek különböző részein érvényesül. A nagyjából egyforma mértékben alkalmazott színtömegek ellenére is az egyes füzérek középső része a világosabb tónusú zöld és tengerkék, valamint a sötét fekete kiáltó színkontrasztját mutatja. Ha viszont a füzéreken kétoldalt továbbsiklik tekintetünk, akkor a füzérek középső ívrészének erős színkontrasztja a rokontónusú sötétvörös és barna színek harmóniájában olvad fel. A különböző színek váltási módja egészen irreális benyomást kelt, amennyiben a sötétebb árnyalatú színeknek alkalmazása helyén tömöttebbnek, súlyosabbnak érezzük a girland fölfelé 169