Budapest Régiségei 18. (1958)
TANULMÁNYOK - Nagy Tibor: Az aquincumi ún. festőlakás 149-189
nónia felé azonban ezt még Felső-Itália közvetíthette. Erre utalnak pl. a tessini, 82 polai, 83 poetoviói I. századra keltezhető emlékek. Fölvethető, hogy a 2. sz. helyiség opus sectile technikát utánzó márványfestése ugyancsak ezen az útvonalon került el hozzánk. 85 Ebből a szempontból nézve még fontos lehet, hogy az aquincumi parancsnoki épület egyik hasonló lábazati festése a II. század első harmadából való. 86 Későbbi változatot képvisel az intercisai lábazati festés (24—26. kép), 87 amely a virunumi fürdőkörzet 88 és az egyik keresi sírkamra 89 festésével vethető össze. Az intercisai és a keresi falfestés azonban már közvetlen kapcsolatban áll az ún. második inkrustáciős stílussal, amely a II. század 20—30-as éveitől kezdve a Duna vonala mentén Pannónia keleti részeibe is elhatolt, Dél-Oroszországot pedig a Pontuson keresztül még korábban elérte. 90 Az aquincumi lakóház 2. sz. helyiségéből, mint említettük, részben festéssel utánzott, részben stukkóból készült párkányrészek kerültek elő (19—21. kép). A gazdagon tagolt komplex párkány pontos megfelelője még nem ismeretes. A festéssel utánzott párkányrészek ugyan gyakoriak Itália és a tartományok falfestészetében. 91 Emlékeztethetünk azonban arra, hogy a többsávos, magas párkányrészek általában Pannónia keleti, Duna menti területeire jellemzőek, míg az alacsony (8—10 cm magas) ós kevésbé gazdagon tagolt párkányok Nyugat-Pannóniában otthonosak. 92 Ebből a szemszögből nézve a festőlakás 2. sz. helyiségének részben festéssel utánzott „komplex" párkánydísze a pannóniai párkányok keleti csoportjába sorolható, amely keletről már a II. század folyamán kapott ösztönzéseket. Jól ismert viszont a felső lezárás stukkópárkányának delfinpár közé állított kantharost mutató díszítő eleme, amely Aquincumban már korábban előfordult egy kisebb töredéken. 93 Az utóbbi darabot a delfinek finomvonalú rajza és egyúttal ornamentális kezelése, a kantharos részletező mintázása a legkorábbi aquincumi stukkópárkányok közé sorolja. A II. század első évtizedeibe helyezhető. Az említett aquincumi töredéket csupán a téma azonossága kapcsolja össze a festőlakás összegező, a belső részletek feltüntetését elhanyagoló párkánydíszével, amelynek pontos mását a grobelcachi villa anyagában találjuk meg. 94 Rokon darabokat idézhetünk Poetovióból, 95 Emonából, valamint a szomszédos noricumi részekről (Flavia Solva, Virunum). 96 Az ilyen stukkópárkányok az I. század végétől kezdve terjednek el Nyugat-Pannónia és DélNoricum anyagi műveltségükben Itáliához kapcsolódó városaiban, valamint a városi központok műhelyeinek hatása alatt álló villa épületek belső díszítéseiben. Ebből a körből származtathatók az aquincumi delfines stukkópárkányok is. Az utóbbiak divatja azonban Pannóniában is belenyúlik az Antoninusok korába. Aquincumból erre idézhetjük a Szél utcai festett épületből előkerült párkánytöredéket. 97 A delfinek vonalakra egyszerűsített, teljesen lineáris ábrázolása és a felületen látható égési nyomok párkányunkat a Szél utcai falfestmények második csoportjába sorolják, amelyet a tapétamintás dekoráció a II. század végére, a III. század első évtizedeire keltez. 98 Az aquincumi festőlakás 1 — 7. sz. helyiségeinél színezésben gazdagabb volt a 8. sz. helyiség (táblinum) festése. A lilás ][árnyalatú vörösesbarna lábazat zöldlevelű, vízicserjék közt lépdelő fehér madarakat ábrázolt. A lábazat fölött nagyobb egyszínű vörös és sárga mezők váltakoztak, amelyeket /e&e£ealapú keskeny sávokban sárgásfehér színű kandeláberek választottak el (34. kép). A 8. sz. helyiség festése — a vízi jelenetes lábazat, a vörös-fekete-sárga színű mezők váltására építő középső falfelület, a belső ornamentika kidolgozása — az ún. negyedik stílus hagyományait követi. A lábazati festés Poetovión keresztül 99 (36. kép) ugyancsak a negyedik stílus itáliai emlékanyagáig követhető. 100 Az első festéshez sorolható töredékeket a falvakolat (tectorium) igen gondos előkészítése jellemzi. A töredékeken általában három különböző összetételű vakolatróteget találunk. A legalsó mészben szegény és főként kvarcit homokból álló 1,5—2 cm vastag szürke színű réteg, amelyet közvetlenül a falra vakoltak. Erre az alsó rétegre erős mésztartalmú, kisebb kavicsszemekkel és sokszor téglaporral kevert habarcsot (harena) kentek fel két-három rétegben. Az alsó réteg felületét még nedves állapotban szabálytalan vonalakkal bekarcolták (trullissatio), hogy a következő réteg jobban tapadjon. Legfelül 2—3 mm vastag márványporos stukkóréteg következett, amit a festéshez gondosan lesimítottak (expolitio). 165
