Budapest Régiségei 16. (1955)

TANULMÁNYOK - Vattai Erzsébet: Budapesti ezüstlelet a XV-XVI. századból 207-219

a szilárd (agyag, fém, fa) mintát nyomják a nedves formahomokba, agyagba, gipszbe és az így kapott negatív formába öntik a fémet.

14 Tévedés volna azt hinnünk, hogy a formahomok használata a legkezdetlegesebb eljárás. Cellini leírja, hogy Párizsban a Szajna medrében egészen különleges, finom formahomok van, amelyet öntés előtt nem kell kiszárítani, hanem mihelyt elkészült, rögtön bele lehet önteni akár aranyat, akár ezüstöt, sárgarezet vagy más fémet (Tratt. I. rész, XIII. f.). Különben is a gótikus öntvényeket utólag még cizelálták. Üreges tárgyak öntésénél a viaszveszejtés a legmegfelelőbb eljárás. Keményebb anyagú minta alkalmazása a sokszorosítás szempontjából előnyösebb, mert az ötvös annyiszor használhatja fel, ahányszor csak akarja. A kapcsok mindegyike öntött (a vékony préselt lemez túlságosan törékeny és ilyen célra nem alkalmas). Technikai vizsgálatuk azt mutatja, hogy készítésüknél mindig a legegyszerűbb megoldást keresték. A kapocs felálló levél-, madár-díszeit külön öntötték és forrasztották fel. Néha az öntött alapra lemezből alakított inda került. Viszont a budapesti lelet két gótikus, levéldíszes öntött övverete (3. kép) a benei temető B sírjának préselt ezüst övvereteihez igen hasonlít.

15 Stílus, kor, minőség pontosan egyezik, ha a két díszítmény nem is teljesen azonos. Feltételezhetjük, hogy a verőtő negatív mintáit nemcsak préselésre, de öntésnél mintázásra is felhasználhatták. Kérdés, hogy a verőtő közvetlenül öntőformának nem alkalmas-e? Ugyanis az öntésnek — a fennmaradt öntőformák alapján — még egy könnyen sokszorosítható módját ismerjük: amikor a mintát szilárd (kő, pala) öntőformába vésik be. A fémek közül a vas öntőformának alkalmas, mert a vasnak sokkal magasabb az olvadáspontja, mint az ezüstnek, aranynak. Mint már említettük, az ötvös a nemesfémet használat előtt olajozott vaslap közé önti (1. 14. jegyz.). A vasformába öntést Theophilus is ismeri (Schedula, III. k. XVI. f.). Viszont a három középkori verőtő

16 anyaga bronz. Ötvözetnek mindig alacsonyabb az olvadáspontja, mint a tiszta fémnek. Ezért alkalmasabb öntéshez a bronz, mint a vörösréz, amely igen magas hőfokon olvad és buborékos öntvényt ad. A bronz viszont éppen e tulajdonsága miatt nem megfelelő öntőforma, legfeljebb csak könnyen olvadó fém (pl. ón) esetében. Ribakov szerint is bronz öntőforma igen ritkán fordul elő és csak ónöntésre szolgál.

17 Tehát a középkori bronz verőtöveken ezüst és vörösréz lemezeket vertek, esetleg öntés előtti mintázásra is használhatták, de közvetlen öntésre nem. Már Theophilus is ismeri ezt a szerszámot, amelynek vésett negatív mintáiba az arany, ezüst, vörösréz lemezt ólomrúd segítségével beveri, bepréseli, de nem bronzból, hanem vasból készíti (Schedula III. k. LXXIV. f.). A vas verőtő öntőformának is alkalmas volna, ilyen felhasználásáról azonban Theophilus nem tudósít bennünket. A budapesti lelet öntvényei közt különböző minőségű darabokat találunk. Néhol a kopás az utólagos cizelálás erőteljességét eltüntette. A késő gótika változatos díszítményei : makk, virág, levélinda, madár stb. jelennek meg rajtuk. A lelet legszebb darabjai a páros férfi- és nőalakos kapcsok (2. kép). A férfialak eredetileg a hím-, a nőalak a nőkapocsra került, ahogy ezt a jobb minőségű darabok mutatják. Amikor pedig a kapocs közepére nőalak kerül, technikailag csak úgy lehet megoldani, ha a hímkapocsra forrasztják. Lehet, hogy egyes darabok, mint pl. a fiatal férfi és nő alakjával díszített kapocs esetleg alkalmi viseletre (menyegzői ruha) készültek, de a többi kapocs nem ilyen jellegű. A kapcsokon különböző nőalakok hajadonfőtt vagy különféle fej kendőben, XV. századi viseletben jelennek meg. A fiatal férfi viselete a XV. század végére jellemző, a másik férfi papi személy és a mellette elhelyezett mondatszalagon kis lakat látható. Ilyen — szíj vagy egyéb pánt közbeiktatása nélkül — közvetlenül záródó páros kapcsok külföldön is közismertek.

18 A viseletdíszek, de még az ékszer sem független a viselet változásától. Már a XV. században megindul a későbbi női ruhára oly jellemző derék (taille, Mieder) kialakulása

19 és vele együtt a női ing is fontos szerephez jut. A ruha szűk, testhezálló felsőrésze néha szorosan zárt,

20 kapcsok fogják össze, vagy szétáll és a kivágás két oldalán elhelyezett kapcsokat zsinórral fűzik össze.

21 De az elöl felhasított derék két oldalára kis boglárok is kerülhetnek. A kivágást sötét színű ruhán halvány, világos öltözeten sötét színű paszomány szegi, amire a kapcsokat felvarrják. Nagyobb kapcsokból háromnégy, kisebbekből négy-öt szükséges. (4., 5. kép). Jellemző, hogy a drága brokát öltözeteken ilyen kapocs nincs, de nem is illik rájuk. A XV. század végén és a XVI. század első évtizedeiben készült polgári női arcképeken láthatjuk ezt a viseletet és a szárnyasoltárok olyan jelenetein, ahol a festőt nem 210