Budapest Régiségei 16. (1955)
TANULMÁNYOK - Holl Imre: Külföldi kerámia Magyarországon, XIII-XVI. század 147-197
K. Strauss 8 több Nürnbergben talárt kőcseréptöredéket sorol még Dreihausen készítményei közé. A darabokat közzétevő kutató az azonos szín miatt gondolt e készítési helyre. 811 Az egyik darab alakos dísze a viselet alapján az 1530-as évekre vall. Ez az időpont uú. mint a jellegzetes dreihauseni díszítőmód teljes hiánya, véleményünk szerint alapjában ellentmond annak, hogy a sorozat többi példánya között tárgyalhassuk. Stengel véleménye, amely szászországi eredetére vonatkozik, sokkal helytállóbb. III. típus: Kopenhága (Nemzeti Mú%.)-. A XVIII. sz.-ban került a királyi kincstárba. M: 30 cm. Formailag teljesen elüt az eddigiektől, miután az ötvösművészet kehelyformáját utánozza részletekbe menően. Szára és talpa áttört, talpán felirat: ,,XRC fili dei vivi misere nobis"; a perem ötvösfoglalatán reneszánsz maiusculás felirat: „IHESUS AVTEM TRANSIENS PERMEDIUM ILORVM IBAT" (Lukács IV. 3.). A foglalaton szabadkézzel mintázott vízköpőszerű alakok. Dreihauseni eredetét Falke a következőkkel indokolja: egyező kőcserépanyag, a limburgi darabbal egyező máz; a talp karéjos kiképzése a dreihauseni csoporton kívül nem használatos; a felület pecséttechnikás dísze, a férfialak fejének részletei az előzőkhöz kötik e darabot (16. kép). Falke a korai csoport kormeghatározásához ásatási adatokat még nem tudott felhasználni, ezért a foglalatok feliratainak értelmezésével, másrészt stílusuk alapján határozta meg a készítés idejét. A limburgi darab reneszánsz felirata arra mutat, hogy ekkor már az eredeti készítési hely neve nem volt közismert és különleges jellegük miatt Málta szigetéről származtatták e példányt. Az 1413-as évszám ezért biztos adatnak nem tekinthető, de világosan mutatja, hogy a felirat készítője tudta, hogy nem korabeli munkát tart kezében. A kasseli felirat is csak annyit árul el, hogy 1517 előtt ez a példány „ki tudja milyen régen" már használatban volt. A karéjos talpak alakja, a poharak formája, a fejek szakáll viselete és a ruhák alapján Falke a XV. sz. kezdetére teszi a műhely működését. Ezt a meghatározást támasztja alá a levéltári anyag is: Jó Fülöp burgundi herceg (1419—1467) inventáriumában (1467) szerepel két edény leírása: „Egy magas agyagpohár, nyitott és bevagdosott, remete arcával, félül és alul aranyozott ezüsttel befoglalva és a fedő aranyozott ezüst." „Egy másik kis agyagpohár, nyitott és bevagdosott, pusztán egy aranyozott ezüst fedővel ellátva, a mondott pohár szegélyén aranyozott ezüsttel." A leírás darabjai két dreihauseni típust jelölnek, a nagyobbikon remetefej, a kisebbik csak felületének díszítésében egyezik az elsővel; mindkettő megbecsült, aranyozott foglalattal ékesített, amint a fennmaradt ép darabok is kincstárak díszei voltak. Molthein nem fogadta el Falke datálását és a XIV. sz.-ra vitte vissza a műhely működését, Strauss pedig téves darabok odaítélésével az 1530-as évekig hozza előre korukat. A budai középkori palota ásatásából előkerült kőcserépleletek egy része anyaga, díszítése és formája alapján a közölt dreihauseni típusok körébe sorolható. Az első típus pohárformáiból hét példány töredéke került elő, formailag a limburgi példánnyal megegyeznek, méretük szerint több nagyságban is használták őket (17—-18. kép). A második típus karéjos talpú megoldása is előfordul egy példányban (19. kép). Öt további példány töredéke anyag 17. kép. Dreihauseni pohár. XV, sz. e. f. Budai palota 154
