Budapest Régiségei 15. (1950)

ÉRTESÍTŐ - Garády Sándor: Ásatások a békásmegyeri ú.n. Puszta-templomban és mellékén 437-450

követte (i. u. 211—217) és a tragikus sorsot ért Geta. A 18—20 betűs sorhosszúságokat elfogadva, mind a két császárfiú neve helyet találhat a felirat első három sorában. Bbben az esetben pedig építési emléktáblánk állí­tásának ideje : I. u. 209—211, Geta rövid ideig tartó szereplésére való tekintettel. 2 Aquincum I. újjáépítése egyik mozzanatát örökíthette meg ez az építési emlékkő (közel három évtizeddel az elpusztulás után). felelően nem lephet meg bennünket, hogy a római Capitolium fejének hódoló oltárkövek közül mások is előkerültek a legutóbbi három év folyamán. így többek közt Garády Sándor juttatott be gyűjteményünkbe egy csonka oltárkövet, amelyet a Hidegkúti-úton őriz­tek megelőzőleg. A megmaradt kis töredék (2. kép.) feliratából 4 ma már csak néhány betűt láthatunk, de az első sorban az I(ovi) O(ptimo) szavak után kizárólag csak 3. kép. — Oltárkő Terra Mater-nek és Iuppiter-nek. Az ókori itáliai világbirodalmat (polgárai hite szerint) fenntartó Iuppiter istenség hiva­talos tiszteletének és jelentőségének 3 meg­2 Geta rövid ideig tartó Caesar-ságánah a kezdő­pontjához : CII+ III 14361 és p. 2642. 3 Ehhez részletesen ld. Brelich A. szellemes és világos áttekintését (I^aureae Aquincenses . . . Kuzsinszky­Emlékkönyvl., 1938, 64—72). A Iuppiter istenség­nek való oltárkőállítás jogaihoz és a helymegválasz­táshoz (a táborban) legutóbb : Budapest története I. k. 2. r. (1942), 406. old. (Nagy T.). M(aximo)-szó rövidítése, azaz még egy M-betű állhatott. A felirat másik két sorában a fogadalmát teljesítő elődünk nevei követ-' keztek : Aur(elius) Merev [. ....?]. A szülő és eltemető anyaföldistenség, Terra Mater tiszteletével összekapcsolva is nem 4 A kőtöredék magassága 37, vastagsága 28, széles­sége 30-5 cm, A betűk 4*5—4-8 cm magasak. 453

Next

/
Thumbnails
Contents