Budapest Régiségei 17. (1956)

TANULMÁNYOK - Voit Pál - Holl Imre: Hunyadi Mátyás budavári majolikagyártó műhelye 73-150

kel foglalkozó tanulmányaink kimutatták, Beatrix Mátyás haláláig folyamatosan építkezett Visegrádon, sőt azt is tudjuk, hogy unokaöccsének, Hyppolit esztergomi érseknek is volt ott palotája. A király elhalálozása után Beatrix rövidesen Esztergomba költözött és az Ulászló s közte kialakult rossz viszony miatt visegrádi lakhelyét többet nem kereste föl. így arra is gondolhatunk, hogy a nagy értéket képviselő padlótéglákat a királynő Báthorynak és Dóczi utódának, Bakócz Tamás egri püspöknek ajándékozta, akik váci, ül. egri palotáikat díszítették azokkal. Amint az elmondottakból látjuk, a budavári majolikaműhely sikerei meghozták a megrendeléseket is. Buda, Visegrád, majd Vác és Eger jelzik műhelyünk termelésének eddig ismertetett állomásait. A gyártmányok technikai, ill. minőségi ingadozásai az első kísérleti állapotnak felelnek meg, de nem nyújtanak bizonyítékot arra, hogy a műhely személyzetének összetételében bármiféle változás állott volna be. Az Olaszországból hozzánk érkezett mester magával hozta a Bettiniműhely által először használt mintalapokat is. Az aránylag kicsiny, elnyújtott hatszög idomú téglák formája még középkorias örökség és ekkor általánosan használt alak. A mester Budán közeli kapcsolatba jut a Corvina-könyvtár művészeivel. Az emblémák sémáin kívül mintákat is kölcsönöz tőlük, sőt egyik honfitársát bevonja a csempék festési munkájába is. Már ekkor — mint azt később látni fogjuk — dolgozik mellette egy magyar fazekas is és a közönségesebb munkák végzésénél talán több magyar segéderő. Sok nehézséggel kell megküzdenie, a termelt áru szépsége nem éri el az itáliai példákat. Vállalkozását mégis sikerre viszi. Mesterünkkel együtt érkezett honfitársairól nem sokat tudunk. A dolgozó műhely ezen első szakaszában — kivéve a könyvdíszítő festő darabjait — egységes stílust figyelhetünk meg. Ennek az egységes stílusnak vannak ugyan jól és kevésbé jól rajzoló kezet eláruló darabjai, vannak tollal, keményebb és lágyabb ecsettel megrajzolt darabjai, de az ábrás csempék egyes, egymástól különböző példányai közös díszítőjelleg egységesen irányított kifejezői. JJgy véljük, mesterünk kezétől származnak a tollal rajzolt, élesebb konturozású, kaligrafikusabb előadású, ragyogóan színezett emblémák, díszítmények, az állatábrázolások. Az elnagyoltabb rajzú téglák festése minden bizonnyal egyik vagy másik legényének munkája volt. A budavári ásatások során felszínre került padlótéglák egy másik különálló csoportján azonban már hiába keressük mesterünk tüzes színeit és példás, kaligrafikus kezevonását. Talán a vállalt feladatot teljesítette, talán egyenetlenség támadt munkatársai és közötte, de — a kiásott leletek nyomain keresve — nem találjuk többé a budai műhelyben. Valamivel feltételezett távozása után, új feladatmegoldása vár a műhelyre. Ugy látszik az építkezések és átalakítások során újabb terem padozatának elkészítését határozzák el. A munka sietős volt. A műhelyben maradt fazekasok vállalták a csempék elkészítését. Az a személy, aki a műhely technikai irányítását átvette, modernebb szellemű, talán fiatalabb keramikus volt : lehetséges, hogy első mesterünk egyik segédje. Szakít elődje már ismert régies formáival, a hexagonális téglák helyett az új ízlésnek inkább megfelelő, nagyméretű nyolcszögletes lapokat vettet, amelyek találkozási szögeit apró négyszögek töltik ki. E téglák vékonyabbak, az alapanyag most is a már ismert vörösre égetett agyag. E csempék égetése, ill. mázazása már egyöntetűbben sikerült. Az új vezető úgy látszik ki tudja küszöbölni a műhely jellegzetes hibáját, a fehér ónmáz türkizes elszíneződését. Viszont a fehér máz fakóbb, a réginek ragyogását meg sem közelíti, igaz, hogy erősen lejárt és lekoptatott darabok vannak birtokunkban. Színei is nélkülözik a tüzes csillogást: az uralkodó kék és sárga szín fáradt és fakó. A rajz annál elevenebb. Ökörszemes keretelésű körökben reneszánsz rozetták, csillagok és dús levelek s kecses indák váltakoznak. E minták között nem egy van, amelynek motívumát a magyar gótikus díszítőkincsből jól ismerjük. A freskószerűen, széles ecsettel festett, gyors, elsietett rajz sokhelyt zavaros és tisztátalan, pedig a lendületes vonaljáték gyakorlott kaligrafus kezét árulja el. Viszont a reneszánsz minták olybá tűnnek csempéinken, mintha egy jóírású másoló a számára idegen szöveget sebtében lefirkantotta volna. Ha egyes mintarészeket vizsgálunk, vagy a kis négyzetes találkozólapok besztercei oroszlánjának vagy gyűrűt tartó hollójának kedves, naiv előadását figyelj ük, a budavári padlótéglák e második csoportjánál a helyi erők hatékonyabb közreműködését kell feltételeznünk. Amennyiben első mesterünk egyik honfitársa Budán maradt, annak működése az újszerű forma bevezetése mellett leginkább 96