Budapest Régiségei 16. (1955)

TANULMÁNYOK - Vattai Erzsébet: Budapesti ezüstlelet a XV-XVI. századból 207-219

Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a tárgyak másodkézből kerültek a múzeumba, és sajnos, a lelőkörülményekről semmit sem tudunk. A tárgyak stíluskritikai vizsgálata szerint az 1526-os évszámú pénz nem feltétlenül azt jelenti, hogy a kincset a mohácsi vész évében rejtették földbe, de úgy látszik, még a XVI. században. A tárgyak kisebb-nagyobb kopásoktól eltekintve (egy-két kapocs törött, az alacsony pohár valószínűleg az 1874-es kiásáskor sérült meg, ezért készült új talp hozzá) igen jó állapotban marad­tak fenn. Vajon ki volt ezeknek a kincseknek tulajdonosa? Az Egyetemi Könyvtár a Ferenciek tere közelében van. Pesti helyrajzi kutatások alapján úgy tartják, hogy a mai ferencrendi templom és kolostor ugyanott áll, ahol régen, mielőtt a törökök alatt elpusztult. Állítólag Mátyás király pesti háza, kertje a mostani kolostor és az egyetemi könyvtár­épület udvari részén terült el. 26 Thurnschwamb budai polgár, egykorú szemtanú szerint II. Lajos és felesége Mária 1525-ben itt ebédelt az országnagyokkal. Ezen a tájon két régi, faragott követ is találtak, az egyiket később egy kerítésbe építették be, a másikat 1875-ben ugyancsak az Egyetemi Könyvtár építésekor ásták ki. A kert későbbi sorsáról semmit sem tudunk, a ferencrendi templomot mecsetté alakították át a törökök a város elfoglalása után. A tárgyaknak egyházi vonatkozása nincs. Ezek a darabok nem annyira értékesek, hogy okvetle­nül főúri ékszereknek kellene tartanunk és mint láttuk, nagy részük a polgári viselethez tartozik. A XV— XVI. században az európai városi polgárság meggazdagodó patrícius rétege a főurak fényűző életmódját utánozta. Az ékszer azonban nem csupán dísz, hanem inkább értéktárgy. Az arcképeken is az öltözetet drága ékszerek díszítik. Jómódú pesti polgár lehetett a tárgyak tulajdonosa. A pohár alján látható kezdetleges bekarcolásoknak, a két különböző címeres pecsétgyűrűnek a tulajdonos személye megállapítása szempontjából nincs különösebb jelentősége. 5. kép. Ruhakapcsok. XV—XVI. sz. (Nemzeti Múzeum, Tört. Múzeum) 214

Next

/
Thumbnails
Contents