Budapest Régiségei 17. (1956)

TANULMÁNYOK - Voit Pál - Holl Imre: Hunyadi Mátyás budavári majolikagyártó műhelye 73-150

latok, majd 1526 után a politikai és gazdasági hatóerő áthelyeződését jelző osztrák művészeti visszahatás hű tükörképei. A vegyesmázas példányokon, csakúgy, mint Ausztriában az ón- és ólommáz elválasztását olyképp oldják meg, hogy a sík szintjéből egyes felületeket — rendesen a dekoratív elemeket — kiemelik. A harmadik dimenzió segítségül hívásával létrehozott mélyített, ill. kiemelt felületek alkalmazásának Ötletét már láttuk a budai kályhacsempéken. Széltében alkalmazták a majolika őshazájában a spanyol—mór burkolócsempéken, amelyeket »azulejos« néven ismerünk. Mesterünk művészetének nyomát követhetjük azon a királyalakos vegyesmázas kályhacsempén, amely legújabban a Wawel ásatásánál került elő. A lengyel szakirodalom Zsigmond lengyel király építkezéseivel hozza kapcsolatba a kályhát.

61 Zsigmond mint II. Ulászló fivére hoszszú ideig élt Budán, innen vitte magával a reneszánsz művészet iránti rajongását, s tudjuk, hogy nemcsak a művészeket hívta tőlünk, de a fáradságosan szállítható nyersanyagot, a süttői vörös márványt is hazánkból importálta. Magyar földön készült-e, vagy mesterünk idegenbe maradt tanítványának műve, azt közelebbi vizsgálat nélkül alig dönthetnők el. Az ón- és ólommáz vegyes használata Ausztria több helyén az edényművesség gyakorlatában is felbukkan. A különböző hevítési fokot kívánó mázak egymásba folyását a domborműves elhelyezésen kívül a mázmezők közé illesztett választópálcák segítségével oldják meg. Ezeknek az edényeknek keletkezési ideje a XVI. század harmadik—negyedik évtizede körül van. E kor edényművességének másik ónmázas technikai eljárása az ún. »metélt« felületű gyakorlat. Preuning ausztriai követőinek díszkancsóin szintén megjelenik ez a kezelés, de az eljárás korábbi keletű, és a Nürnbergtől távoli Sziléziában tűnik föl az első datálható példány. Ennek a díszítési módnak a lényege abban áll, hogy a korongról levett edény felületét még száradás előtt a friss agyagba metélt mezőkre osztják. A metéléssel felrajzolt minta határvonalai megakadályozzák, hogy égetés közben a különbözű hőfok alatt olvadó mázak összefolyjanak. Nem véletlen, hogy a metélt technikával készített vegyesmázas edények legkorábbi példánya Sziléziából került elő. Ismerjük Szilézia és Magyarország szoros politikai és gazdasági kapcsolatait, amelyek Mátyás halála után továbbra is fennállnak. A kapcsolatok hídfőit és pilléreit személyekhez is tudjuk kötni. Egyik Thurzó János, 1506-tól 1520-ig boroszlói püspök, a humanizmus eszméinek és a reneszánsz művészetének sziléziai meghonosítója. Mint Horváth János írja,

62 1507-i budai útja után Corvinák s más illusztrált kódexek, építészeti rajzok, onnan rendelt egyházi felszerelési tárgyak közvetítésével plántálta át székhelyére a Mátyás-féle reneszánsz formáit. Fennmaradt híres imakönyve is a »madocsai apát« iskolájára vall. Nem kisebb Thurzó Szaniszló jelentősége a morvaországi humanizmus felvirágoztatásában. 1497-től olmützi püspök, s mint ilyen ő volt központja az ottani humanista körnek s közvetítő a budai és a cseh—morva humanizmus között. 1521-ben levelével és ajándékaival keresi föl a Svájcban időző sziléziai humanistát, Ursinus Véliust, aki versei ajánlásával viszonozza Thurzó Szaniszló barátságát. Mindkét Thurzó az akkor még mindég esélyes »magyar párt« vezetője, működésük és műveltségük összekötő híd Hunyadi Mátyás és Rotterdami Erasmus későbbi humanizmusa között. Thurzó János utóda Balthazar von Promnitz boroszlói püspök az, akinek címere ékesíti az első datálható, metélt technikával készített, ón- és ólommázzal díszített sziléziai kerámiai emléket. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a többi, szintén sziléziai provenienciájú hasonló keramikai készítmény nem készülhetett már korábban, sőt ha azok egyszerűbb és zártabb díszítményképzését tekintjük, arra a megállapításra jutunk, hogy az 1540-re datált Promnitz-féle figurális dísztál e múgyakorlat sziléziai ágának végső kifejletéről számol be. Sajnos a cseh—morva keramika vonatkozó területe teljesen ismeretlen előttünk, viszont Molthein közreadásából ismerünk számos felső-ausztriai provenienciájú, metélt eljárással díszített vegyesmázas tányért és kupát. Az elsőszülöttséget a két terület között tisztázni egyelőre nincs módunkban, de annyi eddig is világos kellett volna, hogy legyen a külföldi kutatók előtt, hogy e műgyakorlat kiinduló pontja nem lehetett Nürnberg, ahol csak a század ötvenes éveiben honosodik meg az ónmáz használata a Preuning-műhely révén. E problémára már rávilágítottunk egy ízben az ónmáz európai elterjedéséről felvázolt fejtegetéseink alkalmával. Ugyanakkor már sejtetni 132