Budapest Régiségei 15. (1950)

Pataki Vidor: A budai vár középkori helyrajza 239-299

befordult a Mindszent-utcába, s így két háznak is kellett a Mária Magdolna­templom északi oldalához építve lennie : a veszprémi püspök házának (1485-ben Zöld-ház) és a Berky-féle sarokháznak, amely előtt a mészár­székek álltak. 64 Öt ház folytatólagos szomszédos- viszonya ismeretes tehát a templom északi oldalán, vagy oldalához épített formában, s ezek közül a három nyugatira vonatkozó régebbi oklevelek csak megerősítik itteni helyrajzi ismeretünket, így megtudjuk, hogy a Berky-féle ház 1457-ben a Keszy-családé, s keleten a Fachyar-háznak a Kapy-család az ősi tulajdonosa. A Kapyaknák két háza is volt itt egymás mellett, 1420-ban szerezték zálogkölcsön-üzlettel Jakab mester budai polgártól, ekkor e két ház egyik szomszédja Tamás fia János özvegye, a másik a szegényház. 65 A Kapyak záloghitelüzletekkel foglalkoztak, de ők maguk is sokat pereskedtek e házak birtokáért zsidó pénzkölcsön zőkkel. 66 A Szombat-piac déli oldalán van egy teleknégyszög, amelyet ma a Kard-, Országház-, Nándor-, Fortuna-utca zár be, a középkorban pedig a Tej-, Olasz-, Szombathely-, Szt. Pál-utca kerített be, de területileg jóval kisebb volt, mint ma, s tőle északra kell elképzelnünk a Szombat­piac vásárhelyét. Ide illik az a ház, amelyet 1477-ben András mészáros vett 100 forintért, Márton íjgyártó és Pál szűcs háza között. 67 A Szt. Pál- és a Zsidó-utca által bezárt Kamara-ház, sőt még a mai Fortuna-utcai 23-as átjáróház is, amelynek elődjét János király 1536-ban Fekete Jánosnak és Móré Ferencnek adományozta, erre a Szombat­piacra nézett, s ide is számították. 68 Legrégibb említése szombathelyi háznak 1322-ben történik, amikor Vörös Albert fia Jekulimis pesti polgár 20 ezüst márkáért adja el félházát Márk varga és Dénes háza között Hatvani János késgyártónak. 69 'Egy 1378-as Iyajos király előtt kötött házassági szerződést ír át a budai káptalan 1405-ben, amikor kisjenei János fia Domonkos vejének : Daday Pál szabónak adja birtokait, a vő pedig apósának engedi át budai házát, János ötvös és Vajdafi Péter háza között. 70 A Szombat-kapu közelében állt 1414-ben az a ház, amelyik Berencsi Gergely fia István mester és Kzdegei Pál fia Pál sziavon bán osztályos egyességében feleződik, továbbá az a ház is, amelyik 1459-ben Fülöp boszniai püspök hagyatékából Kökényesi L,őrincnéé. 71 265

Next

/
Thumbnails
Contents