Budapest Régiségei 15. (1950)

ÉRTESÍTŐ - Baranyainé Bónis Éva: Jelentés a Fővárosi Régészeti Intézet 1946-47. évi gellérthegyi ásatásairól 333-355

Összefoglalva : a gellérthegyi ásatások anyaga azt bizonyítja, hogy itt egészen a La Tea korszak utolsó szakaszáig egy erősen retardáló kultúra él, melynek eredete elsősorban thrák illir-szkíta, amelyekhez még egyelőre pontosan el nem választható, frissebb dák behatások járulnak. E sok összetevőből alakult helyi kultúrára özönlött rá az id. sz. e. 70 körül ideérkező eraviszkus áradat, mely a La Tène kultúra boj közvetítéssel kapott friss hatásait hozta magával.

37 A gellérthegyi legújabb ásatások (1947) is azt bizonyítják, hogy az itteni eraviszkus edénymüvesség is többrétű. A 16. sz. lakóhely elpusztulásakor a kunyhóban maradt edények széttörtek és töredékeik belepréselődtek a padlóba. Szorosan egymás mellett kerültek elő a feltáráskor sima, jóliszapolt korongon készült tipikus La Tène Ill-ba tartozó edény cserepek, kézzel készült durvaanyagú edények cserepeivel (18. kép 4., 8., 11.), sőt vörös-fehér festésű töredékkel. Az igen magas fokon álló kelta kerámiai ipar termékeitől elütő, durvaanyagú, de mégis használatban maradt edénytípus jelzi a helyi, fentebb tárgyalt bennszülött hagyományok erősségét. Régi formák néha korongolásos kivitelben készülnek az újjáalakult műhelyekben (18. kép 13.). Amint a fentiekből kitűnik, a telep életének virágkora az eraviszkusok uralnia alatt következett be. Az eraviszkus-telep most feltárt része nem állhatott fenn a római foglalás után, mert jellegzetesen provinciális római anyagnak semminemű nyoma sincs a leletek között. A lakóházak felépítésében sem mutatkozik semmiféle római hatás, ellentétben Bibracte házaival, ahol római tetőfedőtéglákkal fedték be a régebbi kelta házakat s átépítették az új technika módszerei szerint. Az újabb ásatások folyamán tíz helyen tártunk fel lakóházmaradványt és 80 kutatóárokkal kutattuk át a kelta-telep Duna felé eső keleti területeit. A leletanyag majdnem kizárólag edénycserép és a terület nagyságához mérten kevés a teljesen összeállítható egész edény. Fémanyag, eszközök és egyéb, a napi életben használatos tárgy csak egy-két darab került elő. Még a malomkövekből is csak a törötteket és hiányosakat találtuk. A lelőkörülmények arra utalnak, hogy a lakóházakból tulajdonosaik mindent elvittek, a telepet szabályszerűen kiürítették s csak azután égtek le részben a házak. A felszerelési tárgyak és termelőeszközök hiánya annál is inkább feltűnő, mert például Velem Szent Viden a nagy, késő kelta település helyén rengeteg a napi élethez tartozó bronz- és vastárgyat találtak, amelyek egy ilyen kultúrfokon álló társadalomnak nélkülözhetetlen eszközei voltak. Déchelette szerint Bibracte-ból a hegyi városból Augustus parancsára — az érmek tanúsága szerint id. sz. e. 5-ben — költöztek el a gall aeduaták Augustodunumba, melyet nem messze az ősi lakóhelytől, sík területen, a mai Arroux folyó mellett alapítottak a hódító rómaiak. Augustus jobban szerette, ha a gallok elhagyják hegyi váraikat és a síkságon telepednek le.

38 A gellérthegyi-telep esetében is hasonlóról lehet szó. A lágymányosi eraviszkus kincslelet, mely a római foglalást (lásd 37. jegyzet) meghatározza, id.sz. e. 9—11. években került a földbe. Ekkor terjesztette ki Illyricum határát a Dunáig Augustus császár. Lényeges az ú. n. lágymányosi éremlelet helye. Az edénybe elrejtett, majdnem 500 ezüstpénz a mai Gellért-tér 3. számú házának alapozásakor került felszínre. Tulajdonosa a gellérthegyi telephez tartozhatott. A pénzek 37 Területünk e korszakbeli történetére nézve, mint azt e kornak legjobb ismerői a »Budapest Története« c. műben lerögzítették, a következő tények váltak közismertté. Az id. sz. e. 100 küröl az erdélyi dákok hatalma megnő és a Duna jobbpartját is uralják. Id. sz. e. 60 táján a dák fennhatóságot a mai Csehország felől áramló bojoké követte. Az éremleletek tanúsága szerint e megmozdulások következtében tolódott id. sz. e. 80—70 körül a KisAlf öld vidékéről az illir fajú és kelta kultúrát hordozó eraviszkus nép a Duna jobbpartjára s ekkor foglalhatta el a Gellérthegyet és környékét is. (147. sk. 1., 236. sk. 1.) Mint a lágymányosi éremlelet mutatja, 70-től id. sz. e. 10-ig kereskedelmi összeköttetésben állottak Rómával. Ekkortájt már a római seregek többször felvonultak a Duna mellé dákok, markomannok, quádok ellen s kezükben tartják a gellérthegyi révet. A nagy pannon-dalmata lázadás után id. sz. u. 6—8 Tiberius végleg elfoglalja vidékünket. A kutatás a Gellérthegy déli lejtőjén talált id. sz. u. 260—268 közt állított oltár alapján (lásd 41. jegyzet) az ekkor még fennálló kelta oppidum főterét határozza megs a római korban továbbélő törzsi központ főépületeit is itt keresi (159. 1., 237. 1. 239. 1.). 38 Déchelette, id. m. 958. 1. 348