Budapest Régiségei 16. (1955)

ANYAGKÖZLÉS - Schauschek János: Adatok az aquincumi ipari technikához 301-324

2. MENNYEZETTARTÓ KAPOCS ÉS HORGAS SZEG Következő tárgyunk inkább építészeti vonatkozású és épületszerkezeti problémákkal függ össze. A római építészetben falak és mennyezetek burkolására elég lapos, nagy, égetett laptéglákat használtak. Ezekre a téglákra — hogy jobban tapadjanak és hogy jobban tapadjon hozzájuk a vakolat — többé-kevésbé szabályosan egyeneseket vagy hullámvonalakat karcoltak. Ezt a karcolást a nedves agyagon a fogas vésőhöz hasonló kis eszközzel csinálták.

7 A mennyezetburkoló téglák közül az úgynevezett „tegula mammatae" négyszögű, átlag 44x44 cm méretű, 1,5—3 cm vastag. Négy sarkán négy kis agyag szemölcs van, a szélén pedig két bevágott horony, amelynél fogva a falhoz lehet kampós szeggel erősíteni. A „tegula hamatae" (sokkal találóbb magyar kifejezéssel „lábas" téglának neveznénk !) négy sarkán négy kiálló lába van, a lábak szélében pedig félhenger alakú lyuk. A téglaszélesség általában 36x46 cm.

8 Két egymás mellé helyezett tégla két félhenger nyílása éppen egy hengeres nyílást ad, amelyen átvert kampós szeg egyesíti a két téglát. E téglatípusokat az ókorban többféle célra használták, ezek egyike volt a szigetelés. A lábas tégla négy lábánál fogva a falhoz tapadt, részben a vakolat megtapasztotta, részben pedig egy-egy bevert szeg megerősítette. A mögötte lévő keskeny üreg fűtésre szolgált vagy nyári időben szellőzésre, amikor ebben az üregben keringett a friss levegő.

9 A téglákat kétágú keresztszeggel erősítették a falba. A keletkező falcsatorna a nedvesség elleni szigetelésül is szolgált. Ezt a téglatípust Pompeiben is használták.

10 Az említett téglatípusnak egy másik változatánál négy kis rovátka párosával helyezkedik el egy-egy oldalon. A téglaméretek azonosak az előbb említettekkel. Ezeket a lapos szigetelő téglákat elsősorban mennyezetborításra alkalmazták. Felerősítésükre egészen különleges szegek szolgáltak, úgynevezett horogszegek.

11 Ilyen horgas vasakat az Aquincumi Múzeumban is sikerült találnunk.

12 A vasak egyik oldala kétágúra kovácsolt, a két szétálló szár egy egyenest képez és merőleges a szeg törzsére. A törzs négyszögletes és a végét laposra szétkalapálták. A lapon két-két nyílást ütöttek a felerősítő kisebb szegek részére (4. kép, 1., 2.). Méreteik a szabálytalan kidolgozás miatt változók. Átlag hosszuk 10 cm, de van 15 cm hosszú is. A kétágú horgas rész hossza 5,5—7,5 cm-ig terjed, törzsük 0,8—1,2 cm széles, a lapok nagysága szabálytalan (2. kép, 2/A, B). Érdekes, hogy két horgas vasban még megmaradtak a szegek, amelyekkel a gerendákhoz erősítették őket. Ezeknek a kis szegeknek a hossza 6 cm. Minden horgas szeg két-két egymás mellett lévő téglát fogott össze (2. kép, 3[A, B). A mennyezetborító tégláknak, amelyek 40 cm szélesek voltak, a gerenda-szélességgel és a beosztással pontosan egyezniük kellett. A gerendák kb. 16 cm szélesek voltak és sűrűn feküdtek egymás mellett. (Középvonaltól középvonalig a táv — amelyet a téglaszélesség megad — 40 cm volt.) A tetőgerendák szélességét átlagban 16—16 cm-re véve (40 — [8 + 8]) = 24 cm volt a táv az egyes gerendák között. A mennyezetgerendákat — pontosan kimérve a helyüket — lerakták, majd egymás után rászegezték a gerendára a téglákat a horgas szeg segítségével. A szegek kétágú horga, túlnyúlva a téglán, összefogott és tartott két-két szomszédos lapot. Amikor valamennyi lapot felerősítették, következett a vakolás, ami igen jól tapadt a lapokra a már említett díszítésszerű rovátkák révén. Meg kell említenünk, hogy némelyik horgas vas el van görbülve, úgy látszik, nem szabályosan erősítették fel őket. Vitruvius a fürdőknél említi ezt a födémszerkezetet.

13 Az egész szerkezet a maga nemében rendkívül célszerű, csak túl sok gerendát igényel. A könnyű vakolhatóságon kívül előnye még a tűzbiztonság is. Ezt az elvet több helyen továbbfejlesztették a modern építészetben is; utalok a mai kész nádpallókra és préselt, cementtel átitatott szalmalapokra, amelyeket szintén felszegeznek a mennyezetre. Az egész szerkezetet az ábrák magyarázzák (2. kép, 4., 5., 6.). Végezetül megemlítek egy Aquincumban talált másik téglatípust, amely ugyanúgy borító tégla lehetett, de csak egy darabja maradt fenn és így nagysága nem állapítható meg. Ez a fennmaradt darab egy 5,5 X 6,5 cm nagyságú, 1,8 cm vastagságú téglatöredék, amelynek egyik szélén kerek lyuk darabja látszik (4. kép, 7.). Szerintünk egyszerűbb téglatípussal van dolgunk, amelyet négy lyukon keresztül —- amelyeket még kiégetetlen állapotban ütöttek át a téglán — szegeztek fel a mennyezetre 304