Budapest Régiségei 17. (1956)

TANULMÁNYOK - Voit Pál - Holl Imre: Hunyadi Mátyás budavári majolikagyártó műhelye 73-150

A várpalota területén 1952—1953-ban folyó ásatások közben ezenkívül még több majolikaeserép került ki a földből. Ezek közül említjük a lapított téglaidomú, fehér alapon színes szalagdíszítménnyel kifestett többosztatú tintatartó darabjait, amelyet a restaurálás során részben rekonstruálni lehetett. Példányunk nem lehetett unicum, mert az esztergomi számadáskönyvek is említenek fehér földből készült tintatartót »uno Calamaro di Tera biancho«, amely kifejezés a »Faienza di terra« analógiája szerint is azidőben majolikaárut jelentett. A »fehér« tintatartót az esztergomi palotában leltározzák föl Hyppolit gyermekérsek bevonulása alkalmából. Később is szerepel ilyen tárgy, mégpedig a kifizetési tételek között, amikor 1487. október 17-én a protonotárius számára — feltűnő magas összegórt — 75 dénárért egy »magyar tintatartót« »uno Calamaro ongaresco« vásárolnak.

39 Azonos minőségű, hasonló formájú darab volt-e, mint leletünk, ma már nem tudjuk tisztázni. Az azonban, hogy az esztergomi olaszok megkülönböztetően »calamaro ongaresco«-nak nevezik a drága árut, ha nem is bizonyít a majolikakivitelű tintatartóforma helyi műidoma mellett — bár az »ongaresca« példája ezt a feltevést is megengedné — ,de bizonyítja a hazai művészi ipar fejlettségét és közvetve a magyar írásbeliség kimagasló szerepót is. A tárgyalt budai díszedényeken kívül számos töredék gazdagítja még az ismeretlen olasz keramikusmester eddig összeállítható oeuvrejét. Edényeinek formakincse az Itáliából hozott elemek és a budai könyvdíszítők mintáinak példásan felhasznált és szerencsésen egyesített variációiból áll. A további kutatásra vár mesterünk személyét és nevét felderíteni és munkáit összegyűjteni. Mátyás a budai műhelyben készíttetett díszedények közül nyilván többet elajándékozott, sőt ilyen — diplomáciai ajándékul szánt edényeket — egyenesen ebből a célból rendelhetett is. Reméljük, hogy az elajándékozott és így külföldre került díszedények elkerülték az itthonmaradottak sorsát. Meggyőződésünk, hogy a nagy külföldi gyűjtemények számos »ismeretlen eredetűnek« jelzett darabja mesterünk művészetét és műhelyünk dicsőségét őrzi. Az alapító mester távozása után a budai műhelyben továbbra is készítenek díszedényeket. Közülük egy kék indadíszes kecses vonalú nagy albarellót említünk. Az edény fehér ónmáza enyhén sárgás és fénytelen. A díszítmény kékje tompa, türkizzöld folttal megbontott indarajza kezdetlegesebb első mesterünk pompás edény díszénél. A máz ugyanannak az égetésnek egyik darabja, amelyből a nagy nyolcszögű lapok kerültek ki, s a közepes rajz is e második mester kezére vall. Ugyanennek a munkaszakasznak a terméke az egyetlen figurális ábrázolású kancsó. Romlott fehér ónmáz alapon kékkel, sárgával és zölddel festett madár teste látható az öblös falrészleten. A keret és a madár kezdetleges rajza egyezik az egyik padlótégla címerhollójával. Ez a lelet is hozzájárul műhelyünk többrétű tevékenységének bizonyításához, éppen abban a szakaszban, amikor a vezető olasz mester már nincs Budán. Ugyanakkor meggyőz arról, hogy az olaszok mellett dolgozó magyar fazekasok mind az olasz technikának, mind a formáknak és díszítményeknek birtokába jutottak. Ekkor talán már országszerte híre futott annak, hogy a budai királyi palota falain belül egy mély, pinceszerű csűrben fortélyos olaszok titokzatos művelettel hófehér, ragyogó edényeket állítanak elő. A mindég fürge szellemű, mozgékony, újításokra törő és a piac újdonságait féltékenyen figyelő fazekasnépség bizonyára izgalommal fogadta a falakon átszivárgó híreket. Kétségtelen, hogy a környéken lakó, vagy a Budán megforduló magyar fazekasok közül többen szívesen szegődtek volna el a majolikagyártó műhelybe, hogy ott az új eljárást az olaszoktól elleshessék és azt a maguk hasznára gyümölcsöztessék. Voltak olyanok, akik bár nem kerülhettek be a műhelybe, alkalmat találtak legalább arra, hogy az olaszok által gyártott kész termékeket megfigyelhessék. A Budán divatossá vált majolikaedények ellensúlyozására megkísérelték saját eszközeikkel és eljárásaikkal az olasz áru utánzását. Leleteink között vörös égetett agyagból készített két albarellótöredéket találtunk, amelyet közelben működő magyar fazekas készített. Az edényeket kívül fehér agyagpéppel borította be és ezt az engobe-os felületet az általa már ismert és használt festéknélküli átlátszó ólommázzal vonta át. A fehér engobe-borítás az átlátszó ólommázon átvilágított és a formailag hű másolat a fehér ónmázas olasz albarelló hatását mutatta. Ezek az Itáliában »mezza maiölica«-nak nevezett eljárással készített edények voltaképpen az olasz áruk magyar utánzatai voltak. 106