Budapest Régiségei 17. (1956)

ANYAGKÖZLÉSEK - Huszár Lajos: A budai Várpalota ásatásainak éremleletei 197-240

keztében — úgy látszik — éppen a budai verde szerepe lehetett ezek előállításában figyelemre méltó. Az I. Ulászló korabeli gazdag sorozatból még külön fel kell hívni a figyelmet a 415. sz. alatt felsorolt különös átvert példányra. Ennél a C 146A bélyegét ráverték a C 145A bélyegére (vagy fordítva). A veret budai jegyű és azért érdemel külön említést, mert az ilyen technikai különlegesség az időrend megállapításánál esetleg értékes adat lehet. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a két éremfaj verőtöveinek ilyen össze-vissza verése a két fajnak időben közeli verését tételezi fel. Ugyancsak kiemelhetjük a Hunyadi János és I. Ulászló nevére közösen vert C 162, valamint a Hunyadi János és V. László nevére ugyancsak közösen vert C 166 dénárt. A kiemelés nemcsak a pénzek ritkaságának szól, hanem főként a verdejegyüknek. Mindkettőn szerepel ugyanis a B betű, tehát mindkét előkerült példány budai veretű. Ez igazolja, hogy mindkét különös és ritka éremfajt feltétlenül a budai verdében verték. I. Mátyás kora szintén gazdagon van képviselve a leletanyagban. Az egyetlen uralkodó, akinek mindenféle pénzfaja — úgymint aranyforint (469. sz.), garas (471. sz), majd természetesen dénár és obulus — képviselve van. Tehát itt magasabb forgalmi értékű pénz is szerepel, ami nyilván a palota életének fokozódó jelentőségét szimbolizálja. A két felbukkant aranyforint közül azonban az egyik hamisítvány (470. sz.), de mindenképpen érdekes veret. Míg a valódi példány ugyanis körmöci eredetű, addig ez a hamis aranyforint B—y jegyet visel, vagyis budai veretet próbál utánozni. Ez a megfigyelés azért érdekes, mert Mátyás egyébként rendkívül gazdag aranypénzverésében budai veretű pénz csupán egyetlen jegy változatban ismeretes (C 204A B—E jeggyel). Ha tehát a hamisító éppen ezt az egyetlen ritka változatot vette mintául, abból logikusan következtethető, hogy a hamisítás valószínűleg Budán vagy közvetlen környékén történt. A hamisítás mindig homályos és bonyolult kérdés, és az ilyen megfigyelések adott esetben értékes adatként szolgálhatnak összefüggések felismeréséhez. I. Mátyás aprópénzei között az 1467 előtt vert ún. »címeres« pénzek sorából a C 227 dénár fordul elő a legnagyobb számban, ami könnyen érthető, mert ez Mátyás legsilányabb ötvözetű pénze (1465-ből), tehát nyilvánvaló, hogy ennek volt a legkisebb becsülete a maga korában.

6 Az 1467 után vert ún. »madonnas« dénárok között feltűnően kevesebb a hamis veret, mint a korábbi, XV. századi éremfajoknál. Nyilvánvaló, hogy e jelenség az 1467-i nagy pénzreform látható eredménye. Ezóta nyolc latos jó ezüstből készült a pénz, a hamis rézveret könnyen felismerhető lett, ezért észlelhető a madonnas dénároknál a hamisítványok csökkenése a XV. század második felében. Ezzel a megállapítással — vagy némi túlzással mondva szinte törvényszerűséggel — szépen összevág az a további megfigyelés, hogy II. Lajos »nova moneta« néven ismert pénzrontási veretei (C 308A) megint viszonylag nagyobb számú egykorú utánzat kíséretében fordulnak elő. E pénzfajt 1521 — 25 között felére csökkentett finomsággal verték, és ezt az újabb billon pénzt már megint érdemes volt utánozni.

7 A középkor végén János király veretei sorában a C 331A dénár R—A jegyű változatai tűnnek fel feltűnő nagy számban (még eddig nem ismert 1527-es évszámmal is). Miután ennek a jegynek a feloldása jelenlegi ismereteink szerint bizonytalan és a verde megállapítása még nyílt kérdés, azért az itt előkerült gazdag sorozatra különös figyelemmel kell lenni. További megfigyelés, hogy János A—B jegyű dénárja 1530-ból két típusváltozatban (653. és 672. sz.), sőt az előbbinek hamisított veretében (654. sz,) is előfordul. Mindez megerősíteni látszik azt a feltevést, hogy az A—B jegy a budai pénzverő verdejegye volt ebben az időben.

8 Az újkori magyar pénzanyagban a XVI—XVII. századból egészen I. Lipót koráig csaknem kizárólag dénárok fordulnak elő körmöci veretben. Ezek semmi új megállapításhoz nem vezetnek, mert az egykorú leletek zömét többnyire a körmöci veretű dénárok teszik ki. Annál figyelemre méltóbb azonban, hogy e dénárok sorában igen sok az egykorú hamisítvány. Különösen a XVI. század közepéről sok a hamis veret, sőt ezekben az évtizedekben az utánzatok számban túl is szárnyalják a hivatalos jó véreteket. Ismeretes az egykorú pénztörténetnek az a különös fejezete, amely a kettős királyság idején a magánpénzverés (helyesebben pénzhamisítás) elburjánzásához vezetett. Egyik király 200