Budapest Régiségei 16. (1955)
ANYAGKÖZLÉS - Kaba Melinda: Az aquincumi parancsnoksági épület belső dekorációja a Laktanya utcában 255-293
10. kép. Kettős párkány stukkóból A TECHNIKAI ELJÁRÁSOK vizsgálatánál megállapítható, hogy az egyes díszítések vagy szabadmintázásúak, vagy öntőformával, vagy nyomódúccal készültek. Az antik kultúrában igen kedvelték a stukkódíszítést. Mintakönyvekből architektonikus részleteket készítettek, emellett szabadkézzel mintázott fejeket is alakítottak stukkóból. 51 A Laktanya utcai meduzafej, hypocampus, hal; kapitellekhez tartozó levelek, palmetták, kettőskúpos hosszmetszetú rozetta; voluták, gránátalma, szőlőinda, -levél, -fürtkompozíció és pillértörzsrészletek mind kézimunkával készültek. A felsorolt daraboknál erősen észrevehető a „fény-árnyék" hatásra való törekvés megvalósítása az ismétlődő behasított vonalak és ívek alkalmazásával. Összhatásában plasztikus impressziót kelthetett a különben egyszínű, fehér teremben. így a plaszticitás és nem a polychromia volt a térosztó a stukkómintázásban. Itáliában az utóbbi gyakoribb. 52 Kézzel formázták a meanderszalagotis. Éppen ezért vastagsága nem egyforma. Néhol keskenyebb, néhol szélesebb, egy-két helyen ferdeség látható. Az eltérések olyan elenyészőek, hogy a mennyezet egészének összharmóniáját nem zavarják. A kazettás mennyezetek díszítésénél négyzethálóval dolgozott a stukkókészítő. A négyzetek kereteiben épült fel a kazetta, belsejében különféle reliefekkel. A háló kereteit előre megtervezett rajz szerint kitöltötte vagy megszakította s így 2 négyzetlapból téglalapot kapott. 53 A számtalanszor ismétlődő párkányzati díszítések egyes motívumait minta segítségével nyomták a friss anyagba. 54 Egy aquincumi párkány díszítés agyagból égetett mintája a gázgyári fazekas kemence készítményeihez tartozik, amelynek stukkópozitívja is előkerült. 55 Ugyaninnen származik egy nagyobb kagylónegatív is, amelyet szintén stukkóformázásra használtak. 56 Stukkó díszítéshez készült a Pacatus-gyár vaddisznó és paripa figurája is. 57 Az egyes mezőkben jól láthatók a negatív minták mellett kinyomódó keskeny bordák. Néhol, különösen a kazetta tojássoraiban némi eltolódás észlelhető a motívum-szakaszokban. 58 Egyes darabokat előregyártott állapotban szállítottak a helyszínre és ott csak felszegezték a falra. 59 Az előregyártás bizonyítéka többek között a Balácza-pusztai villa egyik stukkótöredékének habarcsrétege alatt látható vörös festés, amelyet Nagy Lajos figyelt meg. 60 Ebben az esetben a festett falmezőkre erősítették fel a már előre elkészített párkányrészeket. Előregyártották a (16. kép, 2.) meduzafej-reliefet, melynek hátsó oldalán terrazzóból készült csapok maradtak épen (24. kép, 7.). A 3. helyiség stilizált kapitel-levelének hátsó felületén viszont szabályos lyuk látható (24. kép, 8.). Itt valószínűleg magából a pillérmagból állhattak ki tüskeként csapok, amelyekre ráakasztották a külön formázott leveleket. Ilyen csaplyukak vannak brigetiói stukkókon, a Nemzeti Múzeum anyagában 61 és a Szőlő utcai leletek között. 62 Az előregyártott számos töredék díszítése önálló műhelyekben készülhetett. Ezek a műhelyek ellátták az egész tartomány szükségletét. 63 Diocletianus császár korában már iparszerűen űzik a stukkókészítést. Az ármaximálási rendelet kiterjedt a stukkó-figurák modellezésére és az egyéb stukkómunkákra is. 64 269